Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szombaton a családokat várják a fenntarthatósági napra

2022. április 22. 15:06
Ismét megrendezi fenntarthatósági programját a VKSZ Zrt. Pénteken iskolás csoportokat vártak, a szombat a családoké a vidámparki tó körül zajló programokon.

Nem kedveztek az égiek a VKSZ Zrt. rendezvényének: a pénteki nyitónapon eső áztatta a Kolostorok és kertek rendezvénytér pázsitját. A nagyszabásúra tervezett nyitórendezvényt végül szűk körben, a jezsuita templomban tartották meg.

A kétnapos esemény egyben egy nagyobb projekt zárórendezvénye is, melyet a “Veszprém az Élhető Város” Helyi Akciócsoport pályázata révén finanszíroztak. Ferenczy Gábor, az akciócsoport munkaszervezet-vezetője hangsúlyozta: a csoport célja a helyi identitást erősítő, környezet- és egészségtudatos kezdeményezések felkarolása. Erre a célra 45 millió forintos keretösszeggel hirdettek pályázatot, ahol az öt nyertes között a VKSZ Zrt. is szerepel – részükre 9,9 millió forintos támogatást ítélt meg a helyi bírálóbizottság és a Pénzügyminisztérium mint irányító hatóság. 

Ferenczy Gábor, Temesvári BalázsFerenczy Gábor, Temesvári Balázs

Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója a projektet bemutatva az edukáció, ismeretterjesztés, szemléletformálás jelentőségére mutatott rá. A projekt keretében iskolai kitelepüléseket szerveztek, kiadványokat jelentettek meg, nyílt napot rendeztek a hulladékudvarban valamint a Fenntarthatóság mindenkor családi napot is megrendezték 15 partner bevonásával. 

Pénteken, miután a kezdeti eső alábbhagyott, a várt diákcsoportok is megérkeztek a Séd-völgybe, szombaton pedig már nyitottabb programmal – és az előrejelzések szerint kedvezőbb időjárási körülmények között – a családokat várják a vidámparki tó mellett. 

Fotók: Egyed Melinda

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Már működik az új palackvisszaváltó rendszer, de igazán csak nyárra pörög fel Már működik az új palackvisszaváltó rendszer, de igazán csak nyárra pörög fel A gyártóknak június végéig kell lecserélniük a csomagolóanyagokat, fokozatosan jelennek meg az üzletek polcain a betétdíjas, visszaváltható palackok. 2024. január 10. 15:35 Ez lesz a karácsonyfák sorsa Veszprémben Ez lesz a karácsonyfák sorsa Veszprémben A 2024-es évben is, hasonlóan az elmúlt évek bevett gyakorlatához, január 8-tól külön gyűjtőjárattal gyűjtik össze a kihelyezett fenyőfákat. 2024. január 5. 11:51 Új okosrendszer könnyíti meg a parkolást a belvárosban Új okosrendszer könnyíti meg a parkolást a belvárosban Az új parkolási rendszer a VKSZ Zrt. beruházásában készült, amely lényegesen megkönnyíti az autósok mindennapjait, és egyben nagy lépés a környezetbarát közlekedés felé is. A városban kialakított rendszernek köszönhetően 19 helyszínen 47 kamera, két perces frissítési idővel ad pontos információkat a szabad parkolóhelyek számáról.   2023. december 8. 21:50 Hallgatható kiállítás nyílt Veszprémben a Kossuth utcán Hybridart Hallgatható kiállítás nyílt Veszprémben a Kossuth utcán A Balaton-felvidékről szóló, több mint 6 méter hosszú kültéri kiállítás eddig sosem látott szemszögből vizsgálja régiónk domborzatát a Három grácia csobogó szomszédságában, a Kossuth utcán. 2023. december 1. 10:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.