Márai Füveskönyv című gondolatgyűjteménye méltó folytatása azoknak a kis könyvecskéknek, amelyek Seneca-tól Montaigne-en át a huszadik századi írókig a hétköznapok történéseiből leszűrt bölcsességeket, mint irodalmi esszenciákat nyújtják át az olvasóknak, gyógyszerül a gondolatok születését kiváltó hétköznapi boldog boldogtalanságaink túléléséhez. Ez egy igazi füveskönyv, nem pedig a mostanában oly divatos, bármely író műveiből innen-onnan tetszés szerint kivágott, összeollózott mondatok, verssorok összessége, ajándékozható ballagástól esküvőig bármely alkalomra.
„Tudnod kell, hogy az emberek nem ok nélkül ragaszkodnak a középszerűhöz, a zavaroshoz és a vajákoshoz, az illúziókhoz és a szobatiszta félismeretekhez, tehát a műveletlenséghez. Mert a műveltség annyi, mint igazságnak - minden dolog igaz ismeretének - feltárása és elviselése. S az igazat elviselni mindig nagyon nehéz. A műveltséghez, tehát a valóság és igazság megismeréséhez, rendkívüli bátorság kell.”
Márai művének színpadi változata a gondolatgyűjtemény férfi-nő viszonyt megfigyelő, a barátságot, szerelmet, szenvedélyeket szemlélő részeit választotta ki, s rendelt mellé három életet: két férfiét és egy nőét. Az ő gyerekkor óta tartó barátságuk, érzéseik, kapcsolatrendszerük szövevénye a színpadi játék, sanzonokkal kísérve. Márai bölcsességei szerves folytatásai lesznek egy-egy párbeszédnek, feloldását, továbbgondolását kínálva a drámai helyzeteknek. Az előadás elején nehéz belerázódni ebbe a jelenet-bölcsesség, újabb jelenet-újabb bölcsesség ritmikába, de ahogy telik az idő, megszokjuk a dolgok menetét. A Meskó Zsolt által írt szövegek sokszor csak nagyon halványan kötődnek az elhangzó Márai idézetekhez, inkább arra szolgálnak, hogy ne pusztán egy felolvasást, irodalmi estet hallgassunk végig, hanem néha nevessünk is, kizökkenjünk a fejünkre olvasott súlyos bölcsességekből kicsit.
„Semmi nem olyan sajátos, mint egy-egy ember jelleme. Mikor érdeklődésünk eljut a világ dolgainak szemlélése közben az emberi jellem ismeretéhez, egyszerre úgy érezzük, ez volt igazi feladatunk az életben. Minden más, amit megismertünk, csak ismereteinket gazdagította. De lelkünk csak a jellemek ismeretétől lesz gazdagabb.”
A három színész (Csarnóy Zsuzsa, Horváth Virgil és Borbély T. András, aki Magyar Attilát helyettesítette annak betegsége miatt) amellett, hogy értőn interpretálja Márai gondolatait, visszafogott eszközökkel, egy-egy vonással ábrázol figurákat, sorsokat, alárendelve mindent a nagy egésznek, annak, hogy a Füveskönyv gondolatai eljussanak a közönséghez. Nem könnyű feladat ez manapság, hogy meghalljuk, pláne megértsük egymást, áttörjünk az emberek védőfalain. Talán ezért is születhetett ez a kissé hibrid, bár elismerésre és tiszteletre (megnézésre) méltó produkció. Mely színházi előadásként is hordoz néhány meglepetést, mikor például lufikat dobálnak a közönségbe, játékra buzdítván őket, és a közönség – láss csodát! – önfeledten játszik, élvezi a részvételt, hogy végre aktív szereplője lehet a történéseknek.
Salamon Suba László rendezése, a Füveskönyv a három szereplő életén keresztül átélhető, megsejthető, kézzel fogható életbölcsességgé válik a szemünk előtt, és a színpadon már nem csak Márait halljuk, és színészeket látjuk, hanem magunkat. Esendőn, büszkén, gyarlón, humorral és szenvedélyekkel telten, úgy, ahogy Márai is látott minket: embernek.
„És ne feledd soha, hogy a világ fia is voltál. Rokona a négereknek és a csillagoknak, a hüllőknek és Leonardo da Vincinek, a Golf áramnak és a maláj nőknek, a földrengésnek és Lao-cénak. Mindehhez közöd volt, egy anyagból vagytok, egy lélek teremtett, ugyanaz a lélek fogad vissza.”
