Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A hetedik helyért szállhat harcba a Veszprém KK

2022. május 7. 21:57 // Forrás: veszpremkosar.hu
Hazai veresége után idegenben is kikapott a MAFC gárdájától a Veszprém Kosárlabda Klub az NB I/B piros csoportjának szombati helyosztóján.

A Veszprém Kosárlabda Klub és a MAFC első összecsapása múlt pénteken 97:105-ös vendéggyőzelmet hozott, így a bakonyi együttes ma azért utazott a fővárosba, hogy kiharcolja az összesítésben jobb eredményt, és így ne a hetedik, hanem az ötödik hely megszerzéséért folytathassa az NB I/B Piros csoportjában a rájátszás küzdelmeit. A vendégeknél a csapatkapitány, Szabó Péter csak a kispadon kapott helyet, miután az első meccsen combsérülést szenvedett.

Bordács duplájával kezdődött a találkozó, de Dancsecs egyből dobott rá egy triplát, majd előbbi ismét egy kettest szerzett, utóbbi viszont ismét egy hármast. Pfandler és Lakits, míg a másik oldalon Füzi és Horváth is becsatlakozott a pontszerzők sorába, majd Komma kosarával már a hazaiak vezettek (6. perc: 13:11). Próbált volna tartós előnyt kialakítani a MAFC, ám Füzi és Horváth, majd Glogovac és Dancsecs kosarai révén csak kétpontnyi volt a hazaiak előnye (10. perc: 24:22).

Nem tudott meglepetést okozni a veszprémi csapat (archív fotó)Nem tudott meglepetést okozni a veszprémi csapat (archív fotó)

A második etap kezdetén Misek és Glogovac duplái követték egymást. Majd négypontos előnyre tett szert a fővárosi együttes, ám Glogovac és Birkás kosaraival egyenlíteni tudott a bakonyi alakulat. Misek találatai révén ismét négy volt közte, de Glogovac és Füzi megfordította az állást, még ha csak rövid időre is (16. perc: 36:35). Ezután egy hat-nulláss sorozatot indított a MAFC, amit Füzi hármasa tört meg, ugyanakkor ezt újabb hat hazai pont követte válasz nélkül, egészen a cserepadról beálló Végh két jó büntetőjéig. De Tóth ekkor kétszer is betalált kintről, míg a másik oldalon csupán Dancsecs volt pontos a vonalról kétszer, így kétszámjegyű előny lett a különbség a félidei szünetre (20. perc: 52:42).

A harmadik tíz perc kezdetén Csapai kosaraival növelte tovább az előnyét a MAFC. A vendégek kisebb pontcsendje után végül Dancsecs talált be, ráadásul kintről, majd Füzi, Glogovac és Szeifert is igyekezett támogatni a felzárkózást, ám a hazaiak Lakits és Tóth vezetésével tovább növelték a fórjukat (25. perc: 69:51). Füzi és Birkás pontjai ellenére szépen lassan húsz pont fölé nőtt a távolság, ami meg is maradt a negyed végéig (30. perc: 82:61).

Az utolsó negyedet remekül kezdte a veszprémi csapat, Füzi, Szeifert és a beálló Osztoics pontjaival egy kilenc-nullás sorozatot produkáltak a piros-szürkék. Ám Komma megtörte a hazai pontcsendet, majd Misek és Tóth is egy-egy kosárral jelentkezett, így ismét húsz lett közte, amíg Dancsecs nem ment büntetőzni (35. perc: 90:72). A veszprémi pontok sorát Füzi zsákolása folytatta, és Osztoics is betalált újra. De eközben a hazaiak sem tétlenkedtek, és szépen lassan ismét húsz pont körüli, majd afölötti lett az előnyük a Szabó Pétert végül egész meccsen nélkülöző vendégekkel szemben. A mérkőzés és a párharc vége magabiztos MAFC-győzelem lett, amely azt is jelenti, hogy fővárosiak játszhatnak az ötödik helyért a BKG Príma Akadémia ellen, míg a Veszprém a TF-BP ellen a hetedik pozícióért (40. perc: 105:86).

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás az 5-8 helyért, 2. mérkőzés:
MAFC–Veszprém Kosárlabda Klub 105:86 (24:22; 28:20; 30:19; 23:25)
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok. Vezette: Varga-Záray Katalin, Major Ádám és Mintál Csaba
MAFC: Lakits 8, Pfandler 2, Tóth 14/12, Bordács 23, Komma 12. Csere: Polgárdy 10, Bősze 8, Csapai 8, Misek 14/3, Biber, Herló 6/6. Edző: Garai Péter
Veszprém: Horváth 8/6, Füzi 24/6, Dancsecs 25/15, Glogovac 12, Birkás 5/3. Csere: Végh 2, Szeifert 5/3, Osztoics 5. Edző: Zeljko Lukajics

Edzői értékelések

Zeljko Lukajics: – Amit tudtunk, megtettünk, de sajnos egyre több a sérültünk és szinte elfogyunk a szezon végére.

Garai Péter: – A cél az volt, hogy játszhassunk az ötödik helyért, ami teljesült. Továbbá az is a célunk volt, hogy mindenki elegendő játékpercet kapjon, ezért törekedtünk arra, hogy mindenki húsz perc környékén játszhasson, ami szintén sikerült. Megpróbáljuk megszerezni az ötödik helyet, és ezzel kicsit kozmetikázni az idei évi teljesítményünket.

vehir.hu
Szalai Csaba
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.