Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az MKSZ együttműködési megállapodást kötött a nemzetközi és az amerikai szövetséggel

2022. május 9. 21:33 // Forrás: MKSZ
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a 2024-es, párizsi olimpia végéig terjedő időszakra háromoldalú szakmai együttműködési megállapodást kötött a sportág nemzetközi (IHF), valamint az Egyesült Államok nemzeti (USATH) szövetségével.

Az MKSZ honlapján hétfőn közölt tájékoztató alapján a tanulságok levonását követően az együttműködést meghosszabbíthatják a 2028-as, Los Angeles-i ötkarikás játékokig.    

A bázeli megbeszélésen részt vett az IHF első embere, Hasszan Musztafa, a magyarokat Soós Balázs nemzetközi igazgató és Kynsburg Zoltán, az MKSZ nemzetközi bizottságának az elnöke, az amerikai felet Ryan Johnson ügyvezető igazgató képviselte. Az egyeztetésen online formában részt vett a dán, a német, a spanyol és a svéd szövetség egy-egy vezetője is.

Soós Balázs kiemelte, meggyőződése szerint az amerikai piac kulcsfontosságú lehet a kézilabdázás jövője szempontjából, így közös felelősségük, hogy az eddigieknél nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a sportág alapjainak lerakásában.

Az IHF által felkarolt együttműködés szakmai, képzési feladatokat és a folyamatos párbeszédet tartja szem előtt, a három fél közösen is szerepet kíván vállalni a sportág egyesült államokbeli népszerűsítésében. A magyar és amerikai szövetség a női utánpótlás- és strandkézilabda-válogatottak kapcsán is párbeszédet folytat, szövetségi edzői szinten is. A megállapodás a játékvezetésben is partnerséget kíván létrehozni, az MKSZ szakmai anyagokkal, képzésekkel is segíti az Egyesült Államokban a kézilabdázást.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.