Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A nyolcadik helyen zárt a Veszprém KK

2022. május 13. 21:34 // Forrás: veszpremkosar.hu
A Veszprém Kosárlabda Klub nyolc ponttal legyőzte a vendég TF-BP együttesét az NB I/B Piros csoport 7. helyért kiírt helyosztóján, de a párharcot a fővárosiak nyerték meg.

Miután a hetedik helyért folyó párharc budapesti meccsén a TF-BP harmincpontos győzelmet aratott a Veszprém Kosárlabda Klub felett, úgy tűnt, a végső pozíciók sorsa eldőlt. Ugyanakkor a presztízs és a sportszellem mindenképpen a győzelem megszerzésére sarkallta a veszprémi fiúkat saját közönségük előtt. Még akkor is, ha visszavágón is nélkülözni kényszerültek a sérült Szabó Pétert és Horváth Ákost.

Dancsecs ziccerével és Füzi egy jó büntetőjével indult az első negyed, ám jött gyors hat pont a TF-től. Dancsecs hármas azonban egalizálta az állást, majd szép betörésével a vezetést is visszavette a Veszprém. Birkás hárompontosa pedig időkérésre késztette a vendégeket (4. perc: 11:6). A megbeszélést követően is tudta tartani a különbséget a hazai együttes, főként Füzi és Szeifert tripláinak köszönhetően. Az utolsó percekre azonban feljött a TF a sorozatos rossz veszprémi dobások után és ki is egyenlített. Ekkor jött Dancsecs hármasa, majd Füzi faulttal együtt szerzett kettese a palánk alól és jó büntetője, így előnnyel zárta az első tíz percet a piros-szürke csapat (10. perc: 25:19).

Fotó: Wolf Attila- veszpremkosar.huFotó: Wolf Attila- veszpremkosar.hu

Jól indította a második negyedet is Zeljko Lukajics együttese. Előbb Dancsecs szerzett egy kettest majd Szeifert passzából Füzi dobott látványos kosarat. A Veszprém pedig a későbbiekben sem veszített a lendületéből, jól védekezett és több látványos kosarat szerzett elől, így apránként tíz pont fölé növelte a különbséget (6. perc: 38:25). Ekkor azonban magára találta a TF, és Tichov vezetésével egyszámjegyűre csökkentették a távolságot, ezért Lukajics mester kért időt, érzékelve csapata megtorpanását. A TF továbbra is szép akciókat vezetett, ám a Veszprém is összeszedte a támadójátékát, és a remeklő Birkásnak köszönhetően újra jelentős előnyre tett szert a nagyszünetre (20. perc: 49:36).

A harmadik etapot jól kezdte a hazai együttes, főleg Szeifert volt elemében, de Birkás, Dancsecs és Füzi is hozzátette a megát, miközben Glogovac a saját palánkja közelében dominált. A negyed felénél Dancsecs és Szeifert újabb kosaraival elérte a húszpontos határt is a Veszprém, így felcsillant a hetedik hely megszerzésének a reménye (25. perc: 66:46). A vendégek időkérése után Osztoics is megszerezte első kosarát, majd támadólepattanót szerzett és blokkolt is, amelyet Dancsecs elől két jó büntetővel hálált meg. A TF rossz szériáját Nagy palánkalatti kosara törte meg, és csapata innentől szinte minden támadását kosárral fejezte be, igaz a válasz sem maradt el a Veszprém részéről. Tichov hármasával azonban sikerült az utolsó kisszünetre húsz pont alá kerülnie a vendégeknek (30. perc: 80:62).

A már harminc pont fölé jutó Tichov szép betörésével nyitotta a TF az utolsó felvonást, majd Simon is betalált miközben továbbra sem érkezett hazai pont, ezért időt kért a Veszprém. Glogovac törte meg a hazai pontcsendet, ráadásul egymás után két szép kosárral. A TF azonban nem akarta, hogy veszélybe kerüljön a párharc végkimenetele, ezért Tichov, Oroszi és Szántó kosaraival tartották a még megengedhető különbséget, míg védekezésben egész pályás letámadással igyekeztek lassítani a hazaiakat. A találkozó végére már csak a különbség volt kérdéses, sem a meccs (Veszprém), sem a párharc győztesének (TF) kiléte nem forgott veszélyben. A hazaiak a legvégsőkig igyekeztek a legjobbjukat nyújtani, hogy kiszolgálják a ma is kilátogató és őket egész szezonban támogató szurkolókat, akik vastapssal jutalmazták meg a fiúk idénybeli produkcióját (40. perc: 92:80).

Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, rájátszás a 7-8. helyért, 2. mérkőzés:
Veszprém Kosárlabda Klub–TF-BP 92:80 (25:19, 24:17, 31:26, 12:18)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium, 90 néző. Vezette: Tóth, Szalai, Benedek
Veszprém: Füzi 21/6, Dancsecs 28/6, Glogovac 10/3, Szeifert 13/9, Birkás 14/3. Csere: Végh 2, Osztoics 4. Edző: Zeljko Lukajics
TF: Oroszi 8/3, Szántó 7, Tichov 39/18, Nagy 18/6, Simon 2. Csere: Szücs, Korompai, Béres 2, Tóth 4. Edző: Beák Gábor

Edzői értékelések

Zeljko Lukajics: – Nagyon boldog vagyok, mivel a szezon utolsó meccsét sikerült megnyerni. Ez nagyon fontos volt a játékosaink számára. Az öltözőben meg is köszöntem nekik mindezt. Nagy nehézséggel küzdöttünk az idény során, például sok sérülésekkel. Azt gondolom, hogy ez nem fog megismétlődni jövőre. Remélem, hogy sikerül jó csapatot kialakítanunk a nyáron, amely fiatal, nagy perspektíva van benne és jó eredményeket ér el.

Beák Gábor: – Gratulálok a Veszprém csapatának, hogy az utolsó hazai mérkőzését meg tudta nyerni! Harmincpontos előnnyel indultunk, ami rányomta a bélyegét a teljesítményünkre, a játékosaink már félig a nyaraltak. Fel kellett ráznunk őket, hogy visszajöjjünk a mérkőzésbe, próbáltuk a végjátékban megnyerni a meccset, de nem sikerült.

vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Újbuda MAFC
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. szeptember 27. 17:30
Helyszín
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Eredmény
91-77
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
TF-BP
Időpont
2025. október 4. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
102-53
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Óbudai Kaszások
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. október 12. 16:45
Helyszín
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok
Eredmény
93-89
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Időpont
2025. október 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
82-71
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
DEAC U23
Időpont
2025. október 26. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
93-87
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Jászberényi KSE
Időpont
2025. november 1. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
86-50
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Salgótarjáni KSE
Időpont
2025. november 8. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
92-62
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
PVSK-Veolia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 15. 18:00
Helyszín
Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok
Eredmény
82-81
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
HÜBNER Nyíregyháza BS
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
83-74
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
BKG PRIMA Akadémia
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. november 30. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklósi Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
Eredmény
83-59
részletek
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
MEAFC-Peka Bau
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Vasas Akadémia
Időpont
2025. december 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Phoenix-MT Fót
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2025. december 18. 17:00
Helyszín
PHOENIX Sportcsarnok Fót
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Újbuda MAFC
Időpont
2026. január 3. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
TF-BP
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 11. 15:30
Helyszín
Budapest, Ludovika Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Insedo Veszprém KK
Vendég
Óbudai Kaszások
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix Kosárlabda Klub
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. január 23. 18:00
Helyszín
Tiszaújvárosi Sportcentrum, Játékcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
DEAC U23
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 1. 16:00
Helyszín
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Jászberényi KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 7. 17:00
Helyszín
Jászberény, Bercsényi Tornacsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport, alapszakasz, 2025/26
Hazai
Salgótarjáni KSE
Vendég
Insedo Veszprém KK
Időpont
2026. február 14. 17:00
Helyszín
Városi Sportcsarnok (Salgótarján)
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.