Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
12°C

Mocsai: a NEKA a fiatalok játéklehetőségével támogatja a magyar kézilabdát

2022. május 21. 17:34 // Forrás: MTI
Mocsai Tamás ügyvezető szerint a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) azzal próbálja támogatni a magyar kézilabdázást, hogy felnőtt csapataiban is kizárólag fiatal játékosokat szerepeltet.

Az MTI-nek adott interjújában az ügyvezető kiemelte, különösen büszkék rá, hogy a következő szezonban a felnőtt férfi és női együttesük is az élvonalban szerepel majd.    

"Alapvetően utánpótlásneveléssel foglalkozunk, de azzal szembesültünk, hogy a beválás miatt a felnőttek között is indítanunk kell a csapatainkat" - nyilatkozta Mocsai.    

A balatonboglári intézmény női együttese az előző idényben volt újonc az első osztályban, és bár kiesett, Bohus Beáta vezetőedző irányításával sikerült azonnal visszajutnia az NB I/B második helyezettjeként. Sótonyi László férficsapatának a mostani az első idénye az NB I-ben, már két héttel ezelőtt biztosította bennmaradását, és a szezont a 10., a 11., vagy a 12. helyen zárja majd. Az ügyvezető elmondása szerint a jelenlegi évadban a férfi keretük 20,4 év, a női pedig 18,1 év átlagéletkorú.

Sótonyi László férficsapatának már két héttel ezelőtt biztosította bennmaradását az NB I-ben (archív fotó)Sótonyi László férficsapatának már két héttel ezelőtt biztosította bennmaradását az NB I-ben (archív fotó)

"Ezekkel a fiatalokkal fel tudtunk jutni, illetve bent tudtunk maradni az élvonalban, számunkra ez azt mutatja, hogy az akadémiai képzés működik, és van értelme" - magyarázta. Hozzátette, egy koncepcióval, strukturált játékkal, egységes csapatszellemben gondolkodva indultak el a férficsapatukkal az élvonalban tavaly augusztusban, de akkor még nem tudták pontosan, hova fognak beérni az NB I-ben a játékosaik. Megjegyezte, látnak olyan tehetségeket, akiknek kell még egy év, de nagyon komoly potenciál van bennük.

"Az időt nem lehet meghazudtolni, a fiataloknál nagy hullámvölgyek vannak, de a beválás, a tapasztalatszerzés elengedhetetlen. Mi ezekkel a fiatalokkal próbáljuk támogatni a magyar kézilabdázást, mert máshol kevés lehetőséghez jutnak" - fejtette ki a játékosként 190-szeres válogatott Mocsai.

Mint elmondta, a férfiaknál már jól működik, így a nőknél is meg akarják valósítani, hogy azok, akik máshol nem kapnak elegendő lehetőséget, kölcsönben eltöltenek egy évet a NEKA-n, ahol sok időt tölthetnek a pályán. Többen érkeztek már ennek az elgondolásnak a részeként a veszprémi, a balatonfüredi és a szegedi akadémiáról is.   

"Mindez azért lehetséges, mert csapatban gondolkodunk, ez a szakmai stábra is vonatkozik, és van egy komoly tudományos hátterünk. Mérjük a játékosokat, hogy milyen terhelést kapjanak, mennyire fáradtak, hogyan tudjuk az edzésterhelést lekövetni és vezényelni. Ebben úttörő szerepet vállalunk, haladunk előre, és remélem, a következő szezonban még kiforrottabban és jobban fog működni" - nyilatkozta Mocsai Tamás.

Hangsúlyozta, Éles József csapata, a Fejér-B.Á.L. Veszprém is nagyon szimpatikus számára, mert szintén fiatal magyar játékosokkal indult az élvonalban, ahol tavaly és idén is sikerült bennmaradnia.

"Ez az irány nagyon jó, és segít a magyar kézilabdázásnak" - jelentette ki.

vehir.hu
Baumann Béla

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.