Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Milyen titkokat rejt a Kálvária-domb?

2022. május 28. 4:00
A Kálvária-domb jelenleg is zajló átépítése során a terület régészeti feltárása is zajlik. A korábbi ásatások eredményeiről csütörtökön Rainer Pál régész tartott előadást a Pannon Egyetemen. 

A Kálvária-domb volt a középkori Szentmiklós-szeg település központja, a magaslaton állt a falu temploma. Az okleveles források alapján feltételezhető, hogy a község épületei egyfajta utcába rendeződtek, ám ez a ma megszokottnál jóval szellősebb elrendezés lehetett, ahol a lakóházak mellett gazdasági épületek, kertek is tagolták a területet. Az oklevélben először 1237-ben említett település a török időkben pusztult el, a dombon az 1700-as években aztán kálváriát alakítottak ki. 

Az egykori templom alapjait Rhé Gyula régész találta meg 1930-ban. A templom körüli középkori temető néhány sírját is feltárta. A sírokban 11. századi pénzeket talált – a nyomok arra utalnak, hogy a templom a már korábban létezett temetőre épült rá a 12. század végén, ami aztán 1552-ig, a török dunántúli hadjártáig működött. Rhé ásatása nyomán kiderült, hogy az eredeti, román stílusú templom szentélyét később megbontották és gótikus stílusban bővítették. A régész csak a templom alapozását találhatta meg – a falak köveit, ahogy azt számos középkori épülettel történt, széthordták és építőanyagnak használták a török idők utáni építkezéseken.

Slowikowsky Ádám rajza a 19. század második felébőlSlowikowsky Ádám rajza a 19. század második feléből

A második világháborút követő politikai váltás miatt a klerális múlt nemkívánatossá vált, a Kálvária-hegyet elhanyagolták, elgazosodott. Az egyetem építésekor a domb egy részét el is bontották. Legközelebb 1978-ban Kralovánszky Alán, a múzeum igazgatója tárta fel a területet, aki 47 sírt tárt fel – ezekben néhány Árpádok-korabeli pénzt és hétköznapi fém kiegészítőket – csatokat, gyűrűket, övmerevítőket – talált. 

Kíváncsian várjuk, hogy a jelenleg is zajló ásatások milyen eredményeket hoznak, kaphatunk-e általuk szélesebb körű betekintést az egykori Szentmiklós-szeg történetébe?

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Augusztusi nagy csapadékok időjárás Augusztusi nagy csapadékok Augusztus első hete országszerte meglehetősen bővelkedett csapadékban. Elsősorban a nyugati és északkeleti országrész, valamint a főváros környéke bővelkedett az égi áldásban, ami sok helyen pusztító szélviharral, jégesővel érkezett és villámárvizeket, áradásokat okozott. Veszprémben az elmúlt néhány napban, a repülőtéri adatok alapján 52 mm eső estt, ez az átlagos augusztusi mennyiség 80 százaléka. Kovács Győző meteorológussal és helytörténeti kutatóval ismét felidézzük az elmúlt évtizedek hasonló eseményeit, ahol egyértelműen a víz volt az úr.   2023. augusztus 17. 10:22 Lelkes amatőr „kincskeresők” nélkül sokkal kevesebb régészeti leletünk lenne Lelkes amatőr „kincskeresők” nélkül sokkal kevesebb régészeti leletünk lenne A közösségi régészet fontosságát és eredményeit bemutató kiállítás nyílt június 10-én a megújult Villa Romana Balácában. 2023. június 11. 14:11 Kétszáz éves csontok kerültek elő egy közeli patakból Kétszáz éves csontok kerültek elő egy közeli patakból Pénzesgyőr mellett a Gerence patakban véletlenül bukkantak rá azokra a csontokra, amelyek a szakértő szerint már kétszáz éve heverhettek ott. 2023. június 2. 8:21 Gyerekbarát és modern – az utolsó simítások zajlanak a ,,Zöld Városon” Európa Kulturális Fővárosa Gyerekbarát és modern – az utolsó simítások zajlanak a ,,Zöld Városon” A város egyik legnagyobb beruházása érkezett célvonalhoz, és végre megnyílik az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program szív-projektjeként elhíresült „Zöld Város” közösségi tér a nagyközönség előtt. 2023. május 1. 21:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.