Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 9. Tivadar
Veszprém
9°C
2025. november 9. Tivadar
Veszprém
9°C

Elkészült Veszprém második falfestménye

2022. június 17. 11:11
Szent István és Gizella immár a Munkácsy utca 3. tűzfaláról is szemléli a várost.

A mintegy 300 négyzetméteres mural festése kevesebb mint két héttel ezelőtt kezdődött, s bár az időjárási körülmények közbeszóltak, kilenc nap alatt így is sikerült elkészíteni. Igaz, az alkotónak, Menthának (Ozsváth Gergely) van már némi rutinja: több mint húsz éve foglalkozik graffiti művészettel és egy évvel ezelőtt ő fújta fel a Halle utca hasonlóan monumentális street art alkotását is. Ezúttal unokatestvérével, Tamással együtt festették fel Szent István és Gizella ikonikus szobrának mását a Munkácsy utca tízemeletes társasházának falára, amellyel újabb „veszprémikumot” sikerült megörökíteni rendhagyó formában.

A mural csütörtöki, hivatalos átadóján kiemelte, büszkeséggel tölti el, hogy mind a lakótelep, mind Veszprém street art művészete szép tempóban fejlődik: vidéken még nem annyira megszokott ez a fajta művészet, a visszajelzések alapján azonban a veszprémiek túlnyomó része örül az újdonságnak.

A Westprememural projekthez a forrást biztosító EKF mellett a falfestmények támogatója Ovádi Péter országgyűlési képviselője is, aki úgy fogalmazott, talán korábban még megosztó volt a gondolat, hogy Veszprém tűzfalait muralok díszítsék, ma a lakosság 95%-a úgy véli, kellenek ezek az alkotások a városba. Ezek öt-tíz év múlva is látványosak és aktuálisak lesznek, hiszen a minták kiválasztásánál fontos kritérium volt az is, hogy a veszprémiséget fejezzék ki.

A muralok egyébként ma már olyannyira népszerűek, hogy folytatás is várható. Takáts Emese, a projektet menedzselő Lélektér Alapítvány elnöke elmondta, a tervek szerint július elején a Stadion utcában látnak neki a következő falfestménynek, emellett már van engedélyük egy negyedik festményre is, amelynek a helyszíne még meglepetés. A minták ezek esetében is Veszprém történelméhez kötődnek majd, a végleges verzióról pedig ismét közönségszavazással lehet majd dönteni az alapítvány Facebook-oldalán.

Ez ugyanakkor még mindig csak a kezdet: az ötletgazdák célja, hogy hosszú távon Budapest után Veszprém legyen az a város, ahol a legtöbb mural található – egyelőre ehhez Kazincbarcikát kell megelőzni.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
A város és a vidék ismét egy asztalhoz ül – elindult a Bakony Expo Bakony Expo A város és a vidék ismét egy asztalhoz ül – elindult a Bakony Expo A víz – az élet, a tisztaság és a megújulás szimbóluma – áll a középpontban az idei Bakony Expon, amelyet tizenkettedik alkalommal rendeztek meg a Veszprém Arénában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és Veszprém város önkormányzatának közös szervezésében. A háromnapos rendezvény idén is a térségi együttműködés, a helyi termelők, kézművesek és a természet ünnepe lett. 2025. november 7. 23:38 Az óceán kincseitől az üveghegyen át a vulkánig, sok különleges gyűjtemény rejlik a felsőörsi otthonokban kultúra Az óceán kincseitől az üveghegyen át a vulkánig, sok különleges gyűjtemény rejlik a felsőörsi otthonokban Nem törvényszerű, de néha előáll az a helyzet, hogy egy szociális intézménynek nemcsak funkciója, hanem küldetése is van. Ez persze csak az azt üzemetető munkatársak elhivatottságán múlik, de ha ez megvan, akkor olyan apró csodák jöhetnek létre, mint ami Felsőörsön is az Idősek Klubjában, ahol most az elmúlt tíz év kiállításainak esszenciájából nyílt meg egy ünnepi tárlat, mind-mind olyan értékes gyűjtemények felvonultatásával, amelyek ott pihentek a felsőörsi nyugdíjasok otthonaiban. 2025. november 4. 10:48 Abonyi János rektor szerint az ember felelőssége formálja a mesterséges intelligencia jövőjét technológia Abonyi János rektor szerint az ember felelőssége formálja a mesterséges intelligencia jövőjét Soha nem volt még ekkora érdeklődés a Pannon Egyetem Nyugdíjas Szabadegyeteme iránt, mint ezúttal, amikor a hallgatók a mesterséges intelligencia (MI) világába kaptak betekintést Abonyi János rektor előadásán. Az aula megtelt kíváncsi, gondolkodó emberekkel, akik nemcsak meghallgatni, hanem megérteni is szerették volna, mit jelent ez az új technológiai forradalom az ő életükben. 2025. november 1. 23:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.