Még a nyári szünet előtt, június 11-12-én rendezték meg a tájfutók középtávú és váltó országos bajnokságát az Izsák és Ágasegyháza között húzódó, eddig tájfutásra még soha nem használt területen.
A kiskunsági buckavidék ezen része nem csak domborzati formákban, de fedettségben is nagyon változatos, ráadásul a felszínt alföldi viszonyokhoz mérten jelentős, 10-20 m-es szintkülönbségek, változatos buckaformák, mélyedések szabdalják. A homokbuckák szélárnyékos oldalai még ma is igen meredek, 35-40 fokos dőlésszögűek, ahol a legördülő homok tovább nehezíti a feljutást
– mondta el a vehir.hu-nak Gaschler-Gyeviki Nóra, a VHS sajtóreferense.
Hozzátette: a pár évvel ezelőtti tűzvész után megmaradt sűrű borókások és idős fenyőerdők a futhatóság két szélsőértékét jelentik, hiszen a labirintusszerű bozótfoltok nagy koncentrációt és figyelmet, a fehér erdők vagy nyíltabb területek gyors tempót igényelnek.
A versenyzőket ráadásul nem csak a tájfutó csemegének ígérkező terep, hanem a nagy meleg is kihívások elé állította, ám a Veszprémi Honvéd sportolói jól vették az akadályokat, így kiemelkedően sok érmet és bajnoki pontot tudtak szerezni.
Szombaton az egyéni bajnokság futamai zajlottak délelőtt a selejtezőkkel, majd délután a döntőkkel. A dobogóra sok veszprémi állhatott fel, közülük is érdemes megemlíteni Máramarosi Ritát, aki N18-ban a második helyezettre is közel 4 percet vert, illetve Barát Jázmint, aki tizenegy évesen lett a harmadik az N14 kategóriában.
Vasárnap a váltóbajnoksággal folytatódott a küzdelem, ahol utánpótlás kategóriákban több meglepetés is született, de egyedül a Veszprémi Honvédnak sikerült kétszer is a dobogó tetejére állni. Ezzel az egyesület annyi bajnoki pontot szerzett, hogy megelőzte a Tabáni Spartacust - így a 2017-es Pontbegyűjtő Csapatbajnokság óta először fordult elő, hogy egy bajnokságon nem a Spari állt a pontlista élére!
Középtávú ob pontszerző eredmények:
N14: 3. Barát Jázmin, VHS
N16: 2. Ódor Laura, VHS, 6. Gaschler Emma, VHS
N18: 1. Máramarosi Rita, VHS, 3. Lantai Lili, VHS
N20: 4. Lantai Boróka, VHS
N21: 3. Mérő Dominika, VHS
N50: 3. Németh Zsoltné Bors Melinda, VHS
N55: 3. Kaszásné Boa Ágnes, VHS
N65: 3. Wieder Ilona, VHS
N70: 4. Komár Béláné, VHS
N75: 2. Gombkötő Zsuzsanna, VTC
F18: 2. Bálint Ádám, VHS
F40: 5. Vajda Zsolt, VHS
F45: 1. Molnár Zoltán, VHS
F50: 4. Máramarosi István, VHS
F70: 3. Ládi János, BTK, 6. Bacsó Attila, VHS
Váltó ob eredmények:
N14: 2. Heizer Alíz, Barát Jázmin, Gaschler Janka (VHS), 4. Strenner Noémi, Bálint Nóra, Kovács Borbála (VHS)
N16: 1. Máramarosi Anna, Gaschler Emma, Ódor Laura (VHS)
N18: 2. Engi Lilien, Máramarosi Dóra, Lantai Lili (VHS)
N20: 6. Tokai-Kiss Zsófia, Bácskai Eszter, Lantai Boróka (VHS)
N21: 3. Varsányi Kinga, Mérő Dominika, Máramarosi Rita (VHS)
N145: 3. Gaschler-Gyeviki Nóra, Németh Zsoltné, Széplaki Erika (VHS)
N165: 1. Böröczkyné Makai Anna, Lendvai Katalin, Kaszásné Boa Ágnes (VHS)
N185: 6. dr. Nagy Zsuzsanna, Komár Béláné, Wieder Ilona (VHS)
F16: 2. Szalontai Soma, Kovács Jeromos, Nagy Bence (VHS)
F18: 1. Bálint Gergő, Blaskó Benedek, Barát Miklós (VHS)
F20: 2. Kovács Márk, Bálint Benedek, Bálint Ádám (VHS)
F125: 2. Vajda Zsolt, Molnár Zoltán, Molnár Attila (VHS)
F165: 4. Prill László, Takács Csaba, Egei Tamás (VHS)
F205: 6. Horváth Tivadar, Andrási Lajos, Bacsó Attila (VHS)