2023. május 31.
//
Angéla névnap

Őszre készülhet el a már épülő futópálya a Séd-völgyben

Az Országos Futópálya-építési Programnak és az Európa Kulturális Fővárosa programnak köszönhetően  közel 113 millió forintból épül 1,2 méter széles, 815 méter hosszú futópálya a Séd-völgyben.

A pálya őszre készülhet el, szerkezete egy alsó bitumenrétegből és arra felvitt rekortánból – öntött gumiőrleményből – épül majd fel. A futókör a Kiskúti csárda és a jezsuita templom közötti területen lesz megtalálható. 

A helyszínen péntek délelőtt Brányi Mária alpolgármester felelevenítette: a Kolostorok és kertek projekt során 2010-ben a Séd-völgynek a csárda és a Kopácsy utca közötti szakaszát rehabilitálták, és azóta is folyamatosan dolgoznak az amortizálódó elemek javításán valamint új lehetőségek kiépítésén. 

A pálya nyomvonalának kijelölésekor figyeltek arra, hogy ne kelljen a fás növényzetet károsítani. A közeljövőben mégis eltűnik majd néhány fa: a beteg egyedeket folyamatosan vágják – és természetesen pótolják – a völgyben a növényzet egészsége érdekében. 

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila

További cikkek

Pünkösdkor is futottak
Pünkösdkor is futottak
A Négy évszak, öt futás elnevezésű sportos rendezvénysorozat újabb alkalmával, ezúttal pünkösdkor húzták fel sokan a futócipőjüket, hogy kellemes időben teljesítsék a távokat.
Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek
Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek
Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban.
Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája
Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája
A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola dupla előadás keretében rendezte meg hagyományos néptáncgáláját pénteken az Agórában. Az esemény hatalmas sikert aratott: a több mint kétszázötven táncos egyaránt telt ház előtt léphetett színpadra.
Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást
Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást
A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.
Idén is gazdára talált a kádártai Dévai Bíró Mátyás-díj
Idén is gazdára talált a kádártai Dévai Bíró Mátyás-díj
Vidám gyereknapi programokat szerveztek Kádártán vasárnap, ahol átadták az idei Dévai Bíró Mátyás-díjat is, amivel hagyományosan azt a helyi lakost ismerik el, aki sokat tett Kádárta közösségéért. A nap további részében koncerteken és utcabálon szórakozhattak a városrész lakói és akik ellátogattak Kádártára.