A fáradhatatlan énekesnőre rendkívüli izgalommal vártunk a rendkívüli tömegben. Egy hölgy mögöttem meg is kérdezte szívélyesen, hogy komolyan gondoltam-e, hogy elé állok. Nem gondoltam komolyan, feleltem neki hasonló szívélyességgel, és túl voltunk az egészen. Később más, magukat jól érezni akaró embereket is maga mögé akart utasítani, de hát nem lehet minden tökéletes.
Amíg mindenki arra várt, hogy megpillantsa végre az énekesnőt, iszonyú tombolásba kezdtünk. A zenészek már a színpadon voltak, amikor megszólalt Zaz, de senki sem látta. Biztosan a színpad mellett énekel – gondoltam –, fokozva ezzel az izgalmakat. Ekkor azonban a kivetítőn megláttuk, hogy Zaz a közönség sorai közt halad át a nézőtéren a színpad felé.
Hatalmas ováció közepette feljutott a pódiumra, és innentől kezdve Zaz nem engedte, hogy valaki esetleg elbambuljon, ásítson, vagy csak kicsit másra figyeljen. Tapsolásra buzdította a közönséget, csakhogy a digitális korban nem tudunk rendesen tapsolni, hiszen a kezünkben telefon. Hiába tudjuk, hogy profi fotók készülnek a koncertről, az ugye nem lehetséges, hogy ne örökítsük meg mi is a pillanatot, amit küldünk is rögvest tovább a családnak…
A koncert során Zaz franciául beszélt, egy kis angolt azért vártunk tőle, de ezt elnéztük neki, többek között azért, mert az első dal után egy papírfecniről olvasva magyarul mondta el, hogy a színpadon vele van a négy őselem: a tűz, a víz, a föld s a levegő. Tört magyarsága, figyelmessége, igyekezete olyan megható volt, sokan megkönnyezték.
A Zaz-dalok közül érdekes módon nem a legismertebbek szóltak a legnagyobbat, de a közönség így is egy emberként énekelte – francia nyelven (!) – a Je veux-ot, vagy éppen a Les passants című dalt. A koncert közepe felé kisebb technikai hibák adódtak, így Zaznak újra kellett kezdenie egy dalt, őt azonban ez sem zökkentette ki, sőt, mintegy kifordulva önmagából, ezer fokon égő amazonná vált egészen a koncert végéig.
Megőrült, átváltozott, a szó pozitív, beteljesítő értelmében. Megmozgatta az egész völgyet. Az egész világot. Zaz maga a zene, ő a ritmus, ő a dallam.
Minden a szívében van, eggyé vált zenészeivel, velük lett kiteljesedett egésszé.
A koncert végére egyébként érteni véltem azt is, hogy miért a közönség sorai közül ment fel a színpadra. Azt mutatta ezzel – nem feltétlenül tudatosan, hanem természetéből fakadóan –, hogy ő még mindig az az egyszerű utcazenész, aki tizenöt évvel ezelőtt kiállt dalaival Franciaország forgalmas tereire. Az innen kezdődő megállíthatatlan siker mégsem ragadta el valami távoli galaxisra, hanem velünk maradt, közülünk való.
