Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hamarosan beköltözhet a Veszprémi Petőfi Színház a régi zeneiskola épületébe

2022. július 19. 13:37
Nemsokára a Veszprémi Petőfi Színház lakja be a régi zeneiskolát, amely nagymértékű fejlesztésen esett át. Az ősszel átadandó épületbe a teátrum számos tára költözik majd át.

Az Óvári Ferenc utca egyes szám alatt nem is lehetne kedvezőbb helye a Veszprémi Petőfi Színház melléképületének, hiszen egyenesen a Színházkertre néz a létesítmény, s csupán egy gyalogátkelő választja el tőle. A Modern Városok Program keretén belül megvalósuló újítást, s annak folyamatait hétfőn délután a Nyitott város program keretén belül tárták a veszprémiek elé, akik kíváncsiak voltak arra, hol tart éppen a fejlesztés.

A program - melynek keretén belül már több városi fejlesztésbe beleshettek az érdeklődők – a veszprémiek kíváncsiságának eleget téve igyekszik felmutatni, milyen szakaszokon esett át az adott létesítmény azért, hogy elnyerje legújabb formáját.

A bejáráson jelen volt többek között Porga Gyula polgármester, a VEMÉVSZER képviseletében a kivitelező, tervező, valamint Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, és Kellerné Egresi Zsuzsanna, igazgatóhelyettes-kreatív menedzser.

Az első ütem, mely a régi zeneiskola felújítását foglalja magában, a tervek szerint ősszel készül el, s akkor már költözhet a teátrum is. Hogy pontosan mely részei kerülnek át a főépületből, arról a teátrum vezetője számolt be részletesebben.

A pince részen egy rendkívül modern hangstúdió készült, mely nem csupán kis létszámú munkacsoportoknak alkalmas, de Oberfrank szerint – mivel fontos számára Veszprém kultúrája, így – akár nagyzenekaroknak is lehetőséget adna profi minőségű hangfelvételek elkészítésére.

Szintén a szóban forgó épületben lennének az értékesítési irodák, a jelmeztár, cipészműhely, varroda, sőt, egy próbaterem is helyet kapott, mely a színházi próbákhoz szükséges paraméterekkel bír.

Kellerné Egresi Zsuzsanna még arra is figyelt, hogy a Veszprémi Petőfi Színházra jellemző, kimondottan egyedi fal kerámia motívumai az új épületben is díszítsék a falat.

A belső udvaron nyári színházi előadások megrendezésére is lehetőség lesz, s a főépületen túl egy úgynevezett energetikai központ is segíti a működést. Oberfrank Pál hangsúlyozta, mostanában számos kritikát fogalmaznak meg az emberek, hogy kifejezzék elégedetlenségüket, ezzel szemben most legyen a háláé a főszerep, hiszen ismét újul a város.

A Nyitott város program keretén belül legközelebb – a tervek szerint – a Vár utca 17. számba tekinthetünk be.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Májusban kinyit az első borszalon Veszprémben Megérkezett az első gólya Veszprémbe egy új rendezvény képében, ami az EKF eredményességét már az azon túli időszakban bizonyítja. Az első Veszprémi Borszalon azokat az értékeket képviseli, aminek erősítésén a kulturális főváros program hosszú időn át dolgozott. Május végén pedig bárki megtapasztalhatja ezt a Várban található impozáns helyszínen, amiről szerda délután árultak el a szervezők többet. ma 1:47 Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken Teljes a line-up a 12. Paloznaki Jazzpikniken 2024. augusztus 1-3. között ismét sokszínű zenei élményekbe borul a Balaton-felvidéki jazzfalu: 12. alkalommal rendezik meg a már nemzetközi hírű butikfesztivál, a Paloznaki Jazzpikniket. tegnap 17:07 Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Új műfaj mutatkozik be a Kabóca Bábszínházban Különleges, zenés gyerekelőadással készül a Kabóca Bábszínház 2024 tavaszán: a Piroska és a Farkas című operilla bemutatója 2024. május 11-én 16 órakor lesz a Deák Ferenc utca 13. szám alatt.  2024. április 16. 15:42 Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor: erős szálak kötnek Veszprémhez Gáspár Sándor Kossuth-díjas színész volt a Vehír közéleti sorozatának legutóbbi vendége, így néhány szerencsés olvasónk egy kötetlen beszélgetésen vehetett részt, ahol maguk is feltehették kérdéseiket a színésznek. A Veszprémhez szorosan kötődő művész életformájáról, többlakiságáról is mesélt, amelyről egy videós összeállítást is megtekinthetnek. tegnap 13:29

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.