2022. november 27.
//
Virgil névnap

A művészi pálya alapja, hogy egyfolytában kérdéseid vannak

2022. augusztus 3. 4:00
Ecoport
Kováts Péter Bartók–Pásztory-díjas veszprémi hegedűművész már általános iskolában érezte, egész élete a zenéről fog szólni. Gimnáziumi tanulmányait a Lovassyban végezte, ebben az időszakában már hegedűversenyekre járt, és a szakma – látva sikereit – felfigyelt Péterre, olyannyira, hogy Lányi Margit a Zeneművészeti Főiskoláról megüzente, helye van az intézményben. Azóta Kováts Péternek katedrája van a Zeneakadémián, és miközben segíti a feltörekvő nemzedéket, ő maga is színpadra áll. A Mendelssohn Kamarazenekar vezetőjével beszélgettünk.

Vissza tud emlékezni arra a pillanatra, amikor eldöntötte, a zenész életformát választja?

Azt hiszem, nem volt egy olyan pont, amit ki tudnék emelni. Elég korán éreztem, hogy a zene fontos része lesz az életemnek, de akkor még nem készültem zenésznek. Már általános iskolában kialakult egy nagyon mély kötődésem a zenével, lelki értelemben. De az, hogy végül tényleg zenész lettem, az inkább véletlenek sorozata. 

Miféle véletleneknek köszönhető?

Sokáig orvos akartam lenni, sebész, de végül nem is felvételiztem az orvosira, mert addigra szerencsére egyértelművé vált az út. A gimnázium alatt jól szerepeltem egy országos hegedűversenyen, akkor Lányi Margit, a Zeneművészeti Főiskola egykori tanára üzent nekem, hogy ott van a helyem. Ekkor már egyébként is kacérkodtam a gondolattal, de úgy éreztem, nem lesz bennem elég kitartás gyakorolni. 

Azóta mi a helyzet a gyakorlással? 

A mai napig könnyebben tanulok, ha próbán vagyunk és közösen gyakorlunk. Az a helyzet, hogy ha valamit a fejembe veszek, szeretem azonnal látni az eredményét, ezért volt nehéz ráállnom a napi három-négy óra gyakorlásra. Annál többet nem szabad, azt viszont nagyon intenzíven kell. Szerencsés alkat vagyok, közönség előtt jobban játszom, mint otthon egyedül. A közönség segíti a játékomat. 

Ha jól értem, belenőtt a zene szeretetébe. A szülei támogatták?

A szüleim szerették a zenét, édesapám énektanárként végzett, bár soha nem tanított éneket, édesanyám pedig tanítónő volt. Nem erőltették a hegedűt, nem tereltek ebbe az irányba, teljesen természetesen kerültem erre a pályára. Aztán a gimnázium alatt nem telt el úgy nap, hogy a kötelező teendőim után ne hallgattam volna klasszikus zenét. Engem nem a zenészi életforma vonzott, hanem maga a zene. Olyan lelki táplálék, ami nagy segítség az életben. A klasszikus zene tehát adta magát, bár később volt olyan időszak, amikor a könnyűzene is előtérbe került, így jártuk be a világot Barry White-tal, a világhírű amerikai „soul”énekessel.

A hegedűn túl mennyire okozott a kezdetben nehézséget kiállni a színpadra? 

Először nehéz volt, elég izgulós voltam, ezért ki kellett építenem egy stratégiát, hogy ne okozzon gondot a stressz. Az izgalom mindig megfelelési kényszerből jön, nyilván mindenki elképzeli, mit szólnak majd a közönség soraiban, mit szól a szakma, mit fognak írni a kritikusok. Ezen túl kell lépni. 

Miféle stratégiát dolgozott ki? 

Az embernek el kell fogadnia saját magát. Tisztában kell lenni azzal, hogy van egy adott tehetséged, tudásod, ne keveselld és ne akarj többet.

Ezeknek mind örülni kell, és ha az ember nyugodt szívvel megy a színpadra, vagyis mindent megtett, van mondanivalója, és technikailag is felkészült, akkor az a fajta izgalom már lehullhat, ami gátolná a szereplésben. 

Ez a stratégia az életben, a színpadon túl is segíti? 

Igen, számtalan olyan szituációba kerül az ember, amikor megijedhetne. Például amikor koncerteztünk, turnéztunk, nem lehetett tudni, hogy ki jelenik meg a közönség sorai közt. Eszembe jut, amikor Argentínában eljött az elnök a feleségével, ilyenkor azért az ember végiggondolja, mit mondjon… Ha jól működik a stratégia, akkor ezek a dolgok nem zökkentik ki az embert. 

Mégis: eddigi pályáján volt már, hogy elbizonytalanodott?

Az soha nem jutott az eszembe, hogy a hangszert végleg letegyem, már csak lelki szükségből is hegedülök. A művészi pálya alapja, hogy egyfolytában kérdéseid vannak, akinek nincsenek, tényleg befejezheti. Engem gyakran kísért a kérdés, jó-e ez így, mit és hogyan kellene másképp játszani. 

Ilyenkor a klasszikus zene létjogosultságát is megkérdőjelezi? 

Bizonyos környezetben, például amikor közreműködünk egy rendezvényen, egy konferencia vagy kiállítás megnyitóján játszunk, érezzük, hogy épp nem velünk vannak elfoglalva. Ez azonban nem bizonytalanít el soha. 

Van egy réteg, aki attól fél, érteni kell a zenét. Jól látom?

Igen, vannak akiket ez a félelem tart kicsit távol a zenétől. Szerintem viszont egyáltalán nem kell érteni a zenét. Sőt, van, aki kifejezetten nem is szereti, ha koncert előtt néhány gondolat elhangzik a műről. A zene miatt jött, nem azért, hogy oktassák. Át akarja adni magát a hangoknak, és fel akar töltődni. A zene, mint a legabsztraktabb művészet, éppen erről szól. A zene által kiváltott hatást nem lehet és nem is kell szavakkal leírni. Nekem pedig a színpadon az a dolgom, hogy miután otthon elolvastam a partitúrát, a legjobb tudásom szerint megszólaltassam a művet. Azt viszont látom, hogy meg kell érni erre a műfajra, épp ezért lehet az is, hogy a közönség jelentős százaléka inkább a közép és idősebb korosztályból tevődik ki. Mindemellett nagyon fontos a fiatalok zenei nevelése, beavatása. 

Önnek különösen fontos, hisz tanít is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 

Így van, egyéni órákat tartok hegedűből, valamint kamarazenét is tanítok, emellett én vezetem a Zeneakadémia kamarazenekarát. Az egyéni foglalkozásnak éppúgy megvan a szépsége és nehézsége, mint a csoportos oktatásnak. 

Elég kimerítő lehet egész nap hangok között létezni…

Tanítás közben sosem érzem, hogy elfáradnék, de amikor este beülök a kocsiba, és elindulok hazafelé, akkor nem az az első dolgom, hogy bekapcsoljam a rádiót. Sőt, zenét nem is nagyon hallgatok olyankor, sokkal inkább podcastokat. Angol, illetve francia nyelvű beszélgetéseket, hiszen, ha az ember nincs idegennyelvi közegben, könnyen elfelejti, amit addig tudott. Pont, mint a hangszerjáték esetén. Hiszen ismerjük Liszt híres kijelentését: „Ha egy nap nem gyakorolok, megérzem én, ha két nap, megérzi a tanárom, ha hármat, azt megérzi már a közönség is.”

Úgy tűnik, a mai napig rendkívül élvezi a szakmáját. Gondolja, hogy van olyan határ az ember életében, amikor magától azt mondja, leteszi a hangszert?

A hangszert otthon sosem fogom letenni, és még arra sincsenek jelek, hogy a színpadi fellépésekről lemondanék. Ugyanakkor az utóbbi bekövetkezhet. A feleségem annyira jól lát engem, és olyan kritikusom, hogy biztosan szól majd, ha eljön az idő. Otthon pedig mindig feltölt az, ahogy a hegedűt megszólaltatom, ahogy közvetlen kapcsolatba kerül a test a hangszerrel, és átveszem a rezgését. Amikor ezt érzem, megnyugszom. Ez valószínűleg amíg csak élek, így marad.

Az interjú az Ecoport magazin 2022/2. számában jelent meg.

Szabó Eszter
Domján Attila

További cikkek

A jövő kulturális hídjai a Pannon Köztérben
A jövő kulturális hídjai a Pannon Köztérben
November huszonnyolcadikán hétfőn, a Veszprém megyei igazgatói műhely közművelődési szakmai workshopot tart a Pannon Köztérben.
Akit a sors lengedező szellői sokszor és sokfelé sodortak
Akit a sors lengedező szellői sokszor és sokfelé sodortak
Csütörtök délután a Csikász galériában bemutatták a Cholnoky-sorozat harmadik részét, Cholnoky László: Fekete szárnyak című válogatást.
A férfiakat ünnepelték a Cholnoky Nyugdíjas Klubban
A férfiakat ünnepelték a Cholnoky Nyugdíjas Klubban
Szerda délután a november tizenkilencedikei nemzetközi férfinap adott apropót az ünneplésre.
Kapcsolódj be! Trash Art Meetup a Hangvillában november 25-én
Kapcsolódj be! Trash Art Meetup a Hangvillában november 25-én
A HybridCycle a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programmal együttműködve rendezi meg művészet és fenntarthatóság fókuszú eseményét, a Trash Art Meetup-ot. November 25-én délelőtt 10 és este 6 óra között öt izgalmas kerekasztal-beszélgetéssel, öt FlashTalks előadással, azaz 20 perces, rövid, mozgalmas előadással, öt kreatív workshop foglalkozásokkal, ahol a hulladék az alapanyag, illetve egész napos mozival várják az érdeklődőket Veszprémben, a Hangvillában.
Veszprém most futott fel az európai pályára
Veszprém most futott fel az európai pályára
Veszprém és a Bakony-Balaton régió nem volt ismeretlen Európa és az európai döntéshozók előtt, viszont igazán reflektorfénybe csak most került, kevesebb mint 100 nappal az Európa Kulturális Fővárosa év nyitóünnepsége előtt. November elején Brüsszelben a Liszt Intézetben tartották a magyar program bemutatóját nemzetközi sajtóérdeklődés közepette, az eseményen pedig jelen volt Hölvényi György európai parlamenti képviselő, akit arról is kérdeztünk, hogyan vélekednek a veszprémi EKF programról más képviselők a folyosói beszélgetések során.