Németországban élő távoli rokonom hagyta itt ezt az elgondolkodtató históriát. Az idősek otthonában dolgozik, nap mint nap szembesül az ottlakók kihívásaival, küzdelmeivel. Mi több, az ő feladata enyhíteni a nehézségeket, és elfogadhatóvá tenni a sokszor elfogadhatatlant. De bármennyire is próbál segíteni, adódnak helyzetek, melyeket még ő sem tehet helyre. Sőt. Talán senki sem.
Történt ugyanis, hogy az idősek otthonában élő idős, demenciás férfi beleszeretett egy szintén ott élő idős hölgybe. Ezzel persze még semmi gond nem volt, sőt, gyógyítónak hatott az egymásra találás, és valóban úgy tűnt, társra leltek a másikban. Idejük nagy részét közösen töltötték, új hobbikba kezdtek, és a hétköznapjaik gyökeresen megváltoztak.
Ám a felhőtlen boldogságot egy nap hirtelen beárnyékolta, hogy megjelent az idős férfi törvényes felesége, akivel majd egy életen át tartott szerelmük. Az asszony ott az otthonban szembesült a ténnyel, miszerint férje nemhogy másba lett szerelmes, de nem is emlékezett az ő létezésére. A férfi elméje kitörlődött, a beteg felejtés a múlt minden foszlányát megsemmisítette – csak egy megrettent idegent látott egykori, elébe toppanó élete párjában. A nővérkék magyarázták a döbbent és kétségbeesett feleségnek, hogy a férje demens, és az elme sötét, sajátos, megváltó csodája, de immár mással boldog. A feleség nem foghatta fel a felfoghatatlant – s ki tudná ezt felfogni?
Talán ez az az eset, amikor minden másképp alakul, mégsem hibás senki. Furcsa kettősség: a betegség egy életre szóló szerelem útjába állt, és ezzel kaput nyitott egy másiknak.
