2004-ben a Cassini űrszonda 7 év űrbéli utazás után elérte a Szaturnuszt, naprendszerünk második legnagyobb bolygóját, ahol aztán nemcsak a gázóriásról szerzett még több tudományos adatot, hanem többek közt vizsgálta annak holdjait, többek közt a Titánt is. Sőt, erre az égitestre még egy leszállóegységet is küldött, amit Huygens-nek neveztek el. A kis szerkezet pedig nemcsak a hold légköréről (a Titán az egyetlen ismert hold a naprendszerben, aminek van saját, vastag légköre) küldött újabb adatokat, hanem fotókat is készített a felszínről.
Tehát, ha ma megkérdezi valaki a tudósokat, hogy mi van a Titánon, egy Földtől kb. 1,5 milliárd km-re lévő égitesten, arra kielégítő választ tudnának adni.
De, ha ugyanúgy tudóskörökben feltesszük azt a kérdést, vajon mi található óceánjaink mélyén, már vélhetően kevésbé lenne határozott a reakciójuk. Főleg, hogy egyes becslések szerint a 95%-a máig felderítetlen. Mintha otthonunkból kémlelve jobban ismernénk a szomszéd háztömb egyik lakásának berendezéseit, mint saját nappalinkat.
Persze nem ez az egyetlen rejtély, amit a Föld tartogat még, és amit a mai kor technológiájával sem sikerült megfejteni, holott a 19. század végén egy briliáns elme már közel járt a megértéséhez.
A köznyelvben csak matató ménkűként emlegetnek egy furcsa meteorológiai jelenséget, aminek mibenlétére a mai napig is csak találgatások születtek, sőt, a puszta létezését is sokan megkérdőjelezik. A más néven gömbvillámokkal szembeni szkepszis persze valahol érthető, hiszen olyan ritka jelenségről van szó, amivel becslések szerint az emberek csupán 1%-a találkozott életében. Holott valószínűleg többször előfordul viharok kíséretében. Olyan viharoknál, amilyen péntek este vonult át felettünk, több ezer cikázó villám kíséretében Veszprém égboltján.
Gömbvillám ábrázolása egy 19. századi metszeten
Csakhogy a gömbvillám nem cikázik, nem egyszerűen felvillan és eltűnik, és sokszor hanghatással sem jár, de valamilyen köze mégis van az elektromossághoz. Az a néhány beszámoló, amikor látta valaki, általában viharok előtt, vagy után történtek. Egy teniszlabdától strandlabda méretű fényes gömbről szólnak a leírások, ami átlagosan 10-15 másodpercig látszódik, olykor áttetszően, miközben némán, vagy máskor sercegve halad a levegőben. A szélre és egyéb környezeti hatásokra nem reagál, de az elektromosságot vezető tárgyak egyértelműen eltérítik, mielőtt eltűnnek.
Már ha időben eltűnnek és nem égetik meg a tárgyakat, az épületet, vagy akár nem okoznak sérülést az emberben, ha hozzáérnek, ugyanis ilyen esetekről is mind vannak beszámolók. Hogy messzire ne menjünk, 2020-ban Ravazdon okozott milliós károkat egy házban egy ilyen jelenség, 2018-ban pedig egy szolnoki lakásba jutott be, ahol szerencsére csak kisebb elektronikai eszközök kisülését okozta, mielőtt eltűnt. (Egyébként a népi elnevezés, a matató ménkű is ilyen váratlan otthoni látogatásaiból ered.)
Állítólag egy megörökített gömbvillám látható a képen
Az empirikus méréseken alapuló tudományos világ ennyi „de” és „csakhogy” után lehet, hogy lefordulna a székről, viszont a gömbvillámok kutatása máig csak beszámolók és az azokból levont követeztetések alapján történik, hiszen megfigyelésük szinte lehetetlen.
Pedig 1899-ben egy embernek állítólag sikerült mesterségesen előállítania gömbvillámot. Ő Nicola Tesla volt, aki az elektromos energia és információ vezeték nélküli továbbításán dolgozott laboratóriumában, amikor előidézte ezt a jelenséget. Azóta nem tudta senki megismételni.
Nicola Tesla a laboratóriumában egy korabeli ábrázoláson
De, hogy pontosan mi is valójában a gömbvillám és miért jön létre, azt mostanáig sem sikerült egyértelműen leírni.
Ezt a tudományos frusztrációt próbálta új megközelítésből feloldani két új-zélandi kutató, J. Abrahamson és J. Dinniss. Ők pusztán szemtanúk elbeszéléseire hagyatkozva állították fel azt a koncepciót, miszerint a gömbvillámok vattacukorszerű, izzó szilíciumgömbök, amelyek akkor keletkeznek, amikor egy villám belecsap a földbe. A hatalmas áramerősség és a keletkező hő hatására a föld szilícium-dioxid-tartalma alkotóelemeire bomlik, és a szilícium-ionok ritkás gömb alakot vesznek föl.
Persze ez is csak egy elmélet, a két tudós elmondásuk szerint még nem láttak a valóságban gömbvillámot.
Nem úgy, mint e cikk szerzőjének nagymamája, aki még gyerekkorában egy Zala megyei kis faluban látott valamit, ami Abrahamsont és J. Dinniss-t is valószínűleg érdekelte volna. Egy vihar előtti délutánon az egyszerű kis parasztházuk ajtajában megjelent lebegve egy fényes gömb, ami megkerülte az ajtó előtt álló fémvödröt, majd kiment a házból és egy nagy csattanás kíséretében eltűnt. Habár egyszerű ember volt, egyszerű családból, mégis tagja az emberiség azon 1%-ának, akik láttak gömbvillámot életük során.
