Harangszóra dermedt mozdulatlanságból indul a produkció.
Kristóf, mint egy szobor, összekuporodva guggol, előtte a hatalmas kék uszály,
a víz, ami később magába szippantja. A vonzás és taszítás végigkíséri a
koreográfiát. A kezdeti félelmeket, a görcsöket levetkőzve a táncos beveti
magát a kékségbe. Elmerül, felbukik – mint úszó, küzd a hullámokkal, melyeknek
mesteréve válik. Ha a kék anyag egy uszály, Várnagy menthetetlenül
belecsavarodik, körülöleli az anyag és elfogadja teste bezártságát. A negyed
órás koreográfiát, Várnagy minden mozdulatát hatalmas energia járja át.
Felmerült bennem a kérdés: Alá merünk e merülni félelmeinkben, hogy az eggyé
válva elfogadjuk, talán sosem leszünk egészen szabadok.
Frenák Pál koreográfus a kortárs táncművészet egyik létrehozója Magyarországon. Párizsban töltött évei után kurzusokon toborozza a híveket az akkor még idegen műfajnak. 2005-ben nyerte el a veszprémi Tánc fesztiválja díjat.
