A Veszprémi Petőfi Színház és a Márai Színház koprodukciójában készülő darabot október 8-án mutatják be a Latinovits-Bujtor Játékszínben, ami előtt médianapon mutatkozott be az előadás.
A kamaraszínpad tere ezúttal még szűkebb: főhősünk egy lehetséges atomháborútól rettegve bunkert épít tanyájuk kútjába, ahol majd feleségével együtt átvészelhetik a veszedelmeket. A helység évtizedeken keresztül épül, az asszony kezdetben még támogatja férjét, kelletlenül ugyan, de tűri az állandó riadózási gyakorlatokat, eljön azonban az a pont, amikor betelik a pohár, s mindez nem várt bonyodalmakat hoz.
Bár Lezsák Sándor tragikomédiája a nyolcvanas évek elején íródott, amikor a szerző megdöbbenve tapasztalta egy utazásán, hogy Nyugat-Európában az emberek túlélőkészleteket vásárolnak szovjet atomtámadás esetére, aktualitásából azóta sem vesztett. „Amikor felkértek a darab rendezésére, még nem sejtettük, mennyire közel jön majd hozzánk a történet. Bár korábban is dúlt háború, válság is volt, mostanra mindennek a szele elérte az otthonainkat: az egész világ, de legalábbis Európa érzi, hogy takarékoskodni kell, muszáj változtatnunk az életünkön” – mondta el kérdésünkre Oberfrank Pál, a darab rendezője és az Öregember alakítója.
A színészek maguk is érzik, mennyire más így előadni a történetet: Módri Györgyi, a feleség megformálója elárulta, partnere háborús monológja alatt őt is egészen eltölti a félelem, vajon mi vár ránk a jövőben.
Folyamatos rettegésben élni persze nem lehet. Bár a saját életünk néha ugyanolyan groteszk és abszurd tud lenni, mint a darab egy-egy jelenete, az előadás azt is igyekszik megmutatni, hogy a mondással ellentétben félni egyáltalán nem jobb. Hogy ugyan fontos, hogy gondoljunk a családunk, a szeretteink jövőjére, nem lehetünk sem a múlt, sem a jövő rabjai, a jelenre kell gondolnunk. Mert aki folyamatosan retteg és paranoiásan igyekszik túlélni, az valójában nem él. Az csak vegetál.
Csakhogy – és az előadás ezt is kitűnően megmutatja – mindazok a válságok, amiket magyarként, de akár bárhol a világban megéltünk, nyomot hagynak rajtunk. Mert a tragédiák így működnek: megtanítanak félni. És ha nem nézel szembe a félelmeiddel, azok örökre ott ragadnak benned és felemésztenek.
Ebből a szempontból a Libor Katalin által megálmodott, klausztrofób játéktér igazi telitalálat: színészként ugyan jól lehet benne játszani, nézőként bizonyos, hogy fojtogatónak fogjuk találni egy idő után. Akárcsak a főhősök közti dinamikát. Az egykor szebb napokat is megélt morgolódó házaspár mindkét tagja megfeleltethető egy-egy archetípusnak: a világot a saját perspektíváján keresztül megítélő, a rögeszméjétől megkérgesedett ezermester öregember, meg a későn sarkára álló feleség intő jelként szolgálhatnak arra, mire érdemes odafigyelni egy hosszú házasságban.
Mindez mégis így van a helyén: néha épp abból tanulunk a legtöbbet, és az tud adni erőt a pozitívabb élethez, ha tükröt tartanak nekünk.
Az előadást október 8-ától láthatja a veszprémi közönség, de a budapesti Márai Színházban is bemutatják.
