Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
14°C

Veszprémben a dobóviadal

2022. október 7. 16:02 // Forrás: VEDAC
A nagy hagyományokkal bíró dr. Papp Pál - Csermák József Kalapácsvető Emlékversenynek Veszprém adott otthont, ahol több kimagasló eredmény is született. 

Megfelelő pálya hiányában nem tudták Tapolcán megrendezni a hagyományos kalapácsvető viadalt, így szeptember 24-én Veszprém látta vendégül az évad utolsó kihívásainak egyikén a résztvevőket. A versenyt a VEDAC rendezte, de az előkészületekben és a finanszírozásban Tapolca Város Önkormányzata és a Tapolca Kft. is részt vett. A hagyományoknak megfelelően, a versenynap délelőttjén, a tapolcai Pantheonnál tartottak koszorúzást az olimpiai bajnok és edzője tiszteletére.

Ahogy azt már megszokhattuk, az ország minden szegletéből érkeztek dobóműhelyek, hogy tanítványaik megmutassák, mennyit fejlődtek, erősödtek. A gyermek korosztálytól egészen a felnőttekig minden korcsoportban dobókörbe álltak kicsik és nagyok. A veszprémiek is jó eredményekkel rukkoltak elő, annak dacára, hogy már nagyon közeleg az idény vége.

Czeller Gábor arany-, Csekő Miklós ezüstérmet szerzett - Fotók: VEDACCzeller Gábor arany-, Csekő Miklós ezüstérmet szerzett - Fotók: VEDAC

A férfiaknál, az U20-as korosztályban Csekő Miklós nem talált ellenfélre, 76.58 méterrel kaparintotta meg a győztesnek járó aranyérmet. A felnőtteknél kettős hazai sikert könyvelhettünk el: az egész évben rendkívül kiegyensúlyozott produkciót nyújtó Czeller Gábor nyerte a dr. Papp Pál emlékversenyt 72.31 méterrel, mögötte Csekő Miklós zárt másodikként 68.35 méterrel.

Az újonc korcsoportban Kálmán Bence új egyéni csúccsal végzett a második helyen.  A serdülőknél is többen felülírták eddigi legjobbjukat. Bankó Olivér és Bankó Milán is saját csúcsot dobott, ezzel az ötödik és hatodik helyen végeztek. Kis Zétény a hetedik lett, Szabó Barnabás pedig új egyéni csúccsal a nyolcadik. Az ifjúságiaknál Menyhárt Balázs szállt harcba, s elégedett lehet új egyéni rekordjával (40.16), ám a dobogóra nem tudott felállni.

A nőknél a felnőttek között Csatári Jázmin dobott dicséretesen: 60.19 méterrel a második helyezést érte el. Ugyanitt Sövényházi Lilla 31.20 méterrel a nyolcadik helyen zárt.

Csatári Jázmin a dobogó második fokára állhatottCsatári Jázmin a dobogó második fokára állhatott

Az újonc korosztályban nem sikerült a veszprémieknek dobogóra állni, Molnár Petra ugyan új egyéni csúcsot ért el, de ez sem volt elég a bronzhoz. Csapattársa Nagy Lili ötödik lett, Karácsony Míra szintén megjavította eddigi legjobbját, ami a hatodik helyhez volt elég. A serdülőknél Szarvas Olga bronzérmet vehetett át, 25.06 méteres eredménye ráadásként új egyéni csúcs volt. Ugyanitt negyedikként fejezte be a versenyt Kovács Viktória. Az ifiknél Sövényházi Lilláért szoríthattunk, aki 35.28 méterrel végül az ötödik lett.

A verseny legeredményesebb sportegyesülete a VEDAC-ot megelőzve a Dobó SE lett, így a vándorserleget a szombathelyiek vihették haza. A Horváth László Emlékversenyt – az U18 férfi kalapácsvetést – Imre Roland (Vitalitás SE) nyerte 76.70 méteres egyéni csúccsal.

Eredmények

Férfi. Újonc (U14): 2. Kálmán Bence 38.50. Serdülő (U16): 5. Bankó Olivér 37.55, 6. Bankó Milán 36.80, 7. Kis Zétény 32.49, 8. Szabó Barnabás 25.26. Ifjúsági (U18): 4. Menyhárt Balázs 40.16. Junior (U20): 1. Csekő Miklós 76.58. Felnőtt: 1. Czeller Gábor 72.31, 2. Csekő Miklós 68.35.

Női. Újonc: 4. Molnár Petra 28.66, 5. Nagy Lili 24.99, 6. Karácsony Míra 21.56. Serdülő: Szarvas Olga 25.06, 4. Kovács Viktória 18.94. Ifjúsági: 5. Sövényházi Lilla 35.28. Felnőtt: 2. Csatári Jázmin 60.19, 8. Sövényházi Lilla 31.20.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.