- Hol van a helye a világban és milyen a megítélése a magyar táncművészetnek?
- Ez kultúrától, országtól és múlttól függő. Bár én inkább klasszikus balett fesztiválokon jártam, de úgy gondolom, legyen az klasszikus, modern, vagy kortárs tánc, a magyarok nagyon tehetségesek. Büszkék lehetünk magunkra, és nem csak a táncosainkra, hanem a saját fesztiváljainkra is. A Tánc fesztiválja itt Veszprémben pedig ezeken belül is egyedülálló. A rendezői kitartóak, hiába nem kapták meg idén helyszínként a Petőfi Színházat. Találtak új helyszíneket. A városi művelődési központ Bozsik Yvette, vagy akár a Szegedi Kortárs Balett előadására is megtelt.
- Hogy állunk a kortárs táncművészetekkel? Érti a közönség vagy marad az elefántcsonttorony?
- Nagyon jó helyen vagyunk a kortárs táncművészetben. A magyar táncosokat sokat hívják külföldre. Jómagam is számtalanszor szerepeltem Franciaországban, vagy Dél-Koreában, és ma a kortárs táncművészeinknek is nagy lehetőségeik vannak. Amit pedig vinni tudunk, az magas színvonalú és a világon bárhol megállja a helyét.
- Akár itt a fesztiválon, akár mesteri munkádból kiindulva, hogy látod, milyen az utánpótlás?
- A fiatalok nyitottak, kreatívak, és tiszta szívvel választják a táncművészetet, amit szeretnek csinálni. Teszem hozzá, nem megélhetésért, mert a mi szakmánk anyagi megbecsülése még elég messze van. Említhetném az utcatáncosokat, Várnagy Kristófot, ők mind táncművészeti főiskolát végzett fiatalok. Erre szentelték az életüket. Élvezik, hogy ők maguk találják ki a teret, bevonják a közönséget. Ráadásul hidegben, mezítláb. Egy profi együttes ilyenkor lemondja az előadást. Ők nem. Amikor esett az eső, hideg volt, nyilván alig jött néző, mégsem dolgoztak kisebb intenzitással. Én nagyon izgulok értük.
- Hogy ítéli meg a szakma a Tánc fesztiválját?
- Ez a szakma egy viszonylag szűk réteg. A látszat ellenére, mi nagyon összetartunk. Viszonylag kicsi a csapat, mindenki Pécsett, Szegeden vagy a fővárosban végzett. Ez egy nagyon jó fórum, ahová eljöhetnek a fiatal most végzettek, együtt táncolhatnak, egy fesztiválon táncolhatnak a náluk már idősebb profikkal. Lassan kezd kötéltánccá válni ez a fesztivál, mégis létrejön évről évre, mert szükség van rá. Páratlan.
- Hogyan lehet felvenni a harcot, például a financiális gondokkal?
- Ez egy elhivatottság. Nem szabad feladni, akkor sem, ha mások azt mondják. Laci szerencsére hisz magában, mi pedig mellette vagyunk és támogatjuk. Nagyszerű abban, amit csinál, és ahogy csinálja, ez pedig nekünk is erőt ad. Van, ami sokkal fontosabb, mint a pénz; az az öröm, amit az embereknek okoz, amit az együtteseknek jelent ez a fesztivál. Kár lenne érte, ha csak egyetlen évben is kimaradna.
- Hogy tetszenek az idei produkciók?
- Én elég kritikus néző vagyok. Nagyon sok előadás nagyon tetszett, és volt, ami kevésbé. Voltak csalódásaim. Jó, hogy vannak ilyenek is, mert kell, hogy legyen összehasonlítási alap. Nem lehet mindig tökéleteset csinálni. Vannak kisiklások, de van, ami elvarázsol.
- Azoknál az együtteseknél, akik évről évre itt vannak, látni változásokat?
- Igen. Itt van például Yvette. Évről évre itt van, akkor is, ha van amikor nem kap díjat. Eljön, mert fontos neki ez a fesztivál. Nála tapasztalható egy olyan ív, ami most egy ilyen megdöbbentő performance-ban csúcsosodott ki. Nyilvánvalóan megvan mindennek az oka, ennek a produkciónak is. Eljön rendszeresen, most már 10 éve Juronics Tamás és a Szegedi Kortárs Balett. De van, aki sajnos ez alkalommal nem tudott jönni, mert előadása van. Horváth Csaba (Csirke) is olyan színfoltja a fesztiválnak, aki nélkül már hiányérzetünk van.
- Vannak nagy viták a zsűriben?
- Azt hiszem, mi már kellőképp méltányoljuk egymást ízlését. Amit fontosnak tartok tánc oldalról keresztülvinni, azt keresztül is viszem. Cserébe viszont bizonyos dolgokból engedek. Tekintettel arra, hogy idén is sok a díj, könnyebb kompromisszumra jutni. Laci olyan sok felajánlást gyűjtött össze, hogy az már artistamutatvány. Így aztán nem is történhet meg, hogy aki megérdemli, az ne kapna valamit. És ezek amúgy is eszmei értékek.
