Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kovács Endre életművének kísérleti munkássága látható a Csikász Galériában

2022. október 30. 11:25
Szombat délután Úton levés címmel nyílt kiállítása a két évvel ezelőtt elhunyt fotóművésznek.

A Művészetek Háza igazgatója, Grászli Bernadett köszöntötte elsőként a megjelenteket. A kiállítást ünnepélyesen Can Togay nyitotta meg, aki mintegy elfogult barátként mesélt a művészről. Ahogy fogalmazott, sajnálatos, hogy a posztumusz kiállítását kell megnyitnia.

A barátság, mely a hetvenes évekre nyúlik vissza, egyben munkakapcsolat is volt. Ahogyan Can elmondta, Kovács műveivel a mai napig ismerkedik. Kifinomult ízlésű, nyitott gondolkodású, ösztönös arányérzékű, különleges humorú, eredeti művész volt.

Can és Kovács egy olyan időszakban ismerkedtek meg, melyet azóta is sokan, sokféleképpen emlegetnek. Can szerint az a legtalálóbb megfogalmazás, hogy a tilos művészetet képviselték.

Kovács Endre 1974-es disszidálása után eltávolodtak útjaik. Amikor a fotóművész visszatért az országba, Can épp Finnországban élt, végül ő is visszajött családjával, s egy nem mindennapi eseménysor hozta őket ismét össze. Can felesége egy apróhirdetést olvasva lett figyelmes egy íróasztalra, el is mentek a megadott címre, aki pedig ajtót nyitott, Kovács Endre volt.

A kiállítás kurátora Áfrány Gábor médiaművész, a tárlat december tizenegyig látható.

Kovács Endre 1966 és 1974 között a magyar avantgárd mozgalom aktív résztvevője, a Halász Péter alapította Kassák Színház (a későbbi Squat Theatre) munkatársa, fotósa volt, előbb Budapesten, később Párizsban és Rotterdamban. 1974-es disszidálása után a Genf-i Képzőművészeti Egyetemen tanult, és itt diplomázott film-videó szakon, abban az időszakban, amikor a videó az egyik legprogresszívabb képzőművészeti médiumnak számított. Munkáiról így írt: „... Életem során a fotóművészeten belül az új lehetőségeket kerestem a korszakonként lehetővé váló technikai megvalósításokban és téma-feldolgozásokban.”

Szabó Eszter
további cikkek
Látszólag egyszerű színek is formák, valójában egy különleges tánc, ami a Művészetek Háza kiállításán vár Művészetek Háza Látszólag egyszerű színek is formák, valójában egy különleges tánc, ami a Művészetek Háza kiállításán vár Különleges kiállítás nyílt a Művészetek Házában, hiszen Elisa Treml színes térinstallációi a legkevésbé sem értelmezhetőek statikus, vitrinbe zárt műtárgyakként. Művészi értékét a látogatók teljesítik ki, akik a térben mozogva más-más élményt kapnak ugyanazoktól az alkotásoktól. ma 0:11 A zsidó reneszánsz magyarországi profétája emléktáblát kapott Veszprémben zsidó hitközösség A zsidó reneszánsz magyarországi profétája emléktáblát kapott Veszprémben Születésének 102. évfordulója alkalmából Dr. Schweitzer József, egykori országos főrabbi tiszteletére avattak emléktáblát vasárnap délelőtt a belvárosban, a valamikori „Zsidó udvar” kapujánál. Az ünnepségen jen volt Schweitzer József családja és dr. Verő Tamás, budai és veszprémi főrabbi is. tegnap 14:19 Közös tanácskozást tartottak a romániai és a magyar katolikus püspöki konferenciák Bukarestben kultúra Közös tanácskozást tartottak a romániai és a magyar katolikus püspöki konferenciák Bukarestben Közös tanácskozást tartottak a romániai és a magyar katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai Bukarestben csütörtökön és pénteken - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata pénteken az MTI-vel. tegnap 13:02 Biblioterápia a mentális egészségért Sebestyén József Biblioterápia a mentális egészségért Mi fán terem a biblioterápia? címmel tartott szakmai konferenciát a Veszprémi Érseki Főiskola. A biblioterápia egy olyan terület, amely nagy figyelmet fordít a mentális egészség és a személyes fejlődés támogatására. A gyógyító olvasás módszere az irodalom erejét és a történetek gyógyító hatását használja fel. 2024. október 12. 15:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.