Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Árral szemben

2022. november 6. 13:17
Péntek Imre Elpergő évek című önéletrajzi kötete kapcsán Kilián László szerkesztő beszélgetett a szerzővel.

A József Attila-díjas költő bár majd két évtizede Zalaegerszegen él, Veszprém nem idegen terep számára: 1974-75-ben népművelő volt, majd 77-ig a Napló munkatársaként dolgozott. Az elmúlt években két kötetben is jelentek meg képzőművészeti írásai, legújabb, önéletrajzi esszéregénye, az Elpergő évek az ünnepi könyvhétre jelent meg.

Ebben ír többek között az indulásról, mit jelentett a Kilencek tagjaként először publikálni az Elérhetetlen föld című antológiában. A fiatal bölcsészhallgatókból álló költőcsoport annak idején ragaszkodott hozzá, hogy közösen hallassák hangjukat, s ahelyett, hogy hivatalos úton adták volna ki antológiájukat, saját maguk szerkesztették meg az írásokat. Bár a neki járó szakmai elismerést Péntek Imre szerint a kötet nem kapta meg, sőt szerzői jó időre diszkvalifikálták magukat a támogatott irodalomból, az 5000 példányban nyomott kötet pillanatok elfogyott és ma is időtállónak számít.

Életét és munkásságát később is jellemezte az árral szemben úszás. Bár urbánus költő is lehetett volna, ő inkább a vidék felé húzott. Alkotott Miskolcon, Szombathelyen, Veszprémben, Székesfehérváron, Dunaújvárosban és Szegeden is, s mindig is azt vallotta, a vidék lelkületét fel kell tárni, meg kell mutatni, el kell felejteni azt, hogy minden csak a fővárosban történhet.

Az sem volt épp szabálykövető döntés, hogy verseiben rendszerint felhozott közéleti témákat, személyeket. „Annak idején az volt a nézet, hogy nem érdemes közéleti verseket írni, a közélettel foglalkozzon a politika, megvannak erre a megfelelő fórumok, én azonban soha nem értettem ezzel egyet” – mesélte a veszprémi kötetbemutatón. Rendszeresen ironikusan csipkedte a politikai szereplőket, bár szerinte ezzel nem volt egyedül, Kukorelly Endre ugyanezt csinálta.

Péntek Imre mesélt arról is, hogy ő mindig harcolt valamilyen ügyért. Mint mondta, ha a belső igazságra való késztetés megvan az emberben, és az sérül, akkor muszáj érvényt szerezni újra annak az igazságnak.

Mindez pedig úgy tűnik, végső soron kifizetődő volt: a költő pályafutása során elnyerte szinte az összes fontos irodalmi és közéleti díjat: József Attila-díja mellett a Penna Regia, a Bethlen Gábor-díj, A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét és középkeresztjét is megkapta, 2022-ben pedig Magyarország Babérkoszorúja díjjal tüntették ki.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában kultúra A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább. 2025. december 17. 15:25 Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene kultúra Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, hogyan rabolták ki a Louvre-ot és kelt lába számos értékes 19. századi ékszernek – ezúttal azonban éppen az ellenkezőjéről szeretnék beszámolni: egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a rendbontók nem visznek, hanem hoznak alkotásokat a múzeumokba. tegnap 19:09 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.