Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Könnyek között búcsúztak az ország karácsonyfájától

2022. november 27. 20:39
A közel húsz méter magas, nyolctonnás ezüstfenyő egy idős házaspár családi házának kertjét díszítette több mint negyven esztendőn keresztül.

Közel fél évszázad eltelt már, mióta egy apci házaspár elültetett egy csemetét a kertjük udvarán. A kis ezüstfenyő meghálálta a törődést: akkorára nőtt, hogy a naptári évben az ország karácsonyfájaként pompázhat a budapesti Kossuth téren.

Cseh Mihályné a Tények megkeresésére elmondta, természetesen a szívükhöz nőtt a fa, hiányozni fog számukra, de az elmúlt időszakban már többször is aggódtak, hogy egy esetleges vihar kidöntheti. Ezért végül a felajánlás mellett döntöttek.

Férje, Mihály könnyek között nyilatkozott a csatornának. Úgy nyilatkozott, nagy öröm számára, hogy a döntéshozók teljesítették a kívánságát: a fenyőjük így méltó helyre kerülhetett, sokan megcsodálhatják.

Az ezüstfenyő a katasztrófavédelem, a honvédség és a rendőrség munkatársainak közreműködésével érkezett meg az elmúlt héten a Kossuth térre, amelyet vízkereszt napjáig, január 6-ig díszíthet majd.

Az ország karácsonyfája - Forrás: Szentkirályi Alexandra / FacebookAz ország karácsonyfája - Forrás: Szentkirályi Alexandra / Facebook

A lebontását követően a faanyagot tüzelőként hasznosítják, amelyet a rászorulóknak ajándékoznak.

Az elmúlt évben Veszprém megyéből, Nemesvámosról érkezett az ország karácsonyfája a Parlament elé.

Kapcsolódó cikk
Nemesvámosi fenyőfa lesz idén az ország karácsonyfája
A körülbelül 18 méter magas fa egy nemesvámosi család udvarában állt eddig, akik személyesen ajánlották fel a Parlamentnek, hogy idén díszítse ez a fenyőfa a Kossuth-teret. A fenyőfát vasárnap vágták ki és szállították a fővárosba.
Simon Dani
további cikkek
A közösségi média kommentmezője, mint kollektív pszichiátria véleménycikk A közösségi média kommentmezője, mint kollektív pszichiátria Ha Sigmund Freud élne, valószínűleg mély depresszióba zuhanna egyetlen délutánnyi Facebook-kommentszekció elemzése után. A pszichoanalízis atyja biztosan konstatálná, hogy a civilizáció nagyjából ugyanott tart, mint amikor ő azon morfondírozott, vajon minden emberi frusztráció visszavezethető-e az elfojtott szexuális vágyakra.  2025. március 9. 19:49 Stresszoldó csodafegyver, ingyen van, de keveseknek adatik Hétvezér Stresszoldó csodafegyver, ingyen van, de keveseknek adatik A humor nem csupán egy kellemes extra az életünkben – alapvető túlélési eszköz, segít átvészelni nehéz helyzeteket, összeköt minket másokkal, és még az egészségünkre is jótékony hatással van. Mégis sokan alábecsülik, pedig nélkülözhetetlen a mindennapokban. 2025. február 23. 21:27 Megsérteni valakinek a valóságát olyan, mint rányitni a WC-ajtót a dolga közben véleménycikk Megsérteni valakinek a valóságát olyan, mint rányitni a WC-ajtót a dolga közben Tiszás össztűz alá került Hegedűs Barbara és több másik fideszes képviselő Facebookja, pedig még csak nem is ostobázták le az EP-képviselőiket, nem fenyegettek templomi menetet, és nem helyeztek kilátásba megtorló intézkedéseket sem politikai ellenlábasaikkal szemben. Csupán szájukra merték venni Péter nevét. A nárcisztikus kampány fel-, vagyis leért a sorosozás és migránsozás szintjére, a harcvonalak pedig megkövültek, mint a januári kutyasz**r. 2025. február 9. 21:34 Próbafülke: segítsen az eladó, vagy jobb, ha békén hagy? Hétvezér Próbafülke: segítsen az eladó, vagy jobb, ha békén hagy? Nem vagyok nagy vásárló, ritkán, amikor szükségem van új ruhára, általában az első tetszetőset felpróbálom, és ha nincsen különösebb problémám vele, akkor megveszem. Egy ideje viszont azt tapasztalom, hogy az eladók komolyabban akarják venni a ruhavásárlásomat, mint én magam. 2025. január 26. 21:41

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.