Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 29. Péter
2025. április 29. Péter

Nagy aktivitás mellett zajlik az állatvédelmi témahét

2022. december 7. 19:46
December 5-9 között zajlik országosan az állatvédelmi témahét, amit Ovádi Péter, a területért felelős kormánybiztos hirdetett meg, célja pedig, hogy az iskolák tematikus tanórák és foglalkozások keretében ráirányítsák a figyelmet az állatvédelemre és a tudatos állattartásra. Veszprémben és a térségben is több intézmény kapcsolódott a felhíváshoz, szerda reggel a nemesvámosi Petőfi Sándor Általános Iskolában is több ilyen, a helyi adottságokra rászabott program indult el.

Nemesvámoson terápiás kutyafoglalkoztatók, lovasok, állatorvos és kutató-mentő kutyások is érkeztek a helyi iskolába, ahol a diákok és pedagógusok mellett a szülők, valamint az iskola egykori tanulói is megmozdultak az állatvédelmi témahét kapcsán.

Birher Krisztina, az intézmény vezetője elmondta, ökoiskolaként a mindennapok során is nagy figyelmet szentelnek a környezettudatos nevelésre, az állatvédelmi témahét felhívásakor pedig egyértelmű volt számukra, hogy csatlakoznak ők is a kezdeményezéshez.

Mint fogalmazott, a témaajánlásokat, amiket kaptak igyekeztek úgy feldolgozni és kreatívan kiegészíteni, hogy az visszatükrözze a helyi adottságokat, az itt élő gyermekek állatokkal kapcsolatos tapasztalataira reflektáljon és segítsen nekik még inkább kitágítani az ismereteiket. Főleg annak tudatában, hogy sok gyermeknek otthon is van házi kedvence, de a tanári gárda tagjai közül is többen tartanak házi állatot, így testhez álló volt mindenki számára a témahét felhívása.

Az intézményvezető megmutatta azt a montázst is, amit a tanulók otthon, a saját kedvencükkel készült képekből állítottak össze, ezek között a kutya és macska mellett feltűntek nyulak, de még pillangók is egy esetben.

A témahét foglalkozásairól elmondta, a térségből hívtak kutyákkal foglalkozó szervezeteket, de versenylovas is tartott bemutatót a lotartás mibenlétéről, egy szülő, aki ezzel foglalkozik a madarak gyűrűzésének rejtelmeibe vezette be a gyerekeket, valamint ezeken kívül online is bekapcsolódtak olyan előadásokba, amit az állatvédelemért felelős kormánybiztos kabinetje tett közzé a témahét kapcsán.

A nemesvámosi Petőfi Sándor Általános Iskolát meglátogatta Ovádi Péter kormánybiztos is, aki elmondta, rendkívül nagy érdeklődést váltott ki a témahét felhívása, országosan 1100 intézmény kapcsolódott be, ez körülbelül 200 ezer fiatalt érint.

Megköszönte a pedagógusoknak az aktív részvételt és kiemelte, várakozáson felüli az a kreativitás, amit az egyes intézmények önállóan tettek hozzá a programhoz, mindenki a saját adottságaira szabva azt.

Külön örömét fejezte ki, hogy Veszprém térségében az országos átlaghoz képest is nagy a résztvevő iskolák száma, a jövőről pedig elmondta, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel szeretnék majd megismételni ezt a kezdeményezést.

A nemesvámosi iskolában egyébként hamarosan gyűjtést is szerveznek, amely során állateledel csomagokat várnak majd a családoktól, összesen 5000 kg-ot tűztek ki célul, amit helyi állatmenhelynek adományoznak majd.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' Veszprémi Petőfi Színház 'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika, az állatokkal bemutatott produkciók viszont mégis sokkal látványosabbak lettek. Egyszerűen csak a módszertan változott, az pedig, hogy ez az állatoknak továbbra sem jó, csupán egy berögzült sztereotípia. Ezt is sikerült lebontani a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől lélekig fesztiválján, amikor szombaton a cirkuszi állatok idomítása került előtérbe egy beszélgetésen. 2025. április 26. 21:02 A talált madárfiókák többsége nem szorul megmentésre közélet A talált madárfiókák többsége nem szorul megmentésre A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre – hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn. 2025. április 14. 14:26 Ovádi: a felelős állattartás alól az ünnep sem kivétel közélet Ovádi: a felelős állattartás alól az ünnep sem kivétel A húsvéti időszakban számos család gondolja úgy, hogy élő nyúllal lepi meg a gyermekeket, ugyanakkor fontos mérlegelni, hogy állatot tartani hosszú távú elköteleződést jelent. 2025. április 14. 10:24 Állatvédelmi mintaprogram készül a polgárőrök bevonásával közélet Állatvédelmi mintaprogram készül a polgárőrök bevonásával A szombati rendezvényen állatvédelmi érzékenyítő bemutatók, előadások, szakmai diskurzusokra is sor került, elmélyülve mindezzel a felelős állattartás témakörében. 2025. április 13. 8:11

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.