Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az egykori szövetségi kapitány a jövő veszprémi kézilabdázóit neveli

2022. december 30. 0:46
Gulyás István, hazánk férfi kézilabda-válogatottjának egykori szövetségi kapitánya immár azért dolgozik, hogy egyre több veszprémi fiatal ölthesse magára a Telekom Veszprém vérvörös mezét.

Több mint négy hosszú esztendő eltelt már azóta, hogy Ljubomir Vranjest menesztették a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának éléről. A svéd „csodatréner” helyére az „Építők” egykori irányítója, az U21-es gárda akkori vezetőedzője, Gulyás István ugrott be átmenetileg, akinek a fehérorosz Meskov Breszt otthonában sikerült győzelemre vezetnie a szebb időket is megélt csapatot.

A spanyol David Davis érkezésével Gulyást sportigazgatóvá nevezték ki, ezt követően azonban újabb komoly megmérettetés várt a klublegendára, ugyanis a szövetség felkérte, hogy legyen a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szaktekintély irányításával a nemzeti együttes a 2020-as Európa-bajnokságon minden előzetes várakozást felülmúlva az előkelő kilencedik helyen végzett.

A megfiatalított együttes nem sokkal később Eurokupa-győzelmet is ünnepelhetett, nem feledve az egyiptomi vb-n elért bravúros ötödik helyet. Ám az év eleji, a részben hazai rendezésű Eb-n a vártnál gyengébben szerepelt, a csoportkörben búcsúzott. Gulyás István megbízatását pedig nem hosszabbították meg, helyére a másodedző, a spanyol Chema Rodriguez került.

Bárhol, bármikor is dolgoztam, a játékosaimra mindig büszke lehettem, hiszen férfiasan küzdöttek, minden tőlük telhetőt megtettek a sikerért. Hűek voltak a kézilabdához, egymáshoz, a nemzethez. Mindvégig én is így próbáltam cselekedni

– emlékezett vissza bő egy év távlatából Gulyás István a megkeresésünkre.

A sors fura fintora, hogy a Fejér-B.Á.L. Veszprém éppen akkoriban szakított vezetőedzőjével, Tombor Csabával. Éles József klubigazgató meg is kereste Gulyás Istvánt, hogy legyen a csapat új vezetőedzője, ám a szakember elutasította a felkérést. Megtudhattuk, hogy mi állt a döntés hátterében.

Több egyesület is megkeresett, de megmondom őszintén, nem éreztem jól magam. Más élethelyzetben Éles Józsinak is örömmel igent mondtam volna, de muszáj volt az együttes érdekeit is szem előtt tartanom. Abban a mentális, lelki állapotomban nem gondolom, hogy segítségére lettem volna bárkinek. Vágytam egy kis nyugalomra, amely után végül a sors akarata is beteljesedett.

Fogalmazhatunk úgy, hogy Gulyás István végül hazatért, hiszen a tavasz beköszöntével a veszprémi utánpótlásműhelyben ajánlottak számára munkalehetőséget, amely trénerként a kiindulási pontja volt. Az U20-as csapat vezetőedzője lett, amely feladatot azóta is örömmel, motiváltan lát el.

Jól érzem magam, a gyerekek feltöltöttek energiával. Tettem egy nagy kört, rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. Egykori játékosom, Ernei Bence lett a segítőm, akivel mindent megteszünk annak érdekében, hogy a 16-17 éves fiataljaink méltósággal helytálljanak az I. osztályú U20-as bajnokságban. A fejlődést tartjuk szem előtt, alá-fölé rendeltség helyett jó értelemben vett mellérendeltség jellemzi a munkánkat.

A Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia U20-as együttese a tizennégy csapatos bajnokság ötödik pozíciójában telelhet. A fiatalok a naptári évet magabiztos győzelemmel búcsúztatták: a fővárosi Elektromos SE csapatát tizenkét góllal múlták felül. Ha jövőre is hasonlóan eredményes játékot produkálnak a fiatalok, minden esélyük meglesz arra is, hogy bajnoki érmet szerezzenek.

Várjuk a tavaszt, természetesen szeretnénk bizonyítani. A legfontosabb számunkra ugyanakkor az, hogy egyéneket tudjunk nevelni, akik idővel a Telekom Veszprém felnőtt csapatában, vérvörös mezben is bemutatkozhatnak. Másszóval a jövő veszprémi kézilabdázóiért dolgozunk!

– zárta az egykori szövetségi kapitány.

Simon Dani
Domján Attila
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I/B, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Győri ETO- UNI FKC KFT 24 21 1 2 760 592 168 43
2. Veszprém Handball Academy U21 25 18 3 4 733 641 92 39
3. Szigetszentmiklósi KSK 24 16 2 6 699 633 66 34
4. Optimum Solar - Békési FKC 25 15 2 8 735 713 22 32
5. Mezőkövesdi KKFT 24 12 6 6 728 681 47 30
6. OTP Bank-Pick Szeged U21 24 13 2 9 773 766 7 28
7. KK Ajka KFT 24 13 1 10 650 585 65 27
8. Budai Farkasok-Rév 25 11 3 11 700 703 -3 25
9. Ceglédi KK 25 11 2 12 729 692 37 24
10. DEAC 24 10 2 12 687 682 5 22
11. Vecsési KKFT 25 10 2 13 704 736 -32 22
12. Rákosmente 24 9 3 12 617 669 -52 21
13. Tatai AC 25 7 2 16 692 746 -54 16
14. Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 25 5 2 18 690 794 -104 12
15. Kecskemét 25 5 1 19 640 791 -151 11
16. ÓAM-Ózdi KC 24 2 2 20 641 754 -113 6
Utolsó módosítás: 2024. április 13. 7:38
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Optimum Solar - Békési FKC
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Békés, Városi Sportcsarnok
Eredmény
24-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Mezőkövesdi KKFT
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. november 11. 17:30
Helyszín
Budaörs, Városi Sportcsarnok
Eredmény
26-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Rákosmente
Időpont
2023. november 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
20-19
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. november 26. 16:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged U21
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
DEAC
Vendég
BFKA-Veszprém U21
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
BFKA-Veszprém U21
Vendég
Szigetszentmiklósi KSK
Időpont
2023. december 16. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Vecsési KKFT
Időpont
2024. február 2. 19:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Győri ETO- UNI
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. február 9. 19:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
22-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
ÓAM-Ózdi KC
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
36-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
KK Ajka
Időpont
2024. február 22. 19:30
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
25-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Kecskemét
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. március 1. 18:00
Helyszín
Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
24-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Ceglédi KK
Időpont
2024. március 8. 19:00
Helyszín
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
25-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Tatai AC
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Tata, Güntner Aréna
Eredmény
27-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Békési FKC
Időpont
2024. március 30. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Mezőkövesd
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. április 6. 18:00
Helyszín
Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok
Eredmény
29-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Budai Farkasok-Rév
Időpont
2024. április 12. 19:00
Helyszín
Veszprém, DEVM csarnok
Eredmény
30-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
ma 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Rákosmente
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
holnap 17:00
Helyszín
Budapest, Riz Levente Sport -és Rendezvényközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém U21
Időpont
2024. április 27. 18:00
Helyszín
Veszprém, DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged U21
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. május 5. 16:00
Helyszín
Szeged, Pick Akadémiai Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Veszprém Handball Academy U21
Vendég
DEAC
Időpont
2024. május 18. 15:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I/B 2023/24
Hazai
Szigetszentmiklósi KSK
Vendég
Veszprém Handball Academy U21
Időpont
2024. május 25. 18:00
Helyszín
Szigetszentmiklós, SZKSK Kézilabda Csarnok
Eredmény
további cikkek
Gulyás István: Meg kell találni a tábornokot és a tizedest is! Telekom Veszprém Gulyás István: Meg kell találni a tábornokot és a tizedest is! Portálunk, a vehir.hu kíváncsi volt, Gulyás István hogyan vélekedik napjaink veszprémi játékáról, illetve, hogy mit vár a lengyel Plock elleni ma esti (18.45), hazai BL-csoportmérkőzéstől. 2023. október 19. 7:36 Gulyás István újabb válogatottat irányít Gulyás István Gulyás István újabb válogatottat irányít A veszprémi szakember a férfi felnőtt strandkézilabda-válogatott irányítása mellett újabb megbízást kapott a hazai szövetségtől: immár a fiú ifjúsági kézilabda-válogatottért is felel. Gulyás István portálunk kérdésére elmondta, örömmel mondott igent a felkérésre. 2023. szeptember 29. 8:38 Európa Játékok: ezüstérmes a magyar strandkézilabda-válogatott strandkézilabda Európa Játékok: ezüstérmes a magyar strandkézilabda-válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott kiélezett küzdelemben, a rávezetés nyolcadik párjáig tartó csata végén 2-1-re elveszítette a Spanyolország elleni finálét, így ezüstérmet nyert a lengyelországi Európa Játékok csütörtöki versenynapján, Tarnówban. 2023. június 23. 7:40 Strandkézilabda Eb: aranyérmes a magyar férfiválogatott strandkézilabda Strandkézilabda Eb: aranyérmes a magyar férfiválogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2:0-ra legyőzte Németországot a portugáliai Európa-bajnokság vasárnap délutáni döntőjében. 2023. május 28. 20:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.