A szentmisén koncelebrált Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató, esperes, plébános valamint Tamás Zoltán káplán.
Udvardy György homíliájában arról beszélt, "a szövetség emberei, köztük a pásztorok is, a választott nép minden tagja várta a messiási ígéretnek a beteljesülését. Várta a Messiást, a szabadítót, várta a béke fejedelmét, az erős Istent, aki majd békét teremt, rendet tesz, igazságot szolgáltat, aki majd helyreállítja az isteni rendet a szövetségnek megfelelően.
Az angyalok hirdetése, az angyalok örömhíre azonban a megváltóról, az Úr Krisztusról beszél és a jelről beszél. Jel lesz, egy gyermeket találtok pólyába csavarva és jászolba helyezve.
Isten betölti az Ő ígéretét. Nem várt időben, bár a Szentírás az idők teljességéről beszél, nem várt módon, hiszen gyermekként jön az, aki az igazság fejedelme, aki a béke fejedelme, aki az Úr és a Messiás, a megváltó és kicsinyként jön az ember világába és úgy uralkodik Ő, hogy meghallja a kicsinyeknek a hangját.
Gyermekként, szegényként lép az ember világába, s ez önmagában jel. Isten természetének, Isten belső világának, Isten jóságának, Isten szeretetének a jele, aki találkozni akar az emberrel.
Mint ahogyan a választott nép is napról napra várta, mikor érkezik el a Messiás, a Megígért, a Fölkent. Mi magunk is adventi készületünkben készítettük lelkünket az Úrral való találkozásra, jó cselekedetekkel, imával, megtérést jeleinek a felmutatásával és mégis ezzel együtt is a mai éjszaka azt üzeni nekünk, hogy az Isten akar találkozni velünk. Sokkal inkább, mint ahogyan a mi vágyaink ezt előkészítik, ahogyan a mi vágyaink ezt megfogalmazzák. Isten akar találkozni velünk. Isten szeret bennünket. Azt mondja, te vagy a mindenem, olyan leszek, mint te, hogy értsd végre, mit jelent szeretni. Addig megyek utánad, addig megyek érted, amíg te esetleg tévedésedben, gyengeségedben távolodsz tőlem. Föllellek téged, bárhol is vagy, mert menteni akarlak, mert gyógyítani, mert szabadítani akarlak. Szeretlek téged. Vállalom érted a kiszolgáltatottságot. Nem eltűröm, nem elszenvedem, hanem akarok kiszolgáltatott lenni. Vállalom a sebezhetőséget, vállalom a sebeket, mert szeretlek, mert Isten a szeretet. Az isteni szeretet számunkra isteni jelként a gyermek születésében mutatkozik meg.
Jézus Krisztus születésében, megtestesülésében az Isten az ember sorsát mutatja meg. S nemcsak általában valamiféle ideális emberséget, nemcsak tőlünk távol álló emberi mivoltot, hanem mindannyiunk életét. Ő úgy lesz emberré, hogy mindannyiunk sorsát, mai napunkat, jövőnket, holnapunkat is magára veszi. Isten Jézus Krisztusban közel jön az emberhez. Mint ahogyan a szülő magához öleli a gyermekét, ahogyan élteti, gondoskodik róla, táplálja. Lehet-e ennél szorosabb a kapcsolat? S az Isten ezt teremti meg, úgy, hogy ezt várja el tőlünk, gyenge embertől, esendőtől, olyan valakitől, aki pontosan ismeri saját korlátait, gyengeségeit, elesettségét. Erre az isteni közelségre a pásztorok válasza a hiteles emberi válasz. A pásztorok, akik a nép szolgái voltak, sok esetben megvetettek, mert éppen a szolgálatuk révén nem tudták az alapvető vallási előírásokat sem gyakorolni, hiszen hosszú heteken, hónapokon keresztül kint voltak a pusztában. S ők azok, akik elsőként hallják meg az angyal jó hírét, megszületett a Megváltó. Ők nem tétováznak, leborulnak a gyermek előtt.
Gondolhattak volna arra is, de hát mást hallottunk a Messiásról, másként várjuk az eljövetelét. Jobb lenne, ha talán uralkodóként érkezne. Jobb lenne, ha egészen bizonyosak lehetnénk abban, hogy tényleg Ő a Messiás és nem kételkednek. Nincs semmijük és mindent oda akarnak adni. Leborulnak a gyermek előtt és ebben a leborulásban fölfedezik saját Istentől kapott méltóságukat. Istenarcúak vagyunk, Isten képmására vagyunk teremtve, és milyen könnyű erről a méltóságról lemondani, fölcserélni, megfeledkezni, vagy éppen értéktelennek tekinteni. Saját méltóságukat újra felfedezik és ehhez ragaszkodni akarnak, mint ahogy mi is ragaszkodni akarunk. S éppen azért, mert mernek leborulni, fölfedezik saját méltóságukat, a remény embereivé válnak. Isten irgalmának a hírnökei, Isten szolidaritásának a megnyilvánulásának a hírnökei. Hiszen Isten úgy segít, úgy szeret, úgy tanít, hogy vállalja a mi sorsunkat, sorsközösséget vállal. Akkor is, amikor talán szóban nem ad megoldást, akkor is, amikor talán nem változik semmi. Sem bennünk, sem körülöttünk. De Ő ott van, mert szeret, mert az Atyának ez a gesztusa felénk.
Erre nevel bennünket, erre buzdít, erre bátorít bennünket a gyermek. A szeretet közvetlen, reális és konkrét cselekedeteit fedezzük fel és gyakoroljuk az életünkben.
Ne féljetek, hirdetik az angyalok. Ne féljetek, mert Isten találkozni akar az emberrel. Ne féljetek, mert Isten küzd az emberért, ne féljetek, mert Isten éltetni akarja az embert. Ne féljetek, mert Isten szeretni tanít bennünket.
Az angyalok éneke következtében, de akár a pásztorok leborulásának a következtében sem változtak meg a körülmények. Azok olyanok maradtak, mint voltak azt megelőzően, amikor mi a szeretetre, isteni irgalom hirdetésére akarunk buzdulni. Nem várhatjuk, hogy akkor leszünk képesek és készek, ha megváltoznak a körülmények, ha azok jók lesznek, ha azok ideálisak lesznek, ha azok általunk elgondoltnak megfelelőek lesznek. A körülmények, külső és belső körülmények talán nem változnak. De mi igen, mert elhisszük az Istenről, hogy Ő jó, bízunk benne, elhisszük önmagunkról, hogy minden kudarcunk, kétségbeesésünk ellenére készek és képesek vagyunk szeretni, mégpedig isteni módon."
