Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Negyeddöntős a Magyar Kupában a Veszprém

2023. február 1. 19:34
Négy góllal, 32-28-ra nyert a Budai Farkasok vendégeként szerdán a Magyar Kupában a tavalyi ezüstérmes Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely így bejutott a legjobb nyolc közé a sorozatban.

Az NB I, az Európa-liga és a Liga Kupa után immár a negyedik sorozatban, a Magyar Kupában is megkezdte szereplését a Fejér-B.Á.L. Veszprém, amely a legjobb nyolc közé jutásért az ugyancsak élvonalbeli Budai Farkasokhoz látogatott.

Fej fej melletti küzdelmet hozott a szerda esti találkozó első időszaka, a 14. percben alakult ki először kétgólos különbség a találkozón – Éles hetesével és Stranigg átlövésével alakult ki a 8-10-es állás. Gyorsan egyenlítettek, sőt, héttel a szünet előtt már a hazaiak vezettek kettővel (14-12), ám Ludmán vezetésével a hajrában fordítottak az előző kiírásban ezüstérmet szerző bakonyiak.

Éles Benedek hétszer zörgette meg a hálót (archív fotó)Éles Benedek hétszer zörgette meg a hálót (archív fotó)

A második felvonást is a Konkoly-csapat kezdte élesebben, a meccs kétharmadánál, Pulay jóvoltából már négy volt közte (19-23). Az amerikai válogatottal a világbajnokságon szereplő Merkovszki nagyszerűen védett, így nem nyílt tovább az olló a folytatásban (48. perc: 22-25).

Németh Alex hetesével visszajöttek mínusz kettőre a Pest vármegyeiek, ám Éles duplájával ismét el tudtak lépni a mieink. Nagyot hajrázott a Budai Farkasok együttese, amely a hajrában kétszer is visszajött két találatra (58. perc: 27-29), de a veszprémiek már nem engedték kezeik közül a győzelmet.

A Konkoly-csapat tehát negyeddöntős a Magyar Kupában.

Férfi kézilabda Magyar Kupa, 4. forduló:
Budai Farkasok–Fejér-B.Á.L. Veszprém 28-32 (16-17)
Budaörs, vezette: Andorka, Hucker
Budai Farkasok: Merkovszki, Nánási (kapusok), Turák, Puskás, Auer 1, Nourelden 3, Valler 3, Vuleta 3, Németh A. 6 (4), Szövérdffy 3, Enomoto 3, Holdosi, Kvastek 4, Kovács Á. 2. Vezetőedző: Koi Endre
Veszprém: Balogh T., Podoba (kapusok), Machac 1, Szmetán P. 1, Hári 3, Preszter, Éles B. 7 (4), Fercsik, Stranigg 3, Pulay 5, Szucsik, Ludmán 4, Molnár B. 4 (1), Szrnka 4, Bugyáki, Vetési. Vezetőedző: Konkoly Csaba
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 8/5

Korábbi eredmények:

PLER-Budapest–Dabas KC 25-32
Szigetszentmiklósi KSK–Csurgói KK 33-36                              

A további program:

Február 2., csütörtök, 16.00
MOL Tatabánya KC–Ferencvárosi TC                              

Február 3., péntek, 16.00
Budakalász–NEKA

Február 3., péntek, 18.00
Balatonfüredi KSE–Gyöngyös

A címvédő Telekom Veszprém és a szintén BL-szereplő OTP Bank - Pick Szeged a következő körben csatlakozik a sorozathoz.

Zatkalik Dávid
Baumann Béla
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 4 4 0 0 157 105 52 8
2. OTP Bank-Pick Szeged 4 4 0 0 144 112 32 8
3. FTC-Green Collect 4 3 0 1 135 113 22 6
4. Csurgói KK 4 3 0 1 127 118 9 6
5. MOL Tatabánya KC 4 3 0 1 116 107 9 6
6. HSA NEKA 4 3 0 1 105 101 4 6
7. QHB Eger 4 2 0 2 112 119 -7 4
8. Balatonfüredi KSE 3 1 0 2 78 80 -2 2
9. Dabas KC 4 1 0 3 114 125 -11 2
10. CYEB-Budakalász 3 1 0 2 74 87 -13 2
11. Fejér B.Á.L.- Veszprém 4 1 0 3 109 125 -16 2
12. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 4 1 0 3 120 148 -28 2
13. Carbonex-Komló 4 0 0 4 92 112 -20 0
14. PLER-Budapest 4 0 0 4 97 128 -31 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 24. 18:37
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Dabas
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
34-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Csurgó
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 27. 18:00
Helyszín
Csurgó, Sótonyi László Sportcsarnol
Eredmény
33-23
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Budai Farkasok
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 19. 18:15
Helyszín
Budaörs, Sportcsarnok
Eredmény
31-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. május 12. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Tatabánya
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. május 5. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Sportcsarnok
Eredmény
36-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Liga Kupa, elődöntő, 2022/2023
Hazai
Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 26. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
Eredmény
34-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 22. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
46-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Liga Kupa, elődöntő, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. április 18. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
26-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
35-38
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnoks
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 8. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. szeptember 23. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
26-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Budakalász
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. szeptember 16. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
28-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
NEKA
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
25-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
MOL Tatabánya KC
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. november 18. 18:30
Helyszín
Tatabánya, Multifunkciós Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Csurgói KK
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
további cikkek
Az Éles-Veszprém méltó ellenfele volt a Szegednek Fejér-B.Á.L. Veszprém Az Éles-Veszprém méltó ellenfele volt a Szegednek A házigazda Fejér-B.Á.L. Veszprém kézilabdacsapata a szombati élvonalbeli bajnoki nagy részében egyenrangú ellenfele volt az OTP Bank-Pick Szegednek, noha az ötszörös bajnok győzelméhez kétség sem férhetett. 2023. szeptember 23. 19:45 Fordulatos meccsen, nagy csatában nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Fordulatos meccsen, nagy csatában nyert a Fejér-B.Á.L. Veszprém Megszerezte első győzelmét a férfi kézilabda élvonal idei kiírásában a Fejér-B.Á.L. Veszprém, miután a szombati játéknapon hatalmas csatában, egy góllal győzni tudott a Budakalász vendégeként. 2023. szeptember 16. 21:06 Lehajrázta a NEKA az Éles-Veszprémet Fejér-B.Á.L. Veszprém Lehajrázta a NEKA az Éles-Veszprémet Hiába vezetett többször is négy találattal, a hajrában produkált nyolcperces gólcsend megpecsételte a Fejér-B.Á.L. Veszprém sorsát, amely a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján végül négygólos vereséget szenvedett a NEKA vendéglátóajként. 2023. szeptember 9. 19:56 Dabasi vereséggel kezdte az idényt az Éles-Veszprém Fejér-B.Á.L. Veszprém Dabasi vereséggel kezdte az idényt az Éles-Veszprém A Fejér-B.Á.L. Veszprém küzdelmes mérkőzésen öt góllal alulmaradt a Dabas vendégeként a férfi kézilabda élvonal 2023/24-es évadának első fordulójában, szombaton. 2023. szeptember 2. 19:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.