Harriet Beecher Stowe 1852-ben megírta azóta klasszikussá vált regényét, az amerikai etnikai feszültségekről szóló Tamás bátya kunyhóját. Arra viszont valószínűleg a szerző a legvadabb álmaiban sem gondolt, hogy egyszer ugyanezen a néven egy hamburgerező nyílik Európa keleti felében, Magyarországon. És valóban, a kettőnek valójában nincs köze egymáshoz, ezt pedig Markó Tamás, a Tamás bátya hamburgerező tulajdonosa is meg tudja erősíteni, aki még középiskolás éveiből emlékszik a könyvre kötelezőolvasmányként, de, amikor 16 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy belevág a vállalkozásába Veszprém belvárosában, leginkább csak a jól csengő hangzás miatt választotta ezt a regénycímet.
Pedig az elnevezés lehetne akár képletes is, hiszen a Szabadság tér egyik árkádja alatt egy beugróban megbújó hamburgerező valóban, mint egy apró kunyhó, de lehet, inkább menedék van jelen Veszprém vendéglátóhelyeinek sorában.
Hogy miért vált hamar közönségkedvenccé az egyszerű hamburgerező Veszprémben, és hogyan tudja ezt a kitüntetett szerepét a mai napig fenntartani úgy, hogy az étlap alig változott 16 év alatt, ezekre mind visszatérünk majd, mert mindenre van magyarázata Tamásnak, viszont előtte ismerjük meg őt, aki rutinosan süti a hamburgereket a pult mögött télen-nyáron, éjjel és nappal.
Habár az ő története szempontjából mellékes az életkor, mégis muszáj volt visszakérdeznünk, hogy biztosan jól hallottuk-e, hogy már a hetedik X-hez közeledik. Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy a hamburgerek receptúrájában van valami titkos fiatalító alapanyag, Tamás gyorsan megcáfolja ezt és némi csalódottságunkra elmeséli az igazságot, miszerint minden nap hajnali 5-kor kel, a kávé után pedig 100 fekvőtámasz, 60 húzódzkodás, 40 hasizomerősítés ugyanúgy a rutin része, ezután pedig, ha az időjárás is engedi, kerékpárral jön be balatonalmádi otthonából Veszprémbe kinyitni a Tamás bátya kunyhóját.
Azt a helyet, ami koncepciójában és kínálatában, de még az alapanyagok beszerzését tekintve is alig változott a nyitás óta.
Ezt az állandóságot pedig díjazzák a veszprémiek, pláne, ha egy olyan helyi hiányosságra ad választ, ami régóta probléma a városban és Tamás bátya kunyhóján kívül eddig egy vállalkozó sem tudta tartósan megoldani.
„Mindenki ismeri azt az érzést, amikor egy átbulizott este után hazaér és kinyitja a hűtőt, mert tökmindegy, hogy mit, de valamit ilyenkor muszáj enni. A Tamás bátya kunyhóját elsősorban miattuk nyitottuk meg, hogy a veszprémi éjszakában legyen egy olyan hely, ahol hajnali 3-kor is lehet egy „életmentő” hamburgert, vagy hot-dogot kapni” – meséli Tamás a kezdeti koncepciót, aminek nagyon hamar híre is ment Veszprémben, a bulik végén a hazaúton pedig sokan kerültek a Szabadság téri árkád felé.
Az évek alatt persze voltak más vállalkozóknak is hasonló próbálkozásai, de valamiért a mai napig csak a Tamás bátya kunyhója az, ami több, mint másfél évtizede, megszakítás nélkül tud így működni.
„Kitartó gyerek vagyok, maratont is futok. Ha elhatározom, hogy csinálunk valamit, akkor azt teljes erőbedobással. Ha azt mondom, én kinyitok délelőtt 10-kor és péntek-szombaton hajnali 6-kor zárok csak be, akkor az úgy is lesz. A vendég ezt biztosra veheti. Az étlap sem bonyolult. Mindent egyszerűen és gyorsan, ahogy elvárják.”
Eközben pedig a kínálat sem változott, Tamás elmondása szerint csak az első év szólt a kísérletezésről, azóta csak kisebb változtatások, újítások voltak az étlapon. Ez olyannyira állandó, hogy még a hamburger fő összetevőjét, a húspogácsát is ugyanattól a beszállítótól rendelik meg, akivel kb. 15 éve megállapodtak. Ugyanígy a zsemlebuci is a 15 évvel ezelőtti ízeket adja vissza, megpirítva, mert Tamás erre esküszik.
„A Tamás bátya előtt a Balatonon üzemeltettünk egy büfét, volt ott is hamburger, hal, sültkrumpli, tehát szokásos strandételek. Akkor még – mint sokan mások – mi is mikróztuk a hamburgert. Ott mesélte egy vendég, hogy volt régen egy bácsi, aki a strand előtt, aki egy sütőlapon pirította a zsemléket és húsokat, és egész nap sor állt előtte. Na, ekkor tértünk át először egy palacsintasütőre, amiben már mi is pirítottuk a hamburgerhez valókat, amikor pedig megnyílt a Tamás bátya, már egy kisebb sütőlapon készültek az ételek.”
Ebből aztán nagyon hamar kellett venni még egyet, hogy kiszolgálja a vendégeket, de ez is kevés volt, akkor szerezte be Tamás azt a sütőlapot, amin a mai napig süti a húsokat és pirítja a bucikat.
Az ő hamburgereinek a titka pedig ebben van szerinte, a grillezésben. Mert hiába kapja előre megsütve, lefagyasztva a húspogácsát, a forró sütőlapon meg kell utaztatni, hogy az igazi legyen. Ugyanígy van a zsemlebucival is, ami így nyeri el a kívül roppanós, belül puha állagát, valamint azt a kellemes füstös aromáját, amit nem lehet másképp előcsalogatni.
Ez a folyamat, mármint a hamburgerek készítése pedig a pult mögött, de nem a vendég előtt láthatatlan helyen történik, így mindenki láthatja, hogy milyen alapanyagokból, milyen tiszta konyhában, hogyan készül az étele.
Ha ezek után azt gondolnánk, hogy Tamás étrendjének állandó eleme a hamburger, nagyot tévedünk, hiszen, ahogy megtudtuk, ő októbertől márciusig minden nap egy tál kocsonyát reggelizik, a munkába pedig otthonról hozza az ebédjét. Persze időnként, úgy kéthavonta megsüt magának egy Tamás bátya kedvence burgert, az átlagosnál valamivel több baconnel és sok chilivel. Ilyenkor pedig kivétel nélkül megállapítja magában: „Ez még mindig nagyon jó.”
Az évek alatt Tamás reklámra sem költött, ezt megoldották neki az elégedett vásárlói, akik szájról szájra adták tovább a hírét, mint egy népmese, úgy terjedt a kezdeti időszakban Veszprém éjszaka is nyitva tartó hamburgerezőjének híre, ma pedig, aki ismeri, az visszajár, aki pedig nem, az majd felfedezi, ez pedig elég Tamásnak.
Tamás bátya kunyhója esetében tehát nem beszélhetünk nagyobb mérföldkövekről, így pedig nagyívű tervekről sem esik szó. Amikor rákérdeztünk, hogy vajon hol lesz 10 év múlva Tamás és a Tamás bátya kunyhója, ő csak annyit mondott: „Valószínűleg a pult mögött fogok dolgozni ugyanígy.”
