Más környezetből jöttek, másféle kihívásokkal kellett megküzdeniük, mégis mindannyian közösségeket építenek a kultúra eszközével – ez köti össze a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar hétfő esti beszélgetésének vendégeit. Cserép László kulturális menedzser évtizedekig dolgozott a balatonfüredi polgármesteri hivatalban, a város mai kulturális kínálata az ő keze munkájának köszönhetően lett olyan, amilyen. Mészáros Zoltán az Oliva étterem tulajdonosa, az egykori Radio Jam alapítója és a VeszprémFest létrehozója a piaci szférában teremtett kulturális értékeket. Sümeginé Hegyi Ilona, pedig egy nagyon más közegben és léptékben, egy kis bakonyi falu, Lókút polgármestereként dolgozik.
A Fábián Gyöngyi neveléstudós vezetésével kerekedő beszélgetésből kiderült: a három szakember sokszor nagyon másként látja a kultúra fogalmát, szerepét, állapotát és jövőjét.
Hogy mi a sikeres kultúraszervezők titka? Cserép László bevallása szerint ő jókor volt jó helyen, a rendszerváltás után az önkormányzat éppen csak kezdte keresni az arcát, és ő sugallta, hogy váljék Balatonfüred a kultúra városává. Persze ezt nem a semmiből kellett felépíteni: a település a reformkorig visszanyúló nagy hagyományokkal rendelkezik; de így is harminc évbe telt, mire a ma ismert pezsgő életet megteremtették. László úgy gondolja, hogy a művelődés alapja az olvasás, a világot a kultúrán keresztül olvassuk, ez pedig erősen hanyatlik. Szerinte nagy a baj, eltűnik a műveltség, eltűnnek a kis közösségek; és miközben megjelennek azok, akiknek nem jelent problémát több százezer forintot elkölteni egy luxus rendezvényre, addig a színvonalas irodalmi, művészeti programokon csak lézengenek az emberek.
Ilona egy sokszínű faluközösséget vezet, ahol a tős-gyökeres lókútiak mellé egyre többen költöznek be az ország – sőt, a világ – más tájairól is. A polgármester ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a település megőrizze tradícióit, építsen a történelmi hagyományaira. Sokkal optimistábban látja a helyzetet, mint Cserép László: szerinte igenis léteznek közösségi emberek. A faluban kórus szerveződik, pajtaszínházi társulat alakult helyi lakosokból, akik közösséggé kovácsolódtak a próbafolyamatok során, és szívvel-lélekkel tárták játékukat a közönség elé. Ilona szerint nem nagy dobásokra van szükség, hanem fenntartható, folyamatos programokat kell teremteni. Ilyen a szomszédolás is, amivel minden korosztályt megszólítanak, a gyerekeket foglalkozásokkal kötik le, a konyhában régi receptek alapján főznek, hogy aztán az asztalt körülülve együtt fogyasszák el az ebédet és mindenki hozzátehesse a magáét a beszélgetéshez. A közösségek élnek, közösségi emberek léteznek, és bár az idősebb korosztály talán tényleg úgy érzékeli, hogy összeomlik az általuk ismert világ, a mai huszonévesek viszont éppen ebben a közegben mozognak otthonosan és teremtenek értéket.
Zoltán úgy látja, hogy az elmúlt harminc évben óriásit változott a világ, a kultúrafogyasztási szokások – talán ekkora átalakulás ilyen rövid idő alatt még soha nem következett be a történelemben. Az internet megjelenése alapjaiban írta át az újabb korosztályok szokásait, és ez például az ételekkel kapcsolatos elvárásokban, az italfogyasztásban is tetten érhető az étteremben. Mészáros rámutatott: érdekes tapasztalata, hogy a falvakból eltűntek a kocsmák, holott ezek korábban nemcsak az italozás, hanem a közösségépítés színterei is voltak. Mára a közösségépítés egyre inkább online zajlik, a fizikai találkozás terévé pedig a fesztiválok váltak, ezekre egyre nagyobb igény mutatkozik. Veszprémben például az Utcazene, a Rozé Rizling Jazz Napok azok az események, ahová hazajönnek az elszármazottak is, mert itt lehet találkozni a gimnáziumi osztálytársakkal. Ilonához csatlakozva ő is úgy látja: nem tűntek el a közösségi emberek, Veszprémben is itt vannak közöttünk, még ha a mikroközösségekben jobban tetten is érhetjük őket, mint akár városrészi léptékben. Mészáros Zoltán szerint azonban ebben sem kell pesszimistának lennünk.