2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Még nem a vb-selejtezőre készül a női kézilabda-válogatott

2023. február 27. 21:02
MTI
Még nem az áprilisi, Izland elleni világbajnoki selejtezőre készül a Telkiben edzőtáborozó magyar női kézilabda-válogatott.

"Ezen a héten a legfontosabb dolog, hogy értsük meg, mit akarunk, és hova akarunk eljutni. Utána jön a két felkészülési mérkőzés, amelyen meg kell mutatnunk, ebben a három napban mit sikerült elsajátítanunk annak érdekében, hogy posztonként és csapatként eredményesebbek legyünk" - nyilatkozta hétfőn az MTI-nek Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány.    

A csapat péntek este Ludwigsburgban a házigazda németekkel, szombaton pedig Heidelbergben a lengyelekkel játszik edzőmeccset, sőt a németekkel már abban is megállapodtak, hogy novemberben ismét találkoznak egymással.    

"Vannak jó dolgaink és vannak kevésbé jók. Saját magunkat elemezzük, és azt, hogy mik a visszatérő hibák védekezésben és támadásban, amiket biztosan javítanunk kell" - magyarázta az edző, aki kiemelte, hogy a Telkiben töltött napok folyamán is sokat videóznak a játékosokkal.    

Hozzátette, az izlandiakkal még nem nagyon foglalkoznak, mert a vb-selejtező sorsolása után megnézte őket, tudja, milyen erőt képviselnek, de ezen a héten még nincs róluk szó. A selejtező első meccsét április 8-án idegenben, a visszavágót 12-én Érden játsszák a magyarok.

Fotó: MKSZFotó: MKSZ

A novemberi Európa-bajnokságon szerepelt keret tagjai közül ezúttal nem tagja a csapatnak Szemerey Zsófia, Tóth Eszter, Korsós Dorina és a sérült Hornyák Dóra. Újra meghívót kapott Papp Nikolett, Cirjenincs-Kovacsics Anikó, Szöllősi-Zácsik Szandra és Bíró Blanka, utóbbi visszakapta csapatkapitányi tisztségét. A kontinensviadalra sem utazott és most is hiányzik Planéta Szimonetta, Faluvégi Dorottya, Fodor Csenge és Tomori Zsuzsanna.    

A kapitány elmondta, beszélt Planétával, aki úgy vélekedett, hogy sok lenne neki a hármas terhelés, vagyis a Debrecen bajnoki és Európa-liga-mérkőzései mellett a válogatott szereplés is. Golovin emlékeztetett, hogy a jobbátlövő a Győri Audi ETO KC elleni rangadón, majd a nemzetközi kupameccseken is nagyon komoly formában volt, utána viszont némi visszaesés következett, ami Planéta szerint a fáradtságnak volt betudható, vagyis neki sokkal több idő kell a regenerációhoz.    

"Senki előtt nincs zárva az út, bármi megtörténhet" - mondta az edző Tomori kapcsán, aki legutóbb 2021-ben a tokiói olimpián volt kerettag. Hozzátette, a védekezőspecialista tavaly azt mondta, neki is bőven elég a bajnoki szereplés és a Bajnokok Ligája, a válogatott már sok lenne.    

Golovin leszögezte, hogy Hornyák Dóra súlyos térdsérülése miatt nem nagyon maradt több hármas védője a válogatottnak, ezért Papp Nikolett visszatért, mert eléggé stabilnak tűnik a teljesítménye Siófokon a bajnoki találkozókon és az Európa-ligában is.    

"Csak dicsérni tudom őket, mert amit tudnak, azt mindig próbálják kihozni magukból. Ha az egyéni teljesítményeket nézzük, akkor inkább most vannak jobb formában, mint a novemberi Eb előtt" - vélekedett Golovin.

vehir.hu

További cikkek

A kapitány szerint Vámos volt a nyerőember
A kapitány szerint Vámos volt a nyerőember
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint Vámos Petra a kritikus pillanatokban nagyon komoly teljesítményt nyújtott a magyar női kézilabda-válogatottban, amely kettős győzelemmel jutott ki az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra.
A magyar válogatott kettős győzelemmel jutott ki a vb-re
A magyar válogatott kettős győzelemmel jutott ki a vb-re
A magyar női kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, mivel 34-28-ra legyőzte Izlandot a selejtező szerdai visszavágóján, Érden.
Egy jobbszélsővel lép pályára Izlandon a magyar válogatott
Egy jobbszélsővel lép pályára Izlandon a magyar válogatott
Egy jobbszélsővel várja az Izland elleni világbajnoki selejtezős párharc szombati idegenbeli találkozóját a magyar női kézilabda-válogatott.
Golovin: nagyon sokat kell javulnunk
Golovin: nagyon sokat kell javulnunk
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatottnak nagyon sokat kell javulnia az egy hónappal ezelőtti teljesítményéhez képest, ha magabiztosan akar továbbjutni Izlanddal szemben az olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjében.
Női kézilabda vb-selejtező: változások a válogatott keretében
Női kézilabda vb-selejtező: változások a válogatott keretében
Faluvégi Dorottya és Szöllősi-Zácsik Szandra betegség miatt kénytelen kihagyni a női kézilabda-válogatott izlandiak elleni világbajnoki selejtezőjét.