Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Már a szezonkezdet előtt győztest lehet hirdetni a Forma–1-ben

2023. március 2. 15:01
Az idei évtől kezdve a Forma–1-es bajnokság aktuális eredményeiről is rendszeresen beszámolunk majd portálunkon. A hétvégén induló „száguldó cirkusz” előtt azonban még egy teljesen másik megközelítésből elemezzük az idei szezont. Sőt olvasóink segítségével egy nyertest is hirdetünk már előre, igaz, itt nem számít a végsebesség és a köridő sem.

Március első hétvégéjén Bahreinben veszi kezdetét a 2023-as Forma–1-es szezon, ahol idén is tíz csapat húsz pilótája áll majd rajthoz, hogy megküzdjenek a világbajnoki pontokért. A pártatlan szurkolóknak jó előjel lehet, hogy az utóbbi években megszűnt az egycsapatos hegemónia, így várhatóan idén is legalább három, de akár négy csapat is harcban lehet a világbajnoki címért.

Mi viszont nem ennek a fejtegetésébe kezdünk bele, hanem egy olyan oldaláról közelítjük meg a „száguldó cirkuszt”, amiben még azok is állást tudnak foglalni, akiket egyébként hidegen hagy, hogy hány lóerő dolgozik ezekben az autókban.

Nézzük hát, hogy milyen dizájnnal készült ez a tíz csapat 2023-ban, ebben pedig Gesztesi Ákos grafikus lesz a segítségünkre, aki szakmailag segít kielemezni a kreatív marketingesek teljesítményét a Forma–1-es autókon.

Végül pedig ennek ismeretében

olvasóinkat kérjük arra, hogy segítsenek eldönteni, melyik autó dizájnja sikerült a legjobban 2023-ban a Forma 1-ben?

Mielőtt részletesen is belemennénk, hogy melyik autó, milyen színekkel és miért éppen azokkal dolgozik, érdemes a nagybuborékot nézni: mindegyik istálló egy konkrét brand, világmárka, épp ezért a dizájnnak elsősorban funkciója van, kezdi az alapoktól Ákos. Ezek alapjait és felhasználási szabályát az úgynevezett brandbookok, styleguideok tartalmazzák.

Ezekben a gondosan összeállított dokumentumokban lefektetik a pontos színárnyalatok, betűtípusok, arculati elemek és a fotók felhasználásának módját, melytől nem szabad eltérni. Épp ezért trendeket nem igazán követnek ezek az autószínek, maximum a rajtuk elhelyezett matricák betűi, hisz az utóbbi években, mindenki „digitálisabb” megjelenésre váltott. Ezek persze márkától függően rugalmasak lehetnek, de mindenképp következetesek.

Az biztos, hogy mindegyik mögött profi stúdió áll, és úgy van megtervezve a festés, hogy megfeleljen a márkaszemélyiségének és a kívánt célnak - na meg valószínűleg a szponzoroknak. Ha valamelyik például elsőre furcsának tűnik, az biztosan nem lehet a véletlen műve, hisz a cél az is lehet, hogy kiváltsanak valamilyen reakciót a nézőkből, vagy felhívják magukra a média figyelmét. Létezhet persze olyan márka, amelyik évről-évre konzekvensen használja ugyanazt a színösszeállítást, ott a cél a megbízhatóság és a folytonosság sugallása lehet.

 

Scuderia Ferrari

A Ferrari egyedi vörös színárnyalatának a neve Rosso Corsa, amit ma már mindenki ismer. A piros szín mellé általában az agyunk az erőt, izgatottságot, a heves érzelmeket és a szenvedélyt, tehát minden olyan dolgot társít, ami nem unalmas. Ha nem ez, akkor mi lehet egy igazi sportautó színe? Mivel a Rosso Corso és a fekete is egy elég erős „háttérszín”, egyértelmű, hogy a szponzormatricák mindegyike fehér, mert ez jól olvasható minden felületen. Ez egyébként mindegyik autóról elmondható.

Red Bull Racing

Az alapszín a sötétkék szín, más néven navy. Klasszikus, konzervatív megjelenés. Az autó orrán és a pilóta mögötti részen elhelyezett bika mind előre néz, ami hangsúlyozza, hogy mit szeretnének: továbbra is előre menni, ahogy az elmúlt két évben is ezzel az autóval lett világbajnok Max Verstappen. Mi mást kéne bizonygatni egy világbajnok autónak? Nem a megjelenés miatt figyelnek fel rá, hanem a teljesítmény miatt. Nem hivalkodó semmi sem rajta, épp ott van minden, ahol lennie kell.

Mercedes-AMG F1 Team

Elsőre a Batmobil juthat róla eszünkbe. A teljesen fekete autó ezzel a Petronas-cián csíkkal, ami leköveti az autó vonalait, nagyon karakteressé teszi. Ez a neonszínű árnyalat viszont kissé érthetetlen. Az, hogy a versenyző számát neonnal írták, nem lehet véletlen. Csak tippelek, de a cél itt a megkülönböztetés. Összességében nagyon vagány.

McLaren

Lehet elsőre kaotikusnak tűnhet a McLaren idei festése, de összességében nagyon okosan van adagolva a színek aránya. A fekete mellett gyakorlatilag minden szín erős karaktert kap. A papaya szín nagyon szép. A Google, mint főszponzor logója a keréken való elhelyezése ötletes, bár közvetítés közben ez nem igazán látszik, és a célt is elérte: elsőre nem illik oda, és épp ezért odavonzza a tekintetet.

Alpine F1 Team

Nagyon bátor ez a színösszeállítás a rózsaszínnel, ami egyébként az Alpine főszponzorának, a BWT-nek a színe. Elsőre sokkoló lehet az autó külseje, de ha jobban megnézzük, valójában nem sok a rózsaszín rajta a kékhez képest. Bevállalták, amivel szintén azt sugallják, hogy az élmezőnybe pályáznak, nem akarnak beleszürkülni a többiek közzé. Minden dizájn a célokat támogatja, és azt, hogy elmondják a márkák magukról azt, amit szeretnének, hogy velük kapcsolatban érezzünk.

Aston Martin

Tradicionális zöld és elegáns színekben gurul pályára idén is az Aston Martin. A márkáknak mindig fontos szempontja, hogy meg tudják különböztetni magukat a versenytársaktól úgy, hogy közben a fogyasztók, jelen esetben a szurkolók se zavarodjanak össze. Az első szárnyon lévő „BOSS” logó ötletesen lett elhelyezve, elvégre tudnunk kell, ki a főnök a pályán – üzenhetik az Aston Martinnál.

Scuderia Alpha Tauri

Az Alpha Tauri márkával nem csak a Forma–1-ben lehet találkozni, ez a Red Bull óriásvállalat saját sportruházati márkája is, ami a névadója a világbajnok istálló fiókcsapatának is. Ruhamárkához híven az Alpha Tauri az anyamárka színeinek elegánsabb árnyalatait használja. Nem túl sportos színek ezek. A szürke-sötétkék nagyon szép, a hozzáadott piros pedig egy kis életet ad a visszafogott megjelenésnek. Ízléses. Ha egy autó lehet smart-casual, akkor ez az.

Alfa Romeo F1 Team

Elsőre lehetne Ferrari is, ez nem lenne meglepő, hiszen a két olasz autómárka egy családhoz tartozik. De oldalról azért a feketével jól „meg van felezve” az autó teste. Itt a bordó csak annyival mélyebb, hogy egymás mellé rakva jön ki a különbség a Ferrarihoz képest. Valószínűleg ez is tudatos választás, és a pályán is ezt szeretnék. Elsőre ugyanaz, mint a Ferrari, de mégsem. Ugye, hogy mennyi mindent lehet üzenni a színekkel?

Haas F1 Team

Ahogy meglátjuk ezt az autót, egyből a retro autóskártyák juthatnak eszünkbe róla. Csakúgy, mint az Alfa Romeonál, itt is látszik, hogy egy autó mennyire másképp néz ki előről és mennyire másképpen oldalról. Ha előröl nézzük, ez egy fehér autó piros szárnyakkal, ám ha oldalról, inkább fekete, fehér csíkkal a középen. Jópofa vizuális megoldás ez. Nyilvánvalóan a tulajdonos neve – a Haas Forma 1-es csapat tulajdonosa Gene Haas, amerikai nagyvállalkozó – kiböki a szemünket, de ez valahol érthető is. Még jó, hogy ilyen rövid a neve, és minden nyelven kiejthető!

Williams Racing

Kifinomultságot sugároz, mikor szinte kizárólag egy szín különböző árnyalatai dominálnak egy felületen. Ezt látjuk a Williamsnél is. Legalább háromféle kék van rajta, és csak itt-ott leheletnyi piros. A poént itt a Duracell reklám adja, amely így ki tud emelkedni és hangsúlyt kapni, szponzoráció szempontjából rendkívül ötletes megoldás. Ez a vizuális poén is arról árulkodik, hogy profi csapat dolgozott ennek az autónak a dizájnján.

Most pedig jöhetnek kommentekben, hogy Önöknek melyik csapat megoldása nyerte el legjobban a testszését, szigorúan csak szubjektív megítélés szerint!

vehir.hu
további cikkek
Összefogás a tudomány népszerűsítéséért Összefogás a tudomány népszerűsítéséért Tudománynépszerűsítő, kutatási, oktatási és képzési, fejlesztési célból kötött együttműködési megállapodást a Selye János Diáklabor pályázat kapcsán a Pannon Egyetem, a Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum és a Charles River Laboratories Hungary Kft – közölte az egyetem. ma 13:26 Ne sodord veszélybe a vízimadarak életét, ne etesd őket! Ne sodord veszélybe a vízimadarak életét, ne etesd őket! Az utóbbi években egyre növekvő aggodalommal figyeljük a vízimadarak etetésének népszerűségét, mely jelentős ökológiai és egészségügyi kockázatokkal jár. ma 12:03 Addikciók ellen – csellengő fiatalok, drogok, digitális függőség Addikciók ellen – csellengő fiatalok, drogok, digitális függőség A hétfő délelőtti konszenzusos minikonferencia során bemutatták a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumok által kezdeményezett fejlesztéseket azok a szakemberek, akik részt vesznek a kábítószerügyi stratégia végrehajtásában. Az eseményen ismertették a KAB-KEF-21-0004 "A KEF-ek fejlesztése Veszprém megyében" pályázat eredményeit is.   ma 12:11 A munkahelyi kávézás hasznosabb, mint gondolnánk A munkahelyi kávézás hasznosabb, mint gondolnánk A munkaidő statisztikájában a kávészünetek látszólag csak kidobott percek a termelékenységből, viszont több kutatás is igazolta már, hogy a munkahelyen elköltött kávék nem csak az egészségre, hanem a munkabírásra is jó hatással van. Persze ebben az esetben is ott villog a mértékletesség piros lámpája. tegnap 13:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.