Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

31 napos kihívás, hogy jobban szeresd önmagad

2023. március 19. 21:16
Ha hozzám hasonlóan számodra sem ösztönös és magától értetődő az önszeretet, érdemes tudatosan gyakorolni. Akár úgy, hogy egy hónapon keresztül minden nap felteszel magadnak egy kérdést.

Millió oka lehet annak, ha valaki küzd az önszeretettel. Állhatnak mögötte gyerekkori traumák, a megfelelő minták hiánya vagy az életünk során minket ért negatív hatások – bármi is a kiváltó ok, gyakran még olyanoknak is nehézséget okoz szeretettel fordulni önmaguk felé, akik másokkal szemben mindig odaadóan, gondoskodóan viselkednek. 

Szerencsére, ahogy a legtöbb érzelmi elakadás, tudatos munkával ez is fejleszthető. Az a 31 napos kihívás, amit hamarosan bemutatok, nem fogja megspórolni vagy helyettesíteni ezt a munkát, de érdekes és értékes kiegészítője lehet. A kihívás teljesítéséhez alapvetően semmire nincs szükséged: csak szánj magadra néhány percet minden nap, tedd fel magadnak a soron következő kérdést, és válaszolj rá megfontoltan és őszintén! 

Ahogy korábban már írtam, számomra az önismereti napló az az eszköz, ami a mindennapokba beépülve leginkább segíteni tud a fejlődésben, így ezt a kihívást is írásban teljesítem. Ennek az az előnye, hogy a hónap végén hosszabb időt szánva rá újraolvashatom és egyben is áttekinthetem a válaszaimat, amikből remélhetőleg hasznos következtetéseket és tanulságokat is levonhatok majd. Szintén érdekes lehet fél vagy egy év múlva megismételni a kihívást, mert így szépen kirajzolódik majd, mennyit változtam, milyen utat jártam be ez idő alatt.

Kapcsolódó cikk
Mentális egészség egy kávé áráért
A tudatosan vezetett napló kirajzolhatja a megoldókulcsot az életünk problémáihoz.

A kihívást egyébként a Pinterest algoritmusa sodorta elém, és bár egyáltalán nem számít szakértői tartalomnak, a kérdések jól illeszkednek azokhoz a módszerekhez, amikkel általában dolgozok. De elég a billentyűzet-koptatásból, jöjjenek a kérdések!

 

  1. Mi okozza a legnagyobb nehézséget abban, hogy szeresd önmagadat?
     
  2. Szabadulj meg egy önmagadat korlátozó meggyőződésedtől magaddal vagy a képességeiddel kapcsolatban!
     
  3. Milyen új jó szokást szeretnél beépíteni az életedbe ebben a hónapban?
     
  4. Mi az a bók vagy dicséret, amit nehezen fogadsz?
     
  5. Mire kellene mostantól igent mondanod?
     
  6. Mit kell megbocsátanod magadnak?
     
  7. Nevezz meg egy dolgot, amit szeretsz a testedben és egy dolgot, amit szeretsz a személyiségedben!
     
  8. Az életed mely területén kellene lassítanod és több időt hagynod magadnak?
     
  9. Mondj valamit, amitől meg kellene szabadulnod!
     
  10. Hogyan tudnál jobb határokat szabni az életedben?
     
  11. Hogyan mutatnád be a személyiségedet egy idegennek szeretetteljes módon?
     
  12. Mik azok a dolgok, amik boldoggá tesznek, és hogyan tudnál ezekből többet csempészni az életedbe?
     
  13. Figyeld meg az arcodat és készíts leírást róla. Használj pozitív jelzőket!
     
  14. Miért lenne rád most büszke a fiatalkori éned?
     
  15. Mi az, amit félsz kérni? 
     
  16. Mi a legszeretetteljesebb dolog, amit valaha tettél önmagadért?
     
  17. Mikor kényeztetted magad utoljára, és hogyan?
     
  18. Írj le egy változást az életedben, ami boldoggá tenne!
     
  19. Hogyan teszed jobbá a világot? Önmagad szeretete azt is jelenti, hogy értékeled és elismered a másokért tett erőfeszítéseidet. 
     
  20. Hogyan adhatnál magadnak egy kis pihenőt, akár mentálisan, fizikailag vagy érzelmileg?
     
  21. Mi az, amiről nehezedre esik elhinni, hogy megérdemled?
     
  22. Mik azok a tevékenységek, amiktől rosszul érzed magad, mégis folyton csinálod őket?
     
  23. Kik támogatnak téged, milyen az érzelmi védőhálód, és mit tehetnél azért, hogy megerősítsd?
     
  24. Mi az, amit szeretnéd, ha valaki mondana neked?
     
  25. Miben vagy nagyon, NAGYON jó? Sorolj fel öt dolgot!
     
  26. Melyek azok a részeid, amelyek miatt szégyenled magad?
     
  27. Mi az a döntés, amit ha most meghozol, a jövőbeli éned hálás lesz neked?
     
  28. Kik a példaképeid, és milyen tulajdonságokban osztozol velük?
     
  29. Milyen értékek vagy hiedelmek mentén éled az életed?
     
  30. Milyen címkéket aggatsz magadra, legyenek azok akár pozitívak, akár negatívak?
     
  31. A jövőben milyen módon tehetsz minden nap önmagad szeretetéért?

 

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
8 étel, ami szép csendben tönkreteszi az egészségedet életmód 8 étel, ami szép csendben tönkreteszi az egészségedet Az élelmiszeripar kényelmesebbé tette az életünket: elég csak levenni valamit a polcról, bedobni a mikróba, és már kész is a vacsora. Csakhogy ennek a kényelemnek komoly ára van. A feldolgozott élelmiszerek tele vannak tartósítószerekkel, cukorral, mesterséges ízfokozókkal és más adalékokkal, amelyek hosszú távon komoly egészségügyi problémákat okozhatnak. 2025. március 20. 19:56 A hormonok tánca: mi történik a testedben szex közben? életmód A hormonok tánca: mi történik a testedben szex közben? A szexuális együttlét amellett, hogy fizikai élmény, bonyolult hormonális folyamatok sora is, amely hatással van az érzelmekre, a kötődésre és az általános egészségi állapotra. Az orgazmus és az intimitás során felszabaduló hormonok befolyásolják a stressz-szintet, az immunrendszert, a szív- és érrendszeri állapotot, valamint a párkapcsolati dinamikát.  2025. március 17. 11:43 Az egyre népszerűbb dubai csokival érdemes óvastosnak lenni! életmód Az egyre népszerűbb dubai csokival érdemes óvastosnak lenni! ​A német élelmiszer-ellenőrző hatóságok riasztó eredményeket tettek közzé a dubaji csokoládék vizsgálata után. Az Észak-Rajna–Vesztfáliában tesztelt, Törökországból, az Egyesült Arab Emírségekből és Jordániából származó minták 96%-a nem felelt meg az előírásoknak. A német gyártású dubaji csokoládék sem szerepeltek sokkal jobban: 38%-uk megbukott a teszteken, és egy düsseldorfi vizsgálat kimutatta, hogy a tíz tesztelt termékből kettő magas penészméregszintet tartalmazott. 2025. március 17. 11:42 Mennyi alvásra van szüksége a gyerekeknek, és miért olyan fontos? életmód Mennyi alvásra van szüksége a gyerekeknek, és miért olyan fontos? A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás kulcsfontosságú a gyermekek egészséges fejlődése szempontjából. A modern életmód azonban gyakran nem támogatja az alvásigény kielégítését, ami hosszú távú negatív következményekkel járhat. Tudományos kutatások szerint a megfelelő alvás segíti a növekedést, támogatja az agyi fejlődést, és jelentős hatással van az immunrendszerre és a mentális egészségre is. 2025. március 13. 15:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.