Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

15 évesek lettünk!

2023. március 19. 13:43
2008. március 18-a számunkra egy rendkívül fontos dátum: a Vehíren ekkor jelent meg a legelső cikk, amit azóta közel 100 ezer másik követett. Tizenöt év alatt rengeteg minden változott a világban, benne Veszprémben és persze a médiában is. Egyedül a Vehír szerkesztőségének elhivatottsága nem változott, hogy gyorsan, pontosan, első kézből szállítsa a híreket a veszprémieknek, sőt élményt adjon a tájékoztatással.

Tizenöt év egy ember életében is meghatározó időszak. A csecsemőből tinédzser lesz, a kamaszból szülő és így tovább… Amikor pedig azt mondjuk, hogy a média világa egyre gyorsuló tempót diktál, a tizenöt év alatt akár évtizedek tapasztalatát is átélheti egy szerkesztőség.

Valahogy így van ez a Vehír életében is. Egy újságíró munkája sohasem lehet monoton. Hiszen nem lehet tudni, hogy például egy csendes vasárnapot mikor kavar fel egy olyan történés, ami nagyon gyorsan az internetes hírportálok elé szögezi az embereket. Mert a tájékozottságra mindenki a vágyik, a tájékozódást pedig élményként is meg lehet élni. Ez az újságírók egyik feladata és ebben hiszünk mi is.

Habár egy jubileum kiváló lehetőséget kínál arra, hogy részleteibe merülve végigmenjünk a mögöttünk hagyott időszakon, mi most mégsem veselkedünk ennek neki. Közel 100 ezer publikált cikk után ez talán lehetetlen küldetés is lenne, de mégis, ha felidézzük ennek a másfél évtizednek az emlékezetesebb mozzanatait, akkor azt látjuk, hogy a Vehír ott volt a veszprémiek sikereinél, kudarcainál, az örömteli pillanatoknál és a nehezebb időszakokban is. Számos esetben utánajártunk és megmutattuk az egyszerű hírek mögött megbúvó kulisszatitkokat, azokat a dolgokat, amikből a hírek információvá válnak az olvasók előtt.

Követtük a veszprémi sportéletet, közelebb hoztuk a sportolókat és edzőket, valamint a közéleti személyeket és a kultúra képviselőit az emberekhez, miközben számos esetben bemutattunk olyan helyi embereket és az ő megoldásaikat, amik példaértékűek, elgondolkodtatóak bárki számára, amiben megmutatkozik az igazi veszprémiség.

Ezeknek az értékeknek a felkarolása vezérelt akkor is, amikor pár éve útnak indítottuk az Ecoport magazint, ami az online világon túl klasszikus nyomtatott magazinformában is a veszprémi sajtótermékek egyik kiemelt és büszkén mondhatjuk, hogy megbecsült szereplője lett.

Eközben persze a Vehír is formálódott, átalakult, többször új, a kor trendjeinek megfelelő külsőt öltött magára, ahogy tartalmában is követte az internetezők elvárásait egy vezető hírportállal kapcsolatban.

Talán nem is lenne jobb alkalom, mint a tizenötéves jubileumunk arra, hogy ismét új lendületet vegyünk. Szerkesztőségünkben a hírek feldolgozása és publikálása mellett már javában dolgozunk azon, hogy hamarosan egy külsőben és tartalmában is felfrissült portált kínáljunk olvasóinknak. Közéleti és közérdekű hírek, kulturális cikkek és a sport szempontjából egyaránt. Utóbbihoz kapcsolódóan hétfőn egy meglepetéssel is készülünk, egy olyan játékot hirdetünk, ahol értékes nyereményekért bárki próbára teheti majd jártasságát Veszprém és a nagyvilág sportvilágából.

Köszönjük eddigi bizalmukat és továbbra is várjuk olvasóinkat a nap 24 órájában, az év 365 napján a Vehír oldalára!

Érdekességképpen megnéztük a Vehíren publikált legelső cikkeket. Ezek között ott van egy részletes írás a megyei kórház részvénytársassággá alakulásáról, de azokban a napokban ment el közülünk Széki Patka László költő is, akitől személyes nekrológgal búcsúztunk. Ugyanígy tizenöt évvel ezelőtt lett kalandos körülmények között a Veszprémi Állatkert lakója Gerzson, Juliska és Alfréd is, két kismalac és egy huszármajom, amiről szintén írtunk már akkor is.

vehir.hu
további cikkek
Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra közélet Ötmilliárd forint az államtól szociális tűzelőanyagra Ötmillárd forintot biztosít a kormány a szociális tűzelőanyag programra, amellyel az önkormányzatok támogatják a rászorulókat, mondta Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztzési miniszter Pusztamiskén, ahová már meg is érkezett ez a támogatás. ma 10:22 Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat közélet Kádártára is megérkezett a karácsonyi hangulat Szombat délután igazi közösségi ünnepet tartottak a kádártaiak. A falukarácsonyon a programokból az óvodás kortól a nyugdíjasokig mindenki kivette a részét, miközben finom italokkal és jó kedvvel készültek az év legszentebb ünnepére. ma 10:13 Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! advent Higgyük el egymásról, hogy jóra vagyunk teremtve! Az utolsó, azaz a szeretet gyertyáját is meggyújtották a Veszprém adventi koszorúján. A ceremónián Udvardy György, veszprémi érsek és Ovádi Péter, országgyűlési képviselő is köszöntötte a Kossuth utcán összegyűlt embereket. ma 10:15 Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Orbán Viktor Orbán Viktor: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába Új realitás jön, új dolgok fognak történni - értékelte a miniszterelnök az amerikai elnökválasztást szombaton Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nagyon nagy változás előtt állunk, át fogunk térni a háborús időkből a béke korszakába. tegnap 12:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.