Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Premier előtti képek a megújult székesegyházból

2023. április 4. 10:54
A várnegyed felújításának kezdete óta most nagycsütörtökön láthatják először a hívők, hogy hogyan változott át Veszprém történelmi egyházi épülete. A sokak által nagyon várt alkalom előtt most bemutatunk néhány képet és érdességet az üvegablakokról, a szentélyről és az orgonáról is.

Részben elkészültek a Szent Mihály Főszékesegyház új, színes üvegablakai. A beruházás első fázisában elvégzett művészettörténeti kutatások kimutatták, hogy több, öt-hat különböző stílusú üvegablak volt az épületben. Az eredeti Waltherr Gida által készített Szent Mihály ábrázolás a II. világháború során súlyosan megrongálódott, melynek helyreállítását nem végezték el. Ezt követően Árkayné Sztehlo Lili műve került a helyére, aki jellemzően modernista belsőépítészeti terekhez készített ablakokat. Az 1950-es évektől elhelyezett üvegablakok stílusukban idegenek voltak a főszékesegyháztól, valamint állapotuk sem volt kielégítő.

Ebből adódóan a szakemberek kiemelésük és restaurálásuk mellett döntöttek, melyet követően liturgikus és múzeumi terekben kapnak helyet. A főszékesegyház belső terének egységes stílusú megújításakor a századelős látványt vették alapul. Ehhez igazodva készültek el a Waltherr Gida által tervezett üvegablakok stílusát visszaidéző új, színes alkotások, melyek egyike a bazilika védőszentjét, Szent Mihály arkangyalt ábrázolja, ovális mandorlába helyezve. 

A szentélyben lévő további üvegablakok is Waltherr Gida századelős alkotásainak motívum- és formavilágához igazodva készültek. A még meglévő 1910-es üvegablakok restaurálása pedig megtörtént, ezek továbbra is eredeti helyükön, a főszékesegyházban láthatóak.

Megújult a főszékesegyház különleges hangszere is. A mintegy 12 tonnás orgonához 2333 darab síp tartozik, a legnagyobb 5,2 méter, a legkisebb mindössze 3,5 milliméteres. Az új sípok között vannak fa és fémsípok is. Az orgona megújítása során felhasználták, illetve kiegészítették az 1910-ben készült orgona burkolatát is. 

A szentélyben látható a főszékesegyház új oltára, melyet egy mintegy öt tonnás ónix tömbből faragtak ki olasz szakemberek.

A Szent Mihály Főszékesegyház az első a várnegyedben zajló beruházás során megújuló 18 épületből, amely ismét látogatható lesz, egészen pontosan a nagycsütörtöki liturgia már itt kerül megtartásra.
„Szimbolikus jelentősége lesz, hogy az olajszentelési misét tartjuk elsőként a Szent Mihály Főszékesegyházban. A szent olajok a szentségekhez kötődnek. Együtt imádkozunk a papsággal és együtt imádkozunk a hívekkel. Ekkor újítja meg a papság az ígéretét az elköteleződésre, a hűségre, a szentségek által az emberek üdvösségének Krisztusi módon történő szolgálatára” – fogalmazott Dr. Udvardy György veszprémi érsek. A főpásztor hozzátette: a főszékesegyház mindig az egyházat jeleníti meg, ezért fontos, hogy a hitünkhöz kapcsolódó kiemelkedő események a főszékesegyházban is megünneplésre kerüljenek. Fontos az együttünneplés: ez szimbóluma a közösségnek, a közös hitnek, a liturgikus ünneplésnek, a szeretet-cselekedetek gyakorlásának és a közösség együvé tartozásának. Az érsek elmondta: május közepéig vasárnaponként, a hónap közepétől már hétköznapokon is itt tarják a liturgiákat.

A Szent Mihály Főszékesegyházat követően 2023 májusában további épületeket is átadnak majd. Ismét látogatható lesz a Körmendy Ház, a Biró-Giczey Ház és az Érseki Palota egyes terei, valamint kezdetét veszi a Veszprémi Főegyházmegye különleges kiállítássorozata, a Work in Progress 2023.

Fotók: Veszprémi Főegyházmegye / Nagy Lajos

vehir.hu
további cikkek
Öreg Mihály és társai visszatérnek a tornyokba Veszprémi Érsekség Öreg Mihály és társai visszatérnek a tornyokba Öreg Mihály és öt fiatal társa nemsokára beköltöznek a veszprémi székesegyház két tornyába. Előtte viszont még sokan találkozhattak velük, sőt, több tucat ember számos izgalmas dolgot megtudhatott történetükről, a hozzájuk kapcsolódó hagyományokról. A harangozás szokása túlnyúlik a kereszténységen, de Európában mégis a szerzetesházakból terjedtek el. Ha pedig valaki azt gondolja, hogy a harangszó csakis a vallásos embereknek szól, az nagyot téved. Kulcsár Dávid atya rendhagyó előadásában mutatta be a Szent Mihály székesegyház hat harangját, köztük az idén kereken háromszáz éves „Öreg Mihályt” is, akiket hamarosan beemelnek végső helyükre. 2025. március 2. 21:10 Testközelből is megcsodálhatjuk a főszékesegyház harangjait a következő napokban kultúra Testközelből is megcsodálhatjuk a főszékesegyház harangjait a következő napokban Megérkezett a veszprémi várnegyedbe a Szent Mihály Főszékesegyház 300 éves, monumentális Szentháromság-harangja, amelyet Európa legrégebbi harangöntödéjében restauráltak az elmúlt hónapokban. Az „Öreg Mihályként” emlegetett nagyharangot, valamint a főszékesegyház öt új harangját március 2-án szenteli fel dr. Udvardy György veszprémi érsek, majd speciális technikával helyezik vissza a harangokat a tornyokba, ám előtte bárki megcsodálhatja azokat a főtemplomnál. 2025. február 21. 13:17 Egyedülálló vasalószobát találtak a megújuló veszprémi várnegyed egyik épületében közélet Egyedülálló vasalószobát találtak a megújuló veszprémi várnegyed egyik épületében Különleges díszítőfestést fedeztek fel a veszprémi várnegyed megújításán dolgozó szakemberek. A 18. század második felében épült Szent József-ház soha nem szolgált reprezentatív célokat, azonban több helyiségét gazdagon díszítették. Funkciója évszázadok óta változatlan, a helyén állt korábbi épületet a veszprémiek „a királyné konyhájaként” is emlegették. 2025. január 30. 11:45 Különleges alkotásokat rejt a veszprémi Érseki Palota apró kápolnája várfelújítás Különleges alkotásokat rejt a veszprémi Érseki Palota apró kápolnája 2025-től kiemelt alkalmakon a látogatók is megcsodálhatják a veszprémi Érseki Palota 250 éves kápolnáját, ahová a most zajló restaurálásig csak kevesen nyertek bebocsátást. Az apró kápolna lenyűgöző alkotásokat rejt: Közép-Európa egyik kiemelkedő barokk festője, Johann Ignaz Cimbal mennyezetképén, a ragyogó fényben felfedezhetjük az Atya gondolataként megjelenő kisded Jézust is. 2024. december 10. 16:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.