Hogy érzi most magát?
Köszönöm, nagyon jól vagyok.
A kérdés persze arra irányult, hogy több, mint három éve nevezték ki a Veszprémi Főegyházmegye érsekének, ez idő alatt pedig annyi minden történt itt, ami más egyházmegyében talán 20 év alatt sem. Tehát nem csak perpillanat, hanem e három év tükrében is ugyanígy érzi magát?
Ugyanígy, hiszen boldogsággal tölt el, hogy ilyen kiemelt feladatokat végezhetek. Itt nem csak a várnegyed megújítására gondolok, ami kívülről a leglátványosabb, hanem a hívekkel, a paptársakkal, közéleti szereplőkkel való megismerkedés folyamatát is. Ebben a Covid-járvány miatt még mindig van elmaradás, de szerintem jó irányba haladunk. Úgyhogy igen, jól érzem magam és úgy gondolok Veszprémre, mint az otthonomra, a veszprémiekre pedig, mint az én népemre, a családomra, akikért dolgozni és küzdeni kell.
Tehát három év alatt kialakult önben a veszprémi lokálpatrióta érzés?
Igen, de már amikor a Szentatya kinevezett, akkor az első nyilatkozatomban is azt mondtam, hogy készséges akarattal jövök ide, mert ez a Jóistennek nem csak az akarata volt, hanem egy ajándéka is felém. Ezt az első pillanattól fogva így gondoltam, még úgy is, hogy másfél évig apostoli kormányzóként vissza kellett járnom Pécsre. (Dr. Udvardy György veszprémi kinevezése előtt Pécsen volt megyéspüspök – a szerk.) Emiatt lehet, hogy néhányan úgy érezték, nem teljes figyelemmel vagyok itt, holott csak egy kettős megbízatás volt akkoriban.
Maradjunk egy kicsit még az elmúlt három év értékelésénél! Ki tudja emelni a legfelemelőbb és a legnehezebb pillanatokat ebből az időszakból, amiket ön személyesen élt meg?
A legfelemelőbb pillanatok az egyházmegye megismerése közben értek. A történelmi helyszínek, az ünnepek és persze az emberek megismerése. Felemelő érzés volt, hiszen az egyik legősibb egyházközösségről beszélünk Magyarországon, tele szellemi és kulturális kincscsel. Ezek ott vannak az épületekben, a levéltárakban, de ugyanígy az emberek szellemiségében is.
A legnehezebb pedig az volt, amikor rövid idő alatt kellett folyamatban lévő beruházásokat kézbe venni és átlátni. Ezek közül többet elődöm, Márfi Gyula atya kezdett el, ezeknél most zajlik a pályázatok lezárása és az elszámolás. Azt viszont jó látni, hogy hívek örülnek ezeknek a beruházásoknak, amikor megújul egy templom, vagy egy plébánia az egyházmegyében.
Van viszont 3500 olyan – elméletileg keresztény katolikus – ember az egyházmegyében, akikről ez nem mondható el, hogy örültek volna az ön érkezésének. Ennyi aláírást gyűjtöttek össze az ön elmozdítására.
Pontosabban a Szent Mihály Főszékesegyház átalakításának kezdeti tervei ellen indult az aláírásgyűjtés, amit egy szűk kör a végén már úgy kommunikált, mint az én elmozdításomat követelők hangja, holott nem erről volt szó. Több levelet is kaptam hívőktől, akik leírták nekem, ha tudják, hogy arra irányul ez a petíció, hogy engem leváltsanak, akkor nem írták volna alá. Itt egy kicsi, ám annál hangosabb és ügyesebb kisebbségről van szó, akik 3500 részint megtévesztett ember aláírását úgy kommunikálták, mint a főegyházmegye híveinek egyöntetű véleményét. Miközben azt sem tudjuk, és az adatvédelmi szabályok miatt nem is tudhatjuk, hogy ezen emberek közül hányan katolikus hívők valójában. De, ha feltételezzük, hogy valóban csak ők írták alá, az egyházmegye 461 ezer hívője közül még az 1%-ot sem érik el.
Emberileg hogyan élte meg ezt az időszakot?
Nem volt könnyű időszak személyesen megélni ezt, de azt nem lehet ilyenkor figyelmen kívül hagyni, hogy én egy közösség vezetője vagyok. És ha el is tekintenék, vagy túllépnék a személyemet ért nemtelen rágalomhadjáraton, mint vezető az igazság okán nem tehetném ezt meg a közösségem miatt. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehet megbocsátani. Sőt, szükség is van rá.
Én nem rombolni szeretnék, sem az épületekben, sem az emberi közösségekben, hanem épp ellenkezőleg, építkezni. Az építéshez pedig világos szabályok kellenek, világos kapcsolatrendszer, világos felelősség és felelős gondolkodás.
A múltban elkövetett sérelmeket, vagy igazságtalanságokat a morális előírás szerint kell rendezni. Én ezt szolgálom, ezt akarom fölkínálni és mindenkit arra buzdítok, hogy építsünk közösen. Ezt szeretném, mind a hívek, mind a város örömét szolgálni. Ha valaki szeretne ehhez csatlakozni, akkor örülök. Nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy itt nem pusztán a személyes bántás, fájdalom, vagy sértettség az, ami engem, mint egy közösség vezetőjét bánt, hanem a közösséget ért nagyon súlyos támadás.
Mi volt a legnagyobb tanítás, amit kapott az élettől ebben az időszakban?
Mivel úgy érzem, hogy a közösségünket érte a támadás, nekem, mint felelős vezetőnek a helyes magatartás kialakításában kellett növekednem. Nem állítom, hogy minden döntésem hibátlan volt, aki ezt ki meri mondani, az nagyon veszélyes terepre téved. De azt egészen biztosan ki merem jelenteni, hogy a hit védelme érdekében történt minden részemről. Ugyanis itt azt kell látni, hogy akarva, vagy akaratlanul a hitélet szabad gyakorlása és egyfajta külső világi szerveződés által való befolyásolásra történt szándék.
Egyik paptársa azt mondta, Jézus sem szavaztatta meg a követőivel, hogy megváltsa-e őket a kereszthalálával. Mi a véleménye erről a kijelentésről?
Valahol sajnos természetes, hogy az ideológiai befolyások, a társadalmi változások miatt az egyházközösségen belül is megjelennek ilyen törekvések, hogy például petíciót indítanak egy egyházi vezető ellen. Hiszen a világban is azt tapasztaljuk, ahol valamilyen felújítás, beruházás kezdődik, ott törvényszerűen megjelennek az ellenhangok is. Gondoljunk csak a Zene Házára Budapesten! Egy éve adták át, azóta pedig egymillió ember látogatta meg, mindenki a csodájára járt. Ehhez képest, amikor a Városligetről esik szó, mindenkinek eszébe jut az akkori tiltakozási hullám is. Holott egymillió embernek okozott már örömöt az, ami elkészült. Tehát azt gondolom, hogy ezen nekünk túl kell lépni, és én sem szeretnék úgy tekinteni az eltelt időszakra és a következőkre sem mintha ez a konfliktus határozna meg bennünket. A Veszprémi Főegyházmegye nem konfliktus. Veszprém városa nem konfliktus. A hívek és a püspök kapcsolata sem az.
Sok püspök úgy vonul be a történelembe, mint akinek a neve mellé valamilyen jelzőt illesztenek. Padányi például harcos volt, aki a reformáció ellen küzdött, Ranolder pedig iskolákat épített. Udvardy Györgyre hogyan szeretné, hogy emlékezzenek?
Ezeket a jelzőket az utókor fogalmazta meg, tehát ezt ráhagynám az későbbi emberekre. Én a céljaimat tudom elmondani. Egészen biztos, hogy a keresztény hitet szeretném erősíteni, mégpedig úgy, hogy annak a tartalma, annak az ereje a mindennapi élet valóságában jelenjen meg. Legyen egy kultúra formáló, kapcsolatot formáló erő. Ez igaz a gyermeknevelésre, ifjúságra, az iskolákra, a családra, az intézményekre. Ezt mindenképpen szeretném erősíteni, és ebben egészen biztos, hogy a kulturális javainknak a megerősítése nagyon fontos, és nagyon fontos egy újfajta kapcsolati kultúrának a kialakítása is. Hiszen azt látjuk, hogy napjainkban majdnem mindenki ilyen fragmentált életet él. Valahol él, valamit csinál, de valahol máshol pihen. Az élet egészéről egyre kevésbé van elgondolásunk, mert mindenki egy szűk, fontos szeletet lát, és ez igaz a kapcsolatainkra is. Márpedig, ha az emberi kapcsolatok leszűkülnek, és ebben például az elektronikus eszközök negatív hatása kétségtelenül megmutatkozik, akkor a kapcsolatainkra leszünk gyengék. Azokra leszünk kevésbé nyitottak. Pedig a keresztény hit az alapvetően kapcsolatot, nyitottságot jelent. Egyfajta olyan igazságkeresést, ami ott van a szívünkben, és ez mindenkire igaz: az édesapára, a tanárra, a papokra, a püspökre egyaránt. Ez számunkra Krisztus. Én ebben szeretném megerősíteni az egyházmegye híveit.
És ezekhez a célokhoz hogyan kapcsolódik a várnegyed felújítása, amire azért nem csupán hitéleti szinten lehet tekinteni?
A Veszprémi Főegyházmegye sajátos helyzetben van, de ezt pozitív értelemben mondom, hiszen a központja az a veszprémi városrész, a várnegyed, ami országos szinten is magasan jegyzett kulturális kincsünk nekünk magyaroknak. Az itt található ingatlanoknak a nagyrésze pedig egyházi tulajdonban van. Ennélfogva az egyháznak kötelessége is, hogy a várossal és az állami szervekkel együttműködve gondoskodjék ezekről. Én ezt a feladatot vettem magamra.
De valóban, itt nem pusztán épületeknek a helyreállításáról van szó – bár ez is nagyon fontos, hiszen rászorult szinte kivétel nélkül mindegyik –, hanem egy olyan szellemi, közösségi lehetőséget akarunk biztosítani, ahol az ember hittel, kultúrával tud találkozni hívőként, zarándokként, turistaként, hiszen nagyon nagy felelőtlenség lenne az, ha az évek óta egyre növekvő számban ideérkező turistákkal nem foglalkoznánk.
De közben nem mondhatunk le az evangelizálásról sem, mert nem más miatt kell megújítani az épületeket, nem más miatt kell a földi világ keretei között anyagi javakkal rendelkezni, mint hogy az evangéliumot tudjuk jól hirdetni.
Sokszor mégis pont az anyagi javak birtoklása miatt éri vád a keresztény egyházat.
Évszázadokon át természetes volt minden társadalomban az egyház jelenléte kulturális és hétköznapi szinten is, nem szorult magyarázatra ez a természetes együttélés. Ma ezt már meg kell magyarázni sok esetben, hogy miért vállal szerepet az egyház látszólag világi dolgokban is, úgy, mint egy iskola, óvoda, idősotthon, esetleg egy kórház fenntartása, vagy akár egy épületegyüttes felújítása. Ez számunkra alapvetően hitelvi kérdés. Egy egyházi idősotthonban nem pusztán a szükséges egészségügyi ellátást kell jól elvégezni, hanem ott épp az előbb említett hit alapján a hitélettel is kell tudni foglalkozni. Ugyanígy van az iskolák és a többi intézmény esetében is.
Ez a világ felé nyitott gondolkodás, amit képvisel egyfajta reakció öntől a kor kihívásaira, vagy mindig megvolt önben? Azért is kérdezem, mert egy emlékezetes pillanat volt, amikor a tavaly decemberi veszprémi gospel koncert elején ön is mondott egy köszöntőt, viszont, ami utána a színpadon következett nem a mi vallási hagyományainkat tükrözte vissza, mégis ugyanúgy a kereszténység része volt.
Belőlem belülről jön ez a mentalitás. A Jóisten jó szándékkal és jóra teremtette a világot, benne az embert is. Nyilván belénk oltotta az üdvösség utáni vágyat, ebből pedig az következik, hogy minden, ami a világban van, azt nekünk úgy kell alkalmazni, fölhasználni, tisztelni, teremteni, hogy az üdvösséget szolgálja. Tehát akkor, amikor mondjuk ennél a példánál maradva ilyen önfeledt és evangéliumi szövegek alapján történő éneklés, zenélés jelenik meg, még akkor is, hogyha számunkra ez idegen, de egészen csodálatra méltó volt ezeknek a saját kultúrában élő embereknek az önfeledt hit megvallása. Ez érték. De ugyanígy a művészet is az. Ugyanígy a sport. Ugyanígy lehetne azokra az emberekre tekinteni, akik mondjuk a közszolgálatban dolgoznak. Ők dolgozhatnának máshol is, de mégsem teszik. A mentős, vagy ápoló, vagy rendőr azért teszi, mert a megélhetése mellett szolgálni akar. Ezt nagyon meg kell becsülni, mert nem természetes az, hogy mindig van jó orvos, hogy mindig van szép zene, hogy mindig szép környezet vesz körül.
Térjünk vissza egy pillanatra a várnegyed felújításához! Mennyire folyik bele a napi munkába, illetve mennyire tartja magát kompromisszumképes embernek?
Én alapvetően közösségben szeretek gondolkodni. Ráadásul itt olyan szakemberek bevonására is szükség volt, akik ehhez megfelelő szinten értenek. Rajtuk kívül számos szakhatósággal is együtt kell működnünk. Enélkül ez nem megy, hiszen a törvények nagyon világosan előírják az engedélyeztetési eljárást, milyen szabályokat kell betartani. Tehát természetes, hogy azok a kérdések, amelyek szigorúan szakmai alapon fogalmazódnak meg és objektív vizsgálati eredmény áll mögöttük azokon nincs mit lamentálni. Ebből következik nyilván a szakma alapján egy döntés. Ezeket a döntéseket a szakembereknek, illetve a szakhatóságoknak kell meghozni. Az én felelősségem az (akár napi szinten), hogy mind a célszerűséget, mind a törvényességet, szakmaiságot felügyeljem. Természetesen vannak olyan döntési pontok, amelyeket a munkatársak előkészítenek, ahol nekem kell dönteni. Ez legfőképpen a hithez kapcsolódó döntések, vagy a hitet kifejező döntések, akár a székesegyházzal kapcsolatban is.
Van kedvenc beruházása a várnegyed épületei közül?
A székesegyházat mindenképpen kiemelném, de mellette az Érseki Palotát is ugyanúgy az eredmények miatt. Ez utóbbiban olyan eredeti, ép barokk festést találtunk a palota nagytermében és kápolnájában, ami Magyarországon egyedülálló. Felemelő érzés, hogy sikerült az őseinknek ezeket az értékeit megőriznünk és ezt a látogatók láthatják majd.
Hogy tud ön kikapcsolódni? Amikor nem a hívekkel, vagy nem éppen világi feladatokkal foglalkozik.
Ez most egy nagyon sűrű időszak, de egyébként sportolok reggel és este. Ez inkább a tornát jelenti, hétvégéken pedig futni szoktam, vagy túrázni. Az egyházmegye felfedezését egyébként túrákon keresztül is végzem. A környéken is túlvagyok már jónéhány ilyen kiránduláson. Szeretnék addig eljutni, hogy térkép nélkül is el tudjak indulni a Bakonyba.
2023-ban mit üzen Krisztus a halálával és feltámadásával az embereknek?
Jézus kereszthalála és feltámadása mindig ugyanaz, de mindig más, legyen szó bármelyik évszázadról. Mindig személyes üzenetet hordoz magában, mert az embert érinti meg. Az örökélet tudata pedig reményt ad az embernek. Az egyházi embereknek, papoknak, püspököknek úgy kell tanítani, hogy a kor aktuális helyzetét figyelemben tartva segítsen az embereknek megélni a hitet, a reményt.
2023-ban a legfontosabb üzenet, amit húsvétkor is el fogok mondani az az újjáteremtés gondolata. Sokszor emberi szemmel nem tudunk túllépni sértettségen, bizonytalanságon. Sokszor azt érezzük, hogy ez a világ annyira más, hogy nem érezzük otthont magunkat benne. Húsvét üzenete az, hogy megkapjuk Istentől az ígéretet az örök életre. Mindenki, aki Krisztusban van újjáteremtésben vesz részt. Új gondolkodással, új erővel új megoldásokkal lesz felvértezve. Új szempontok kellenek. Ezek pedig Istentől származhatnak csak.
