Elsősorban a gyorsulva bővülő nap- és szélerőmű-kapacitásnak köszönhetően 2023-ban várhatóan már nem emelkedik az üvegházhatású gázok (ÜHG) globális áramtermelésből származó kibocsátása – áll az EMBER nevű agytröszt elemzésében. Ezzel összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése is az ÜHG-emisszió tetőzéséről szól, és 2025-re a tavalyinál már több mint 1 százalékkal alacsonyabb kibocsátást vetít előre (13,043 milliárd tonna szén-dioxid). Bár az emisszió 2019-ben és 2020-ban is esett, akkor ez erősen összefüggött a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségekkel, és a 2021-es fellendülés egyből új rekordkibocsátást is eredményezett.
Főszerepben az áramszektor
Most azonban az energiamix hosszú távú átalakulása által meghatározott trend áll a háttérben, amely valószínűleg végleg véget vetne az emelkedő trendnek. Az emelkedés megszakadása történelmi mérföldkő lenne a klímaváltozás elleni küzdelem egésze szempontjából is, mivel mind közül a villamosenergia-szektort kell leghamarabb, 2040-ig kibocsátásmentesíteni (dekarbonizálni) a 2050-es klímasemlegességi cél eléréséhez az IEA mértékadó forgatókönyve szerint. Az áramszektor kiemelt jelentőségét az adja, hogy világszerte a végső energiafelhasználás egyre nagyobb része valósul meg villamos energia formájában, vagyis az itt elért kibocsátáscsökkentés extra súllyal esik a latba.
Napelempark Veszprém mellett
Már az előző év is több olyan eredményt hozott, amelyek az áhított fordulat szempontjából kedvezőek, fontos rekordokat döntenek meg. A leglényegesebb, hogy a világ áramtermelése tavaly a valaha volt legtisztább módon valósult meg, vagyis korábban egyetlen évben sem volt olyan alacsony az egységnyi villamos energia előállítása során kibocsátott ÜHG mennyisége, mint tavaly. Az ezt jelző karbonintenzitási érték szerint a világ áramfogyasztásának 93 százalékát adó 78 országban átlagosan 436 gramm szén-dioxid szabadult fel 1 kilowattóra (kWh) előállítása során, ami rekord alacsony szintet jelöl.
Az új rekord elsősorban annak köszönhető, hogy világszerte egyre több nap- és szélerőmű épül, miközben a fosszilis erőművek beépített teljesítőképessége lényegében stagnál. A 2022-ben termelésbe állt új erőművi kapacitásnak már 83 százalékát tették ki a megújulók. Az összesen 295 GW-nyi (9,6 százalékos) növekedéssel pedig a teljes globális megújulós beépített teljesítőképesség 3372 GW-ot tett ki 2022 végén a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IRENA) jelentése szerint. A rekordmértékű bővülés eredményeképpen tavaly 19 százalékkal több nap- és szélenergiát termelt a világ, miközben a szénerőművek termelése mindössze 1,1 százalékkal nőtt, a földgáztüzelésű erőművek termelése pedig 0,2 százalékkal csökkent.
Mindennek hatására a nap- és a szélenergia aránya a globális árammixben 12 százalékra emelkedett (a 2021-es 10 százalékról), míg a többi karbonszegény technológiát (az egyéb megújulókat és a nukleáris energiát) is beleszámítva a tiszta források már a világon megtermelt összes villamos energia 39 százalékát adták, ami szintén új rekord. Mind az erőművi kapacitások, mind a termelés növekedése tekintetében kiemelkedő szerepet kapnak a naperőművek: tavaly 24 százalékkal több elektromos áramot állítottak elő, mint a megelőző évben, így immár zsinórban 18. éve ez a leggyorsabban bővülő forrás. A nap- és szélenergián kívüli egyéb tiszta áramforrások termelése ugyanakkor 2011 óta először csökkent 2022-ben, nagyrészt az atomerőművek termelésének esése miatt, illetve mivel a korábbinál kisebb új atom- és vízerőművi kapacitás állt üzembe.
Már az ellátásbiztonság is a megújulók mellett szól
A statisztikák jól láthatóan igazolják azt is, hogy a megújuló energiaforrások terjedését már nemcsak a klímavédelmi célok és intézkedések hajtják. A földgázpiacról kiindult, az itt és az árampiacon is az árak példátlan magasságokba emelkedését és ingadozását okozó energiaválság, illetve az orosz-ukrán háború teremtette bizonytalanság világszerte – különösen Európában – felerősítette az áramtermelés földgáztól való függetlenítésére irányuló törekvést. Ezt nem is annyira a globális gázerőművi áramtermelés 0,2 százalékos csökkenése támasztja alá, sokkal inkább az a tény, hogy 2022-ben az elmúlt 18 év legkisebb új gázerőmű-kapacitása épült meg (31 GW).
A gáztól való elfordulás azonban nem csak a megújulóknak kedvezett, amit a szenes erőművi termelés 1,1 százalékos növekedésén túl az is jelez, hogy tavaly az elmúlt 7 év legalacsonyabb szintjére esett a szénerőmű-kapacitás erőműbezárásokból eredő csökkenése. Nagyrészt ez utóbbi jelenség hatására a világ áramtermeléséből fakadó emisszió 2022-ben még 1,3 százalékkal új rekordra emelkedett (a 2021-es 6 százalékos növekedést követően). Ez akkor is rossz hír, ha közben az áramigény 2 százalékkal nőtt, és így a szektor karbonintenzitása a fent említett rekordalacsony szintre csökkent. 2023-ban viszont a tiszta forrásból termelt villamos energia mennyisége már várhatóan nagyobb mértékben bővül, mint az áramigény (amire korábban csak recesszió idején akadt példa), és miközben a fosszilis alapú termelés már abszolút értékben is mérséklődhet, a szektor ÜHG-kibocsátása stagnálhat, és hamarosan a rég várt ereszkedő pályára állhat.
2022 a fordulat éve?
2022 így a tiszta energiára való átállási folyamat fordulópontjaként kerülhet be a történelembe, akkor is, ha az energiakrízis által legsúlyosabban érintett Európában átmenetinek tekintett kedvezőtlen folyamatok is megfigyelhetők. Míg ugyanis az áramszektor karbonintenzitása globálisan csökkent, az Európai Unióban emelkedett, a szén-dioxid-kibocsátás pedig az 1970-es évek olajválsága óta a legnagyobb mértékben, 4,5 százalékkal nőtt, míg abszolút értékben 2003 óta a legnagyobb növekedést érte el. A jelenséget olyan egyszeri okok idézték elő, mint az orosz gázszállítások zuhanása, amit az atom- és vízerőművek termelésének nem kis részben a történelmi aszály miatti visszaesése kísért, mindez együtt pedig kényszerűen a szénerőmű-termelés több mint 6 százalékos megugrásához vezetett.
A következő években (2025-ig) azonban várhatóan 10 százalék körüli éves emissziócsökkenés jöhet az EU áramszektorában is, mivel nemcsak a szenes, hanem immár a gázos termelésben is évi 10–12 százalékos esés prognosztizálható a megújulótermelés és az ezek integrálását támogató technológiák terjedésével, illetve a nukleáris termelés talpra állásával. (Az uniós országok többsége így is a világátlagnál jóval tisztább áramszektorral rendelkezik.) Miután világszinten is ehhez hasonló folytatás következhet, nagy valószínűséggel egy olyan új korszak kezdetén állunk, amelyben a bővülő villamosenergia-termelés tartósan csökkenő ÜHG-kibocsátással jár majd együtt.
Jelentős részben ennek köszönhetően továbbra is elérhetőnek tűnik a Párizsi Klímaegyezményben a világ országainak többsége által elfogadott cél (a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokban történő korlátozása), azonban az esély valóra váltásához további szakpolitikai reformokra és támogatásokra lesz szükség, elsősorban a további jelentős új megújulókapacitások engedélyeztetését, hálózati csatlakozását, illetve integrálását megkönnyítendő.
Major András
