A Zöld Város kivitelezése a kapszlokos kommentszekciók szerint minimum egy kisebb erdő kiirtását vonta maga után, nem beszélve a hajlék nélkül maradt mókushordák és otthontalan madárfiókák ezreiről. Van, aki már Jane Goodall látogatását és David Attenborough 97. születésnapját is képes párhuzamba állítani az EKF fejlesztéseivel kapcsolatban.
A közösségi média melegágya az önkéntes természetvédőknek, és a rendszer - mindegy melyiké éppen - utálóinak, elég csak öt percre felugrani valamelyik platformra, kaputelefonnal készített galériák sokaságát láthatjuk a szürkére térkövezett veszprémi közösségi terekről. Az senkit sem érdekel, hogyha a kamerát öt centivel jobbra pozícionálja a készítője, akkor a Laczkó Dezső Múzeum előtti térrel szemben már láthatná a kizöldített, felújított, végre átjárhatóvá vált fásított parkot. Az elburjánzott gaz helyett valóban épült egy színvonalas játszótér is, ami teljesen árnyékos, – mert a másik sarkalatos probléma általában az, hogy süt a gyerek fejére a nap nyáron – hála a meglévő, koros vadgesztenyefáknak.
Egyébként a játszótér gumiburkolata teljesen vízáteresztő a környező zöldövezetre tekintettel, az meg pláne mellékes sokaknak, hogy több, mint negyvenezer növényt ültettek a területen, mert van, aki simán megrajzolja krétával célkeresztben, hogy honnan vágták ki azt a fát, ami belül teljesen halott volt, elkorhadt, és lehet, hogy öt perc múlva rádőlt volna az illetékes Greenpeace aktivistára.
Tudom, hogy Budapesten divat a méhlegelőnek becézett térdig érő parlagfűmező néhány kósza szál pitypanggal, de személy szerint jobban tetszik a ráncba szedett, modernebb, végig sétálható, zöld Erzsébet-sétányunk.
A Kossuth utcával tényleg nehéz egyetérteni, ha nyáron nem akarunk megvakulni, a napszemüveg erősen ajánlott, és én sem oda ülnék ki az okospadokra a családdal piknikezni. Az egy valóban elhibázott, súlyos baki a kivitelezőktől, hogy az egész egy egybefüggő piszkosszürke paca lett, és még csak halvány gondolatként sem fogalmazódott meg senkiben, hogy néhány sovány facsemetével mennyivel elégedettebbé tehették volna városunk lakóit.
Valahol viszont nem lehet állandóan csak ezt nézni. Sőt, nézni lehet, csak akkor már lássunk is. Ez egy város, szűkítve a kört, egy belváros, rendezvényhelyekkel és közösségi terekkel. Aki cipőfűzővel az ezeréves, villámsújtotta tölgyfához kötözné magát, hogy ne vágják ki, utána az hőbörögne a leghangosabban, amikor a koncerteken bokáig elnyeli a cuppogó sár, mert nincs normálisan kialakítva a terület, vagy mert a szél leszakítja, és pont a bicikliző Pistike fejére esik a korhadt faág.
Járt már valaki a Benedek-hegy környékén? Futott már valaki végig az állatkertnél, át a Kolostorok és kerteken? Vagy akár csak a fentebb említett Erzsébet-sétányon kellene megsétáltatni a kutyát, gyereket, barátnőt. Legalább nyisson meg egy archív fotót az Óváros tér gyönyörű cseresznyefáiról - ha már véletlenül se esik útba – az összes önkéntes botanikus és OKJ-s tájépítész.
Az egész valahol egy picit olyan, mint amikor télen megfogalmazódik bennünk, hogy rendben, az utakról letakarítja a városi kirendeltség a havat, de mi lesz az én garázsbehajtómmal?! Most lehet valaki a szájához kapja a kezét a hír hallatán, de bizony, azt mindenkinek saját magának kell, hogy megtegye.
Kicsit civilként is meg lehet mozdulni az ügy érdekében, – a dühödt posztolgatáson kívül van még egy járható út – a Balaton Pláza mögötti családi házak közötti utcák a legszebb példák erre. Van egy erős gyanúm, hogy nem a jótündér ültette el ott a rózsabokrokat és virágok százait végig az utak mentén. Még a panel tizedik ablakába is ki lehet tenni egy láda büdöskét, – én csak a negyedikig jutottam ugyan, de már nem tudok kimászni az erkélyre a palántáktól - és már nem fog annyira fájni a szemünknek, ha ötből két téren Veszprémben nem vadvirágos mező, hanem kiépített burkolat fogad.
