Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magabiztos diadalt aratott a Veszprém

2023. május 13. 19:37
A Telekom Veszprém magabiztos, hétgólos diadalt aratott a vendég Komló felett a kézilabda NB I szombat esti mérkőzésén.

A bajnoki címvédő OTP Bank-Pick Szeged mögött a tabellán második helyet elfoglaló Telekom Veszprém szombaton este a tizenegyedik pozícióban helyezkedő Komlót látta vendégül az arénában a kézilabda NB I alapszakaszának 24. fordulójában.

Momir Ilics keretéből a régóta maródi (térdsérülés) egyiptomi átlövő, Omar Jahja mellett a magyar válogatott Ligetvári Patrik is hiányzott, miután a lengyel bajnok Kielce elleni, csütörtök esti hazai BL-negyeddöntőn kézsérülést szenvedett.

A bajnoki derbi első tíz perce kiegyenlített játékot hozott (8-8). Sunajko bombája után Nilsson ismét egalizált, majd kihasználva a vendégek megingását Vajlupau duplázott, amellyel lépéselőnybe is került a Telekom Veszprém (14. perc: 11-9).

Lelkesen küzdöttek a komlóiak, ám a házigazda kapusa, Cupara több bravúros védést is bemutatott. A helyzeteit remekül értékesítő Veszprém így a huszadik perchez érkezve már négy góllal vezetett (16-12).

Nem sokkal később a vendégek trénere, Marosán György időt is kért, de együttese érdemben már nem tudott közelebb férkőzni riválisához (félidei részeredmény: 20-17).

Nilsson és Zobec gólváltásával vette kezdetét a második felvonás. Szöllősi kiállításával két percre emberelőnybe került az „Építők”, amely a lehetőséget ki is használta: 4-0-s sorozatot produkálva hatgólos előnyt harcolt ki (36. perc: 25-19).

A folytatásban egyre csak tovább nyílt az olló a felek között (41.perc: 28-20). Vajlupau és Elísson részéről is remek megoldásokat láthattak a veszprémi szimpatizánsok, nem feledve Ilics Zorán és Lukács Péter teljesítményét.

Nilsson csakugyan remekelt, a negyvenhatodikban már önmaga nyolcadik találatát jegyezte (31-24). A hajrához közeledve Takács góljaival próbálta tartani a lépést a Komló, de a Veszprém továbbra is motiváltan kézilabdázott (54. perc: 36-29).

Az utolsó percek nem tartogattak már meglepetéseket: a házigazda Telekom Veszprém végül magabiztos, hétgólos diadalt aratott (végeredmény: 39-32).

Az „Építők” jövő hét csütörtökön 18.45-kor a lengyel bajnok Kielce otthonában lép pályára a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének második felvonásán.

Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 24. forduló:
Telekom Veszprém – Sport36 Komló 39-32 (20-17)
Veszprém Aréna, 1000 néző. Vezette: Bujdosó, Horváth V.
Telekom Veszprém: Cupara (kapus), Nilsson 10 (2), Elísson 8 (1), Lukács 4, Mahé 4, Ilics Z. 3, Pechmalbec 3, Vajlupau 7 (1), Sipos.
Vezetőedző: Momir Ilics.
Sport36 Komló: Granic, Pásztor, Szilágyi (kapusok), Zobec 3 (1), Vaskó, Szöllősi, Grünfelder 3, Urbán 2, Sunajko 3, Jerkovic 3, Takács B. 7 (1), Csányi 1, Szuharev 5, Vranac 2, Hoffmann 2, Vekic 1.
Vezetőedző: Marosán György.
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 3/2

Galéria
Telekom Veszprém – Sport36 Komló 39-32 (20-17)
Simon Dani
Baumann Béla
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája "B"-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Magdeburg 14 12 0 2 440 388 52 24
2. Barca 14 11 0 3 473 409 64 22
3. Telekom Veszprém 14 10 0 4 489 436 53 20
4. Montpellier 14 7 0 7 411 396 15 14
5. GOG 14 6 1 7 433 446 0 13
6. Plock 14 5 1 8 376 386 0 11
7. Porto 14 4 0 10 409 480 0 8
8. Celje 14 0 0 14 400 490 0 0
Utolsó módosítás: 2024. március 7. 23:16
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 23 23 0 0 938 622 316 46
2. OTP Bank-Pick Szeged 22 20 0 2 809 628 181 40
3. MOL Tatabánya KC 22 13 2 7 681 640 41 28
4. FTC-Green Collect 22 12 3 7 703 669 34 27
5. Csurgói KK 21 10 2 9 599 614 -15 22
6. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 22 10 2 10 658 680 -22 22
7. Dabas KC 22 10 1 11 613 642 -29 21
8. CYEB-Budakalász 22 10 1 11 629 659 -30 21
9. Balatonfüredi KSE 22 9 1 12 584 620 -36 19
10. Carbonex-Komló 22 8 0 14 584 639 -55 16
11. HSA NEKA 21 7 0 14 564 622 -58 14
12. PLER-Budapest 21 5 2 14 568 650 -82 12
13. QHB Eger 21 6 0 15 533 654 -121 12
14. Fejér B.Á.L.- Veszprém 21 2 0 19 569 693 -124 4
Utolsó módosítás: 2024. április 15. 18:57
Események
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
36-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
47-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
25-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
33-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
41-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
30-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
54-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
37-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
21-46
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Csurgói KK
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 3. 18:00
Helyszín
Sótonyi László Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
MOL Tatabánya KC
Időpont
2024. február 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
FC Porto
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 15. 20:45
Helyszín
Porto, Dragao Aréna
Eredmény
26-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
PLER-Budapest
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 17. 18:00
Helyszín
Budapest, Lőrinci Sportcsarnok
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
GOG
Időpont
2024. február 22. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
HE-DO B.BRAUN Gyöngyös
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 24. 15:30
Helyszín
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
Eredmény
33-41
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Montpellier HB
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. február 29. 20:45
Helyszín
Montpellier, FDI Stadium
Eredmény
31-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
SC Magdeburg
Időpont
2024. március 7. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
28-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
QHB Eger
Időpont
2024. március 10. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2024. március 20. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Dabas KC
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 23. 18:00
Helyszín
Dabas, OBO Aréna
Eredmény
32-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
OTP Bank - Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. március 28. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
30-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
HSA NEKA
Időpont
2024. március 30. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank - Pick Szeged
Időpont
2024. április 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
CYEB-Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 6. 17:00
Helyszín
Budakalász, Sportcsarnok
Eredmény
30-43
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
FTC-Green Collect
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. április 13. 18:00
Helyszín
Budapest, Elek Gyula Aréna
Eredmény
31-40
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Balatonfüredi KSE
Időpont
2024. április 15. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-20
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
holnap 20:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Aalborg Handbold
Időpont
2024. április 25. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL negyeddöntő 2023/24
Hazai
Aalborg Handbold
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 1. 18:45
Helyszín
Aalborg (Dánia)
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Carbonex-Komló
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 4. 18:00
Helyszín
Komló, Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2024. május 15. 18:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas
Időpont
2024. május 18. 18:00
Helyszín
Tatabányai Multifunkcionális Sportcsarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.