Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A VPSE hatalmas lépést tett a címvédés felé

2023. május 14. 14:25
A Veszprém Pannon SE 26-25-re nyert a házigazda, a közvetlen rivális Bük ellen a női kézilabda NB II szombat délutáni rangadóján. A címvédő bakonyiak így egy fordulóval a bajnokság vége előtt kétpontos előnyre tettek szert a tabella élén.

A hétvégén utolsó előtti fordulójához érkezett a III. osztályú női kézilabda-bajnokság. Az észak-nyugati csoport címvédője, a Veszprém Pannon SE az azonos ponttal, de jobb gólkülönbséggel álló Bük otthonába annak a reményében látogatott, hogy győzelmével visszaszerzi éllovas pozícióját.

Remekül kezdték az összecsapást a vendég veszprémiek, akik Zvolenszky vezetésével már az első játékrészben háromgólos előnyre tettek szert (14. perc: 4-7). Észleltek azonban a bükiek: még a szünetet jelző sípszót megelőzően sikerrel fordítottak (félidei részeredmény: 14-12).

Fontos győzelmet aratott a VPSE (archív fénykép)Fontos győzelmet aratott a VPSE (archív fénykép)

A fordulás után továbbra is kiegyenlített csatát vívtak a felek (43. perc: 19-20). A mérkőzés derekához érve ugyanakkor remek, 5-0-s szériát sikerült produkálnia a VPSE-nek (51. perc: 20-25). A házigazda mindent megtett, de végül már egyenlítenie sem sikerült (végeredmény: 25-26). A Pannon SE győzelmével visszaszerezte listavezető pozícióját.

A veszprémiek a kiírás utolsó mérkőzését jövő szombaton (18.00) a Sárvár otthonában játsszák. Ha Némethné Sulyok Erzsébet csapata ott is nyerni tud, megvédi címét, bajnok lesz a 2022/2023-as idényben is.

Női kézilabda NB II Észak-nyugati csoport, 20. forduló:
Büki TK – Veszprém Pannon SE 25-26 (14-12)
Bük, Városi Sportcsarnok. Vezette: Barna, Kovács B.
A VPSE legeredményesebb góldobói: Ács 6, Németh 6, Zvolenszky 6
A VPSE edzői: Némethné Sulyok Erzsébet és Pischné Bankó Zsuzsanna

Simon Dani
Szalai Csaba
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Szentendrei NKE 4 4 0 0 146 103 43 8
2. Red Velvet KC Budapest 4 3 0 1 118 93 25 6
3. Alba Fehérvár KC U21 4 3 0 1 135 118 17 6
4. Veszpém Pannon SE 4 2 0 2 112 105 7 4
5. Vasas SC U21 4 2 0 2 122 119 3 4
6. ÓKSI KKFT-Bicske 4 2 0 2 111 122 -11 4
7. Tatai AC 4 0 0 4 94 134 -40 0
8. Gárdony-Pázmánd NKK U21 4 0 0 4 96 140 -44 0
Utolsó módosítás: tegnap 19:26
Események
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport, 2023/2024
Hazai
Veszprém Pannon SE
Vendég
Bicske
Időpont
2023. szeptember 9. 14:30
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
32-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II, 2022/2023
Hazai
Sárvár
Vendég
VPSE
Időpont
2023. május 20. 18:00
Helyszín
Sárvár, Aréna
Eredmény
22-31
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II, 2022/2023
Hazai
Bük
Vendég
VPSE
Időpont
2023. május 13. 16:00
Helyszín
Bük, Városi Sportcsarnok
Eredmény
25-26
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II, 2022/2023
Hazai
VPSE
Vendég
Lébény
Időpont
2023. április 30. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
29-19
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II, 2022/2023
Hazai
VPSE
Vendég
VKLSE Győr
Időpont
2023. április 22. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
37-31
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II, 2022/2023
Hazai
Győri ETO U22
Vendég
VPSE
Időpont
2023. április 16. 18:00
Helyszín
Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Eredmény
21-29
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Gárdony-Pázmánd NKK U21
Időpont
2023. október 28. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Alba Fehérvár KC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 22. 11:00
Helyszín
Székesfehérvár, KÖFÉM Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Tatai AC
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. október 7. 17:00
Helyszín
Tata, Güntner Aréna
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II 2023/24
Hazai
VPSE
Vendég
Vasas U21
Időpont
2023. szeptember 30. 15:00
Helyszín
Március 15. utcai csarnok
Eredmény
27-19
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II 2023/24
Hazai
Szentendre
Vendég
VPSE
Időpont
2023. szeptember 23. 11:00
Helyszín
Szentendre
Eredmény
33-32
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II 2023/24
Hazai
VPSE
Vendég
Red Velvet KC Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 11:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai csarnok
Eredmény
21-27
részletek
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Vasas SC U21
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. december 9. 11:00
Helyszín
Budapest, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Veszpém Pannon SE
Vendég
Szentendrei NKE
Időpont
2023. december 2. 15:00
Helyszín
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
Red Velvet KC Budapest
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 19. 16:00
Helyszín
Budapest, Angyalföldi Sportközpont
Eredmény
Sorozat
Női kézilabda NB II B-csoport 2023/24
Hazai
ÓKSI KKFT-Bicske
Vendég
Veszpém Pannon SE
Időpont
2023. november 11. 17:00
Helyszín
Budapest, Kerék u. Ált. Isk. spcs.
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.