Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
18°C

Férfi kézilabda Eb: Montenegró ellen kezdenek a magyarok

2023. május 16. 12:29 // Forrás: MTI
A magyar férfi kézilabda-válogatott Montenegró ellen kezdi majd szereplését a januári, németországi Európa-bajnokságon.

Az európai szövetség honlapjának keddi tájékoztatása szerint a magyar csapat január 12-én játszik Montenegróval a müncheni C csoportban, majd két nappal később Szerbiával, 16-án pedig Izlanddal találkozik. Mindhárom csoportmérkőzés 20.30-kor kezdődik, a középdöntőbe az első két helyezett jut.

Továbbjutás esetén a magyarok Kölnben szerepelnének a középdöntőben, és ott rendezik az elődöntőket, majd a helyosztókat is.

Ez lesz a 16. férfi kontinenstorna, és a 14., amelyen a magyar válogatott is részt vesz. Eddigi legjobb eredménye az 1998-as hatodik helyezés, a legrosszabb pedig a legutóbbi, tavaly januári 15. hely.

vehir.hu
további cikkek
Ilyés Ferenc: katartikus élmény volt az olimpiai selejtező férfi kézilabda-válogatott Ilyés Ferenc: katartikus élmény volt az olimpiai selejtező Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke katartikus élményként élte meg a magyar férfi válogatott kijutását a párizsi olimpiára. 2024. március 26. 14:27 Férfi kézilabda Eb-selejtező: Montenegró, Szlovákia és Finnország lesznek az ellenfelek férfi kézilabda-válogatott Férfi kézilabda Eb-selejtező: Montenegró, Szlovákia és Finnország lesznek az ellenfelek Az olimpiai résztvevő, Európa-bajnoki ötödik helyezett magyar férfi kézilabda-válogatott a montenegrói, a szlovák és a finn együttessel találkozik a 2026-os kontinenstorna selejtezőjében. 2024. március 21. 20:10 Ez egy szerethető társaság Erről jut eszembe… Ez egy szerethető társaság Sokan eltemették a magyar férfi kézilabda-válogatottat a két évvel ezelőtti hazai rendezésű Európa-bajnokság kudarca miatt. Azóta egyfolytában azt bizonyítják, hogy korai volt elsiratni őket, hiszen tavaly nyolcadikak lett a világbajnokságon, idén ötödikek az Eb-n, és kijutottak a párizsi olimpiára. 2024. március 19. 6:03 Imre Bence: ez egy újabb lépcsőfok a magyar kézilabdának férfi kézilabda-válogatott Imre Bence: ez egy újabb lépcsőfok a magyar kézilabdának Imre Bence szerint egy újabb lépcsőfok a magyar férfi kézilabda-válogatott történetében, hogy 12 év után ismét sikerült kiharcolni az olimpiai indulást, így a nemzeti csapat ott lesz nyáron Párizsban. 2024. március 18. 22:09

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.