Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A legveszprémibb évadjára készül a Pannon Várszínház

2023. május 23. 23:47
Kedd délután a Hangvilla kávézójában ismertették a 2023/24-es színházi évad bemutatóit.

A huszonnegyedik évadra készülve Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója elsőként arról beszélt, miben tud más lenni a teátrum a város másik két színházától. Kifejtette, mindig is fontos volt számukra, most pedig különösen, hogy a kortárs drámák, a kortárs szerzők minél nagyobb szerepet kapjanak. A kortárs drámák színházaként is emlegetett intézmény három magyar ősbemutatóval is készül a következő évadra.

Szeptember huszonharmadikán mutatják be Egressy Zoltán Cholnoky-kód című darabját, melyet Horváth Csaba rendez. Így a Forte Társulat művészei a Pannon Várszínház színészeivel az előadás erejéig egy társulattá válnak. A József Attila-díjas író Egressy a közelgő bemutatóról a következőket mondta:

Viktort és Lászlót sokkal jelentősebb íróknak tartom, mint amennyire a közvélemény, illetve az aktuális kánonképzők. Nincsenek a helyükön kezelve. Géczi János író kollégám tudta rólam, hogy nagy Cholnoky-rajongó vagyok, az ő ötlete volt, hogy írjak róluk darabot. Az író fivérek mellett fontos szereplő a harmadik híres testvér, Jenő, aki földrajztudós volt. Rengeteg életrajzi elemet felhasználtam a drámához, és egy halom eredeti szöveget is. Ezeket vegyítettem a fikcióval.

Az író hozzátette, kíváncsian várja a bemutatót, s bízik abban, hogy a Cholnokyak története már mélyebben is ismertebb lesz a királynék városában. Az írónak egyébként kivételes kötődése van a városhoz, hiszen édesanyja veszprémi.

A második bemutató a Királynék városa, mely a Gizella-napokon már nagy sikerrel a közönség elé került. A darabot Fabacsovics Lili kifejezetten a veszprémi társulatra írta, s figyelembe vette azt is, a színészeket milyen aspektusok izgatják. Végül a régmúlt szereplői úgy lesznek főhősök, hogy közben a kortárs jelenségekkel is összefonódnak. A zenéjét Süle Zsolt és Kovács Gábor írta. Szintén Lili darabja a Red show című zenés mozgalmi komédia, mely a rendhagyó terek keretein belül lesz bemutatva, először Inotán.

John Fowles A lepkegyűjtő című krimijét Lenchés Márton állítja színpadra, akik játszák: Kárpáti Barbara és Szelle Dávid. A sajtótájékoztatón Dávid elmondta, a Horgas Ádám által színpadra adaptált történet leginkább a jólismert sztoriból azt az utat mutatja be közelről, mely során a férfi gyilkossá válik. Dávid a 2024-es év egyik előbemutatóját is leleplezte, mely egy 2019-ben íródott történet, címe: Bestseller.

Júniusban lesz a tizenkét éve bemutatott Égi vándor című darabnak az ismételt bemutatója, melynek zenéjét Benkő László szerezte. A 2020-ban elhunyt zenészre emlékezve, s tiszteletére emléktáblát is avatnak a Hangvillában.

Vándorfi László megköszönte a városnak, valamint az EKF-nek a támogatást. Előbbi képviseletében Halmay Gábor önkormányzati képviselő szólalt fel, aki rávilágított, ennél veszprémibb évad nem is lehetne az EKF évében. Varga Richárd, az EKF részéről elmondta, bár a régmúlt hősei kerülnek előtérbe, mégsem jelképes múzeumot építve idézik meg a történelmet, hanem kortárs eszközökkel, így válik majd univerzálissá.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
„Ha vállalod önmagad, nagyot nyertél” kultúra „Ha vállalod önmagad, nagyot nyertél” Színész, rendező, dalszerző – és mindenekelőtt érzékeny megfigyelője annak a világnak, amelyben élünk. Máté P. Gábor pályája az elmúlt másfél évtizedben látványosan kitágult: a színházi deszkáktól a filmvászonig, a mesedaraboktól a társadalmi valóságig, a dalszövegírástól az önálló zenei albumokig vezet az útja. Alkotói döntésekről, morális határhelyzetekről, a COVID idején született, díjnyertes kisjátékfilmjéről, a zene felszabadító erejéről és az önazonosságról is beszélgettünk vele. ma 12:20 Hangjegyekkel emlékezni Brusznyai Árpádra, díjakkal ápolni a szellemiségét koncert Hangjegyekkel emlékezni Brusznyai Árpádra, díjakkal ápolni a szellemiségét Szombaton este tartották a Pannon Egyetem Alulájában Veszprém egyik hagyományos koncertjét, a Brusznyai-emlékhangversenyt, amivel nemcsak a város 56-os mártírjára emlékeztek, hanem az ő szellemiségét ápolva a Brusznyai-díjjal a város egyik pedagógusát és tehetséges diákját is elismerték. 2026. január 11. 16:22 Elhúzta a nótát Mága Zoltán Veszprémben kultúra Elhúzta a nótát Mága Zoltán Veszprémben Tizennyolcadik éve szervezi meg rendszeresen Mága Zoltán, Liszt Ferenc-díjas hegedűművész újévi koncertjét a fővárosban, amivel ezúttal országos turnéra indult, aminek szombaton Veszprémben volt az állomása. A nem mindennapi zenei élmény megélése mellett, akik ott voltak, a helyi Bébi Koraszülött Mentő Alapítványt is támogatták. 2026. január 11. 11:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.