Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 24. György
2025. április 24. György

Udvardy György pünkösdkor: szeretnénk érteni, hogy mi történik

2023. május 28. 10:46 // Forrás: Veszprémi Érsekség
Pünkösd napját ünneplik vasárnap a keresztény egyházak. A húsvéti időszakot lezáró ünnepen a keresztények a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Dr. Udvardy György, veszprémi érsek a Szent Mihály székesegyházban tart misét, de videóüzenetében minden embernek üzent.

Az érsek üzenete az alábbi videóban látható és alább olvasható.

Nagy örömet élhetünk át, hiszen folyamatosan ünnepelhettük húsvét titkát, Jézus Krisztus halálát és föltámadását, és azt, hogy találkozhattunk vele. Azt, hogy ez a találkozás bennünk új erőt, új örömöt, új vágyakat teremtett. Ébren tartja bennünk az örök élet ígéretét, és nekünk adja az ő lelkét, hogy megújítsuk általa a föld színét. Mennyire szükségünk van erre, mert szeretnénk erősek lenni, szeretnénk bátrak lenni, szeretnénk bizalommal tekinteni a jövőbe, és ez akkor is igaz, amikor a körülmények, társadalmi, politikai, gazdasági körülmények nem teszik ezt lehetővé, vagy éppen a megszokott biztonságunkból billentenek ki bennünket. Szeretnénk érteni, mi történik. Szeretnénk látni, mi az, ami körülvesz bennünket. Szeretnénk tudni, mi az oka, mi a célja mindannak, amiben benne vagyunk és amiben élünk. Ha pusztán emberi erőfeszítéssel tesszük, akkor látunk érdekeket, látunk emberi gyengeséget, korlátokat, látunk gonoszságot és kiemelkedhet bennünk a félelem. Kérjük az értelem lelkét, hogy jól értsünk, hogy értsük mindazt, ami bennünket körülvesz, hogy értsük mindazt, ami számunkra fontos, de legfőképpen azt értsük és ismerjük jól, mi a feladatunk. Ez nem pusztán egy újrarendeződés, nem pusztán egy feladatmeghatározás, hanem éppen a föltámadás hitéből és erejéből fakadó, a mindennapi életet megszentelő szándék. Nem tudjuk ezt magunktól tenni, Isten szent lelke műveli bennünk. Kérjük Isten szent lelkét, vezessen el az értésre, vezessen el az ismeretre, vezessen el bennünket az igazságra. Nagy a mi felelősségünk napjainkban, amikor az igazságot, amikor az értelmet, amikor az isteni derűt kell képviselnünk. Pünkösd szent lelke ebben erősít bennünket. Kívánom kedves testvéreimnek ezt az értelmet, az igazsághoz való ragaszkodást és ezt az örömteli magatartást.

vehir.hu
további cikkek
Szavak nélkül tanító állatmese kultúra Szavak nélkül tanító állatmese Az Áradás az a film, amit legszívesebben minden kisgyereknek megmutatnék. 2025. április 21. 13:39 Udvardy: Az örök élet reménye ad bátorságot és örömet húsvét Udvardy: Az örök élet reménye ad bátorságot és örömet A Veszprémi Érsekség honlapján tette közzé húsvéti üzenetét Udvardy György érsek.  2025. április 20. 9:45 A húsvét eredete és szimbolikája, avagy honnan jön a nyuszi? húsvét A húsvét eredete és szimbolikája, avagy honnan jön a nyuszi? Húsvét környékén valami megmozdul a levegőben. A fák rügyeznek, a nappalok hosszabbodnak, és az emberben is újra feléled egyfajta ősi emlékezet: a megújulás, a remény, az újjászületés érzése.  2025. április 20. 21:07 A római hócsoda helyszínén az egyház átalakulásáról és Bódi Mária Magdolnáról kereszténység A római hócsoda helyszínén az egyház átalakulásáról és Bódi Mária Magdolnáról Egy valódi csoda történt Rómában – augusztus közepén az Esquilinus-domb fölött nekiállt esni a hó. A legenda szerint az ötödik században Libériusz pápa ebbe rajzolta be annak a bazilikának az alaprajzát, amit ma is tömegek keresnek fel minden évben. De nem csak a turisták jönnek ide, Ferenc pápa is gyakran jár ide imádkozni, ráadásul sokszor előre nem is jelzi látogatását. Itt, a Santa Maria Maggiore-bazilikában találkoztunk és beszélgettünk a templom főapátjával, Ferenc pápa egyik bizalmasával, Rolandas Makrickas-al és Törő Andrással, a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektorával a kereszténység átalakulásáról és persze Bódi Mária Magdolnáról. 2025. április 19. 17:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.