Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémben találkoztak Európa fiataljai

2023. június 3. 12:08
Öt országból érkeztek középiskolás fiatalok az Európai Parlament Nagykövet Iskoláinak regionális nemzetközi találkozójára Veszprémbe, amit június 1. és 3. között tartanak.

A házigazda Magyarország mellett Horvátországból, Szlovéniából, Szlovákiából és Ausztriából érkeztek középiskolás fiatalok az Európai Parlament Nagykövet Iskoláinak találkozójára Veszprémbe. Mint azt Lővei Andrea, az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodájának vezetője elmondta: hagyományt teremtettek azzal, hogy a régió partner iskoláinak tanulói évente találkoznak egymással. A csütörtök ismerkedéssel zajlott, péntek délelőtt a hivatalos megnyitón döntéshozók köszöntötték a fiatalokat és mutattak be prezentációt, délután pedig kerekasztal beszélgetést rendeztek EP-képviselők részvételével. A program ezután műhelyfoglalkozásokkal folytatódott. 

A fiatalok találkozhattak Porga Gyula polgármesterrel, aki röviden ismertette az Európa Kulturális Fővárosa program célkitűzéseit, nevezetesen, hogy 116 településével együttműködve lehetőség nyílik a város és a térség fejlesztésére. Abban bízunk, hogy az EKF év hosszú távon meghatározza majd a város életét, és segít elérni azt a célt, hogy az évtized végére Európa legélhetőbb települései közé tartozzunk.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a nagykövet iskolák hálózatát azért tartja fontosnak, mert azon keresztül a fiatalok hangja és véleménye eljuthat a döntéshozókhoz, miközben ők maguk megtanulhatják a demokráciához szükséges készségeket. Hangsúlyozta: a demokrácia az egyetlen olyan politikai rendszer, ahol az állampolgárok aktív részvételére van szükség, az aktív részvételhez viszont tudásra és készségekre van szükség – szerencsére ezek jól taníthatók és tanulhatók. A miniszter arra biztatta a fiatalokat, hogy osszák meg tapasztalataikat, beszélgessenek, mert az európai demokrácia a kultúrán alapul – a kultúra pedig jóval több, mint szabadidős tevékenységek: a kultúra közösségeket formál és tart össze.

Johan Sigroth svéd nagykövet-helyettes az EU soros elnökségét még bő egy hónapig betöltő Svédország elnöki célkitűzéseit ismertette. A legfontosabb prioritásoknak a biztonság megteremtését nevezte, amit Oroszország illegális és ki nem provokált ukrajnai inváziója veszélyeztet, de fontos sarokpontnak jelölte meg a gazdasági versenyképességet, a klímaválság elleni küzdelmet, valamint a jogon alapuló rend megőrzését. 

Stephen Clark, az Európai Parlament Kommunikációs Főigazgatóságának igazgatója az egy év múlva esedékes európai parlamenti választásokról beszélt. Szerinte a háború, az energiaválság, a menekültkérdés és a megélhetési válság miatt Európa ma már nem az az elvont fogalom,  mint korábban volt, a polgárok egyre aktívabban vesznek részt a választásokon. Clark arra biztatta a jelenlevőket, hogy személyes beszélgetésék révén segítsék ezt a folyamatot, nyissák fel az ismerőseik szemét azzal kapcsolatban, hogy igenis számít a véleményük, és fontos, hogy aktív állampolgárként erősítsék a demokráciát – legközvetlenebbül úgy, hogy részt vesznek a választásokon. Mint mondta, az Európai Parlament a következő egy évben a hagyományos és a közösségi médián keresztül, influenszerek és önkéntesek bevonásával igyekszik részvételre ösztönözni az európai polgárokat.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Az oltár előtt lett rosszul a menyasszony közélet Az oltár előtt lett rosszul a menyasszony Az Országos Mentőszolgálat osztotta meg azt a történetet, amikor egy huszonöt éves menyasszony az oltár előtt lett rosszul és esett össze. Szerencsére az ijesztő jelenet happy enddel végződött. ma 14:31 Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola oktatás Megújul és bővül a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola A Veszprémi Tankerületi Központ Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése című projekt nyitórendezvényét március 13-án tartották a szóban forgó intézményben. ma 12:13 Magyarország ad otthont az Európai Unió legnagyobb katonai gyakorlatának közélet Magyarország ad otthont az Európai Unió legnagyobb katonai gyakorlatának Magyarország ad otthont március 25. és április 10. között a MILEX 2025 elnevezésű nemzetközi katonai gyakorlatnak, amely az Európai Unió (EU) harccsoportjainak szárazföldi műveleti képességeit teszteli.  ma 9:43 Kik a balatoni emberek 2025-ben? Pannon Egyetem Kik a balatoni emberek 2025-ben? Vajon kik alkotják a Balaton társadalmát? Létezik még ez a közösség a közel tízmillió magyarországi ember között, vagy csupán a turisztikai desztináció statisztikai elemei az itt élő emberek? Tényleg olyan sikeres ez a régió, ahogy sokan tartják? Szántó Balázs, a Pannon Egyetem mesteroktatója ezekre a ritkán feltett, mégis aktuális kérdésekre kereste a válaszokat az egyetemen szervezett Balaton konferencián. ma 16:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.