Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kutasi Hanna ott lesz az olimpiai fesztiválon!

2023. június 23. 14:18
A Veszprémi Torna Club (VTC) kiválósága, Kutasi Hanna parádés teljesítményével kiharcolta a magyar tornász utánpótlás-válogatottban való szereplést. A háromfős alakulat július végén a Mariborban rendezendő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) bizonyíthat.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Veszprémi Torna Club versenyzője, Kutasi Hanna tavaly már a korosztályos Európa-bajnokságon is kerettag volt, az idei, Törökországban rendezett világbajnokságra pedig el is utazhatott, ahol méltó módon képviselte nemzetét.

A fiatal tornászra a hét folyamán komoly megmérettetés várt, ugyanis Budapesten keretszűkítő versenyt rendezett a szövetség, ahol eldőlt, ki lesz az a három sportoló, aki a magyar színeket képviselheti a Mariborban rendezendő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF).

Kutasi Hanna és Kapai MárkKutasi Hanna és Kapai Márk

Hanna edzőjétől, Kapai Márktól megtudhattuk, a veszprémi tornász összetettben harmadik helyen végzett, így kiharcolta az újabb válogatott szereplést. Kapai hozzátette, a szövetségi kapitány figyelembe vette a leányok ifjúsági bajnokságon nyújtott teljesítményét is.

Nagyon boldog vagyok, hiszen ismét ott vagyunk a hazai elitben! Hanna bizonyította ország-világnak, hogy mire képes. A mezőny nagyon erős volt, apróságokon múlt a végeredmény. Továbbra is lelkiismeretesen fogunk dolgozni, nem dőlünk hátra egy pillanatra sem!

– nyilatkozta a tréner portálunknak.

Simon Dani
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.