Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ács tanulóknak köszönhetjük a Gyárkert ládáit

2023. július 4. 21:59
Túl vagyunk 2023 felén, rengeteg dolog történt már az Európa Kulturális Fővárosa évében, megnyitott például a Gyárkert, koncertjeitől dübörög a város, facsemeték zöldellenek a ládikókban, melyek előtt nem telik el nap, hogy ne pózolna valaki. De kinek a keze munkája fémjelzi az installációt? Piltman Miklóssal, az Ács Képző Központ ügyvezetőjével beszélgettünk.

Összesen 117 láda ékesíti a Gyárkert területét – mindegyik oldalán egy település nevével –, bennük facsemeték növekednek. A megrendelő a HELLO WOOD. A ládák természetesen az EKF-programban résztvevő bakonyi és balatoni városok és falvak nevét viselik. A jövőben a fákat saját településeiken ültetik el.

Piltman Miklós vezetésével több város ács tanulói is részt vettek a munkafolyamatban, így a Veszprémi Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Technikumának fiataljai is. Ahogy Piltman fogalmazott: „négy hét alatt készült el, méghozzá a nagyvázsonyi telephelyünkön, örömteli volt a közös munka. Körülbelül harminc ember keze munkája van benne, s remek érzés látni, hogy mennyien posztolnak fényképet az installációval a háttérben.”.

Piltman elmondta: az Ács Képző küldetése, hogy gördülékeny legyen a fiatalokkal való munka, most sem volt ez másként. Fontos számára, hogy helyiekkel foglalkozzon, s megszerettesse velük a szakmát. „Nekem is jó érzés, amikor a munkám útnak indul és közkinccsé lesz, de azt még jobb volt látni, hogy a fiatal srácokat is feldobja, hogy a közösségi oldalakon folyton szembejön az alkotásuk.”

Piltman megjegyezte: nagyon sok mindenre figyelni kellett a munka közben, például nem feledkezhettek meg arról sem, hogy a ládáknak a burkolataiba vízálló lapot tegyenek, hőszigeteléssel. Ez azért volt szükséges, hogy a növények ne fagyjanak meg, és hogy ne hűljenek túl alacsony hőmérsékletre.

„A fiúkkal való munka kemény volt, mely nem pusztán a ládák elkészültét, hanem a tanulók szembetűnő szakmai fejlődését is eredményezte” – zárta gondolatait az ügyvezető.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Újragondolták a Veszprémi Térképvándort – már bővített tartalmakkal elérhető közélet Újragondolták a Veszprémi Térképvándort – már bővített tartalmakkal elérhető Péntek délelőtt a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára mutatta be a Térképvándort, melyet a korábbi fejlesztések birtokában gondoltak újra. ma 5:28 Különleges kiállítás a sólyi kultúrházban kultúra Különleges kiállítás a sólyi kultúrházban Különleges festménybemutató helyszíne volt az elmúlt hétvégén a Sólyi Kultúrház. A településről elszármazott, majd néhány éve hazatérő fiatal művésznő, Vajda Alexandra mutatta be képeit a szép számmal egybegyűlt közösségnek. 2025. március 13. 16:18 Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus hamarosan előad a VEAB rendezvényén programajánló Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus hamarosan előad a VEAB rendezvényén Kalandozások a magyar (ős)történet archeogenomikai kutatásában - A magyarok népe, Árpád nemzetsége címmel március 18-án 16:30-kor a VEAB épületében tart előadást Mende Balázs Gusztáv, paleoantropológus. 2025. március 13. 10:22 Csaknem 200 nevezés érkezett az idei MOZ.GO-ra kultúra Csaknem 200 nevezés érkezett az idei MOZ.GO-ra Csaknem 200 nevezés érkezett az idei MOZ.GO - Magyar Mozgókép Fesztiválra. Az éves magyar filmtermést felvonultató rendezvénynek június 18. és 21. között Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi ad otthont. 2025. március 12. 12:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.