Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A gyerekkori hímzőkosár ismét felnyílik, és varázslatosabb dolgokat rejt, mint valaha

2023. július 17. 9:35
A múlt újra divatba jön: kertet gondozunk, kenyeret sütünk, és újabban a hímzőtűt is elővesszük. Nagyanyáink és a romantikus lányregények hősnőinek megszokott elfoglaltsága az utóbbi években a fiatal korosztályok között is hódít, csak éppen ma már nem terítőre és párnára festünk tűvel és fonallal, hanem faliképekre vagy ruhára, és a technika is modernebb lett. Igaz, utóbbi itthon még gyerekcipőben jár, a veszprémi Antal Ágnes azonban jó úton halad, hogy meghonosítsa az irányzatot.

2020-ban a média különös jelenségre figyelt fel. Nem a pandémiára, noha a bezártsággal járó világjárványnak kétségtelenül köze lehetett ahhoz, hogy még többeket hódítson meg egy új trend, mely az egyszerű vidéki élet báját és romantikáját hirdette: csendes hétköznapokat egy házikóban, melyek kertészkedéssel, sütéssel, erdei sétákkal és kézművességgel telnek. A cottagecora-ra keresztelt irányzat hívei főleg fiatal lányok voltak, mely legalább annyira volt esztétikai, mint életmódbeli irányzat, így nagy hangsúlyt kaptak benne a 19. századot idéző romantikus, lenge ruhák és az olyan dekoratív tárgyak, mint a hímzett faliképek.

De nem ám akármilyen faliképek! Bár a hímzésről a legtöbbünknek nagyanyáink matyó és kalocsai mintás terítői, párnái jutnak eszünkbe, a modern technikáknak köszönhetően ma már kész művészeti alkotások születnek. 

Éppen ez tetszett meg Antal Ágnesnek is. „Az alkotás nagyon régóta az életem része: már óvodában felfedezték a kézügyességem, így az általános iskolát is rajz tagozaton végeztem. A középiskolás és az egyetemi éveim alatt a művészet csak hobbi maradt, de hét év marketinges munka után éreztem, hiányzik az alkotás. Előbb elvégeztem egy tervezőgrafikus képzést, majd 2018-ban, a kislányom születése után egy hirtelen ötlettől vezérelve vágtam bele a hímzésbe. Olyan kreatív tevékenységet kerestem, amit egy pár hónapos baba mellett is tudok végezni csendben, míg alszik, akkor is, ha csak fél órám van. Az alapokat még nagymamámtól tanultam gyerekkoromban, ám később ez a tudás feledésbe merült. Az interneten kezdtem el nézelődni, először hazai, majd külföldi oldalakon. Akkor döbbentem rá, hogy a kötött motívumokkal és színekkel dolgozó hagyományos vonal mellett létezik egy modern is, ahol a kreativitásnak csak a fantázia szab határt: az új technikák megjelenésével tűvel és fonállal gyakorlatilag épp úgy bármit – kiskutyát, őzikét, lepkét – létre lehet hozni, mint például egy festőecsettel” – meséli Ági.

Fotó: Antal Ágnes EmbroideryFotó: Antal Ágnes Embroidery

Nem csoda, hogy ő is azonnal beleszeretett. A modern hímzés alapjait, illetve a tűfestést autodidakta módon sajátította el, majd később egy saját öltéstípust is kifejlesztett, az azóta védjegyévé vált kócos öltést, első alkotásait pedig kislányának készítette, rögtön saját mintákkal. Mint mondja, mindig is érdekelték az illusztrációk, imád tervezni, így természetes volt, hogy maga álmodja meg a faliképek mintáit, kislánya révén pedig a téma is adott volt: a faliképeken komplett mesevilágok jelennek meg – a Disney klasszikusaiból ismerős oroszláncsalád, tapsi fülesek vagy éppen Füzesi Zsuzsa bájos meseillusztrációt idéző mackók, cicák. Mintha csak a múlt értékei örökítődnének át így, noha Ági szerint ez nem tudatos részéről, mindössze ő is annak a korosztálynak a része, aki még ezeken a meséken nőtt fel, de kétségtelenül szívesen gondozza ezt az örökséget.

Mások pedig szívesen gyönyörködnek benne. Ági hobbija szép organikusan nőtte ki magát  vállalkozássá. Munkáit először a baráti, ismerősi körében mutatta meg, majd a Facebookon, mire egyre többen kérték, hogy készítsen nekik is hímzéseket. A Mesevilágom brandet 2020-ban hozta létre, és bő egy éven keresztül csak babaszobába készített hímzéseket, majd 2021 szeptemberében Antal Ágnes Embroidery néven elindította a felnőtteknek szóló vonalat, illetve webshopját. 

„Nagyon sokféle megkeresést kapok a gyerekszoba dekorációtól kezdve a nagymama lakásába szánt faliképen és kitűzőn át az esküvői gyűrűpárnáig, a házi áldás készletünk pedig a mai napig a legnagyobb példányszámban eladott készlet” – magyarázza Ági. Kifejezetten örömteli az is, hogy egyre inkább kúsznak vissza a divatba a hímzéssel díszített ruhák. Bár Ági fő profilja még mindig a faliképek, igyekszik reflektálni az igényekre, így készített olyan terméket is, amely segítségével bárki felviheti a hímzett mintát saját ruhájára.

Emellett rendszeresen tart workshopokat, Veszprémben és Budapesten, illetve Facebookon működik egy közel 8000 tagot számláló Modern hímzés csoport, ahol gyakran oszt meg ingyenes oktatóvideókat és mintákat. „Nagyon szerencsés vagyok, hogy a munkám egyben a hobbim is, hogy minden nap azzal foglalkozhatok, amit szeretek, ami feltölt, és ezt igyekszem ezekkel az ingyenes anyagokkal meghálálni. Jó látni, hogy egyre többen fordulnak a hímzés felé, hiszen ez egy csodás kikapcsolódási forma: míg az egyes öltésekre figyelsz, ellazulsz, közben pedig valami szépet, kézzelfoghatót, értéket is teremtesz. Ráadásul közösségépítő is: sokan barátnőkkel, testvérekkel hímeznek, más a munkahelyén alapított hímzőklubot. Egyre több tinédzser is bekapcsolódik, sőt, gyerekeknek is vannak készletek, hiszen 6-7 évesen már el lehet kezdeni hímezni. Azt gondolom, nagyon jó, ha ilyen fiatalon megismernek egy ilyen hobbit, ami a kézügyességet, a látásmódot is fejleszti” – meséli Ági.

Fotó: Antal Ágnes EmbroideryFotó: Antal Ágnes Embroidery

Ami mellesleg a feltételezésekkel ellentétben sokkal kevésbé bonyolult, mint amilyennek látszik. Egy tűfestéses őzikét persze azonnal nem fogunk tudni kihímezni – ez a technika már egy haladóbb, művészibb szint, ahol nagyon pici öltésekkel igyekszünk visszaadni a valóságot, és ahol látni kell azt is, hogyan fordulnak az árnyékok –, de egy látványos, virágos faliképet például már a legegyszerűbb öltésekkel is el lehet készíteni.

Ági mindenesetre azon van, hogy minél többekkel megszerettesse ezt a tevékenységet – mondhatni, a modern hímzés hazai nagykövete. Webshopjában minőségi, külföldről behozott, általa is használt hímzőkellékeket is kínál, mini hímzőkészletei lehetővé teszik, hogy akár a vízparton vagy a metrón se kelljen lemondani az alkotásról, munkái pedig szerte az országban (de még Amerikában is) viszik  a jó hírét. „Szerintem egy nagyon izgalmas és szép tevékenységről van szó, amely egyszerre kötődik régi hagyományunkhoz, miközben valami újszerű is van benne. Itthon még sokan hiszik, hogy a hímzés régimódi, és én ezen szeretnék változtatni. Tiszteljük a tradíciókat, de időnként érdemes frissíteni, és meglátni, hogy létezik egy másik vonal is, amely egészen új dimenziókat nyit meg.”

Weboldal
Facebook

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
A hamburgerező, amely ma már saját ligában játszik Life&Style A hamburgerező, amely ma már saját ligában játszik Ha valaki ma Veszprém vagy a Balaton gasztronómiai életéről beszél, szinte biztos, hogy előbb-utóbb szóba kerül a Bitang Burger. A név mögött pedig az étterem mellett egy olyan történet áll, amelyben a véletlenek, a személyes döntések, a szakmai igényesség és - a szó legjobb értelmében vett - makacs kitartás különös elegye működik együtt. Ehhez társul az a három ember – Olivér, Balázs és Mária –, akik ma is ugyanazzal a természetes energiával viszik a helyet, mint az első napon, amikor gyakorlatilag egyetlen biztos pontjuk sem volt. 2026. január 3. 23:29 Két véglet. Egy polc. Life&Style Két véglet. Egy polc. Első pillantásra talán nem is lehetne két ennyire eltérő könyvet egymás mellé tenni, mint Náray Tamás Szerintem című kötetét és Krasznahorkai László Nobel-díjjal is elismert Sátántangóját. Az egyik könnyedebb, személyesebb, elegáns belső beszélgetés az élettel, önmagunkkal, a világgal és annak furcsa mechanizmusaival; a másik sűrű, komor, nagy lélegzetű irodalmi építmény, amely az emberi természet legsötétebb rétegeibe is alászáll, hogy onnan valami különös fényt hozzon vissza. És mégis, ha az ember egyazon polcon látja őket, észrevesz egy lassan kibontakozó összefüggést. Még pedig azt, hogy két teljesen más hang képes ugyanazt a kérdést feltenni: mit kezdünk magunkkal ebben a világban? 2026. január 2. 10:24 Új év, új fogadalmak – így kezdj bele a jógába Life&Style Új év, új fogadalmak – így kezdj bele a jógába Lezárunk egy évet, majd másnap kezdődik az új, új vállalásokkal vagy fogadalmakkal. Sokszor előfordul, hogy valamit egész évben halogatunk, így az év lezárása és az új kezdet jó indok lehet arra, hogy kipróbáljunk valami újat, belevágjunk valamibe, vagy beiktassunk egy új szokást az életünkbe. 2026. január 1. 23:13

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.