Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 22. Magdolna
Veszprém
30°C
2024. július 22. Magdolna
Veszprém
30°C

’Iggy Pop NER-es rohadék’

2023. augusztus 13. 20:32
Piszok nehéz lehet megrögzött ellenzékinek lenni Veszprémben. Olyan embernek, aki elvi síkon utasít el mindent, aminek kicsit is köze van Magyarország kormányához, de közben azért ő is kíváncsi lenne a gyárkertes koncertekre, hogy csak a legpopulárisabbat említsük, amit az EKF-nek köszönhetünk.
 

Ahhoz hasonló érzése lehet az embernek, amikor jó pár éve elterjedt a vehemensebb ellenzéki érzelmű magyaroknál, hogy a papír bankjegyekre írják fel az elhíresült „O1G” karaktereket. Tehát, amikor a Kormánnyal és kifejezetten a miniszterelnökkel szembeni ellenérzésük kifejezésére – miszerint tolvaj, rablóbanda és bandavezér – éppen a tulajdonukban lévő pénzeszközt sikerült kiválasztani. Talán éppen a SZJA-visszatérítésből származó összegre, amit az ATM megfejése után habzó szájjal firkáltak tele.

Most, hogy a veszprémi EKF-programnak már a B-oldala szól, ki lehet jelenteni, hogy összességében sikerült egy olyan programsorozatot megalkotni és a nagyérdemű elé tárni, ahol nem a vitrinben porosodó Szent István és Gizella-kultuszt vették csak elő, és nem is matyóhímzéses népi kultúra kurzusra hívták az embereket, hanem egy európai mércével is menő és trendi kínálatot állítottak össze, ahol a kultúra értelmezésében kicsit sem kapott szerepet az aktuális magyar vezető politikai kurzus iskolája.

Persze a másik oldal sem és talán pont emiatt lehet most anomália azok fejében, akik például csak azért nem jöttek el Iggy Pop koncertjére, bármennyire is szerettek volna, mert azt az EKF hozta Magyarországra, Veszprémbe, az EKF programjait pedig szinte teljes egészében a magyar állam finanszírozza, nem pedig az EU, ahogy sokan képzelik még most is.

Ők ezzel tisztában voltak, persze remélhetőleg csak egy nagyon szűk rétegről van szó, aki így reagált erre, mindenesetre még a kormánypártisággal aligha vádolható Hont András és Németh Róbert újságírókat is kiakasztotta ez a szemlélet, akik a Spirit FM-en hallható műsorukban személyes tapasztalaton keresztül is kitértek erre a mentalitásra, na meg arra, hogy valaki valóban ezért ignorálta Iggy Popot Veszprémben. Aki ezen logika mentén tényleg csak egy „NER-es rohadék” mert a koncert utáni utalás kormányzati pénzből érkezett. Az teljesen másodlagos, hogy a rocklegenda valószínűleg azt sem tudja, hogy hányadik Fidesz 2/3-ad van Magyarországon, ha egyáltalán tisztában van a magyar politikai palettával, helyette viszont veszett kutyaként tombolt a színpadon, egyedül a rockzene előtt megvallva hűségét.

Költői kérdés, de valóban érdekes szociálpszichológiai tanulmány lenne az, ha megvizsgálnánk az ilyen felfogású emberek reakcióit a gyárkertes Lovasi után, vagy az utóbbi Krúbi-koncert kapcsán, ahol tényleg a fellépővel együtt NER-es pénzből lehetett pellengérre állítani a magyar miniszterelnököt. Vagy csak egy jót bulizni, tökmindegy, hogy a végén ki fizeti a számlát…

Nyitókép: Gyárkert Kultúrpark

Hajas Bálint
további cikkek
Senki sem nézi, de mindenki látja – bizonyítottan tévéfüggő a magyar Hétvezér Senki sem nézi, de mindenki látja – bizonyítottan tévéfüggő a magyar A csattanót az elején lelövöm: minden korosztályt beleértve a magyarok átlagosan 4 óra 49 percet tévéznek egy nap. Ezzel hazánk a top 10-ben van világszinten, ami azért is furcsa, mert egyre többször hangzik el a mondat: „Nekem tévém sincs, vagy már rég felmondtam a kábelszolgáltatónál. Csak a Netflix van.” Akkor mégis hogyan jön ki a matek? Kik ezek a tévéfüggő emberek és mit néznek a fekete dobozban? 2024. április 22. 1:29 Áldozat az elnöki hivatal tisztaságáért Bálint Áldozat az elnöki hivatal tisztaságáért Véleménycikk Novák Katalin döntéséről és a köztársasági elnöki hivatal szerepéről a magyarok életében. 2024. február 11. 23:04 Nyughatatlan Veszprém Bálint Nyughatatlan Veszprém Még visszhangzik a tapsvihar az EKF év után Veszprémben, de a polgármester már becélozta az újabb cím megszerzését. A kultúra fővárosa után egy másik területen is európai élmezőnybe kerülhet Veszprém. Kérdés, hogy mennyire testhezálló ennek a címnek a karaktere a veszprémieknek. 2024. február 19. 22:02 Nem attól maradsz fiatal, hogy letegezteted magad, de a gyereknek sokat árthatsz vele Bálint Nem attól maradsz fiatal, hogy letegezteted magad, de a gyereknek sokat árthatsz vele „Nem csókolom, hanem szia!” – szokták mondani a fiatalosságukat elsősorban külsőségekben demózó szülők a szomszéd gyereknek, amikor az átjön játszani, azzal pedig nincsenek is tisztában, hogy az ilyen jófejkedések tudat alatt mekkora zavart okozhat a gyerek idegrendszerében. A generációs határokat leromboló tegeződés ugyan néha megkönnyítheti a hétköznapi interakciókat, de ugyanígy el is mélyítheti a szakadékot a boomerek és a Z-generáció között. 2024. január 7. 20:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.