Egykor olaszul emlegettük: dolce far niente. Most holland nyelven: niksen. Gyerekként meg nem kellett külön divatos kifejezés rá, mert egyszerűen tudtuk, hogy a látszólag haszontalan semmittevés csodálatos. Magától értetődő, természetes dolog volt, nem pedig olyasmi, amit kiégett felnőttekként újra megpróbálunk magunkévá tenni a jó élet és a mentális egyensúlyunk visszaállításának reményében.
Mert az, hogy az édes semmittevés filozófiájáról újfent ennyi szó esik, azt sejteti, hogy nagyon nem állunk jól vele.
Fotó: Haley Phelps / Unsplash
Ezerrel hajtunk a munkahelyünkön, hogy legyen pénz a betevő falatra, a lakáshitel törlesztésére, autóra, nyaralásra, hogy nehogy lejjebb csússzunk a globális versenyben, vagy hogy ne kelljen szembenéznünk az életünk hiányosságaival. Vagy épp ellenkezőleg: kétségbeesetten igyekszünk élni azt az életet, amiről mindig is álmodoztunk, vagy ami jól mutat Instagramon, mert elhittük, hogy az élet rövid (és egyéb közhelyek), és hogy nem szabad elszalasztani egyetlen lehetőséget sem, Élni, Élni, Élni kell, minél több élményt gyűjteni, mert ha nem így teszel, megbánással a szívedben fogsz meghalni. Közben meg már igazán nem is élvezzük ezeket az élményeket, mert a lelkünk nem képes tartani ezt a tempót.
Mondd, emlékszel még rá, milyen volt gyerekként a fűben heverészni és csak bámulni a tovavonuló bárányfelhőket? Egész nap kint feküdni a stégen, lábaddal a vizet rugdosni, miközben a nap az arcodra süt és mindenféléről álmodozni? Fél délután csak színezni?
És emlékszel rá, mikor tettél így utoljára felnőttként, bűntudat nélkül? Egyszerűen beleereszkedve a az ábrándozásba, anélkül hogy azon kattogtál volna, mennyi értelmesebb dolgot csinálhatnál a drága idődben.
Fotó: Annie Spratt / Unsplash
Nem véletlenül mondogatják régóta pszichológusok, mennyire szükségünk lenne időről időre erre a céltalan, szinte öntudatlan létezésre – és itt a céltalan és az öntudatlan a kulcsszó: a semmittevés nem egyenlő a mindfulnessel vagy a meditációval, ez nem egy fókuszált állapot, amikor direkt valamire fordítod a figyelmet. Itt az a lényeg, hogy kikapcsolsz, nem gondolkozol tudatosan (hiszen a gondolkodást, az elmét nem lehet teljesen kikapcsolni), csak vagy. Az agy ugyanis ilyenkor tud igazán megpihenni, kiengedni, és egyben gyakran a legjobb megoldással is előállni egy régóta fennálló problémára. Gondoljunk csak bele: a zavaros vízben ritkán találni meg egy apró, elveszett tárgyat, ha viszont hagyjuk elcsitulni, máris könnyebben megláthatjuk azt, amit mindvégig kerestünk. Mi emberek is hasonlóan működünk, így tehát ezek a semmittevéssel töltött pillanatok lehetőséget nyújtanak a tisztázáshoz, a kreatív ötletek megszületéséhez.
Persze, mint a legtöbb dolog, a semmittevés is válhat kontraproduktívvé, ha túlzásba visszük, éppen ezért fontos lenne, hogy megtanuljunk az intuíciónkra, a belső hangunkra hallgatni, és képesek legyünk leállni a pörgéssel, amikor az azt súgja, hogy érdemes lenne pihenni, de egyben újra felvenni a fonalat, amikor szükséges. Nem állítom, hogy megtalálni ezt az egyensúlyt könnyű, de mindenképpen érdemes törekedni rá, és együttérzéssel fordulni magunk felé, ha épp nem megy.
