Az I. világháború utáni időszakban Magyarország államberendezkedése a király nélküli királyság volt, az ország élén pedig a kormányzó, Horthy Miklós állt, aki kvázi a király szerepkörét átvéve teljhatalmú vezetőként irányította az országot. Ráadásul egy olyan korban, amikor kezdtek éppen gyökeret verni az olyan szélsőséges politikai eszmék, mint a nácizmus, vagy éppen a kommunizmus.
Ebben a kiszámíthatatlan időszakban rázta meg Magyarországot egy olyan terrorcselekmény, ami több tucat ártatlan ember életét követelte, holott valójában nem is tömeggyilkosság céljából szervezte meg egy bizonyos Matuska Szilveszter. Legalábbis a bírósági ítélet szerint így hívták a tettest.
1931. szeptember 12-én nem sokkal éjfél előtt elindult egy személyvonat Budapestről, ami Hegyeshalom és Rajka érintésével érte volna el úticélját, Bécset. A vonat negyed egykor ért a főváros vonzáskörzetéhez tartozó Biatorbágyra, ahol át kellett volna haladnia a település mellett megépített vasúti viadukton. A szerelvény annak rendje és módja szerint haladt a vágányon, amikor hirtelen egy robbanás rázta meg az építményt, éppen a vonat második kocsija alatt. A detonáció miatt egy kétméteres – más források szerint hétméteres – darab kiszakadt a sínből, a rajta haladó vonat mozdonya, az utána kötött poggyászkocsi, valamint négy személy- és egy hálókocsi kisiklott és a 26 méteres mélységbe zuhant. Pár másodperccel a robbanás után egy újabb rázta meg a környéket, ekkor robbant fel a gőzmozdony kazánja a zuhanás után.
A balesetben összesen 22-en vesztették életüket és 10-en megsérültek. Hogy nem lett ennél is több halálos áldozata a szerencsétlenségnek, az egyedül Morvay Alajos, mozdonyvezetőnek köszönhető. Az ő holttestére úgy találtak rá a roncsok között, hogy kezében még akkor is szorította a vonat fészfékező karját. A becslések szerint a robbanás után alig öt másodperce volt, hogy eszméljen és megóvja a szerelvény többi kocsiját attól, hogy azok is lezuhanjanak a mélybe.
A baleset kivizsgálását nagy erőkkel kezdte meg a korszak nyomozóhatósága, de meglepő módon jelentős detektívmunkára nem is volt szükség ahhoz, hogy egyből a célkeresztbe kerüljön valaki, aki azzal gyanúsítható, hogy szándékosan robbantott a hídon, hogy kisiklassa a vonatot.
Ugyanis addigra azt is sikerült megállapítani, hogy egy körülbelül 2 kg súlyú gázcsőbe ekrazitot töltöttek, amit elhelyeztek a síneken, a robbanást pedig az áthaladó vonat súlya indította el.
A helyszínen találtak egy rövid levelet is, ami felért egy kommunista kiáltvánnyal is. „Munkások, nincsen jogotok, hát majd mi kieszközöljük a kapitalistákkal szemben…” – Ilyen és ehhez hasonló sorok álltak benne. Mivel a Károlyi-kormány a levél alapján újabb merényletektől tartott az ország területén már másnap statáriumot vezettek be és elkezdték nagy erőkkel felszámolni az illegalitásban működő kommunista csoportokat.
Közben a robbantás vélt felelőse is a hatóságok célkeresztjébe került. Egy bizonyos Matuska Szilveszter nevezetű Bécsben élő vállalkozó. Matuska katolikus családban nőtt fel, tanulmányait is egyházi intézményekben végezte és egy ideig úgy tűnt, hogy tanítói pályára lép. Helyette viszont különböző vállalkozásokat indított el, amelyekben kezdetben sikeres is volt, de a bécsi ingatlanvásárlásokba belebukott. Külön érdekesség az ő életében, hogy több szabadalommal is próbálkozott, többek közt egy olyan vasúti jelzőrendszer kifejlesztésével, ami a mozodonyvezetőnek jelzett volna, ha valamilyen akadály kerül a sínpályára.
Matuska Szilveszter
Matuskát végül Bécsben tartóztatták le és az osztrák bíróság ítélte el először. Ők egyébként már korábban is körözték, hiszen több másik ausztriai és németországi vonatkisiklatást is az ő számlájára írtak, igaz, azoknál nem történt olyan emberi tragédia, mint Biatorbágynál.
A tárgyaláson állítólag megpróbálta eljátszani, hogy őrült, de közben beismerte azt is, hogy ő a felelős egyszemélyben a magyarországi terrorcselekményért. Itt kiderült, hogy valójában egy tehervonat alatt akarta felrobbantani a síneket, az előzetes menetrend szerint pedig pont egy ilyen szerelvénynek kellett volna érkeznie, de mivel az késett, így előre engedték a pályán a személyvonatot, így alatta robbant fel a sín.
Végül hat év fegyházbüntetést kapott, de távollétében Magyarországon is elítélték. Először halálbüntetést kapott, majd ezt életfogytiglanra változtatták. Miután az osztrák fegyházban letöltötte a büntetését, átszállították Vácra, ahol immáron a magyarországi büntetését kezdte el letölteni.
Egészen 1944-ig ült itt, amikor is a Vörös Hadsereg bevonulása okozta zűrzavarban meg tudott szökni a börtönből. Hogy mi lett ezután a sorsa Matuskának, az nem teljesen tiszta a mai napig sem. A legvalószínűbb, hogy Délvidékre menekült, mivel kiválóan beszélt szerbül is. A leghitelesebb visszaemlékezés, ami nagybátyjától maradt ránk azt írja, hogy az egyik vasárnapi mise után a templomból kijövő tömeg előtt hangos nacionalista szónoklatot tartott. Ezért másnap a szerb partizánok elfogták és megölték, majd egy szabadkai tömegsírba temették.
A mozdonyt később sikerült helyreállítani és újra működött, azóta viszont leselejtezték és szétbontották
De valóban jogosan ítélték el Matuska Szilvesztert a biatorbágyi merénylet miatt? Ebben a kérdésben megoszlik a történészek véleménye is, hiszen több furcsa tényező is van az ügy kapcsán.
Az első osztályra például azon a vonaton nem adtak el jegyeket. Mintha valaki, akinek kellő ráhatása van a vasúti logisztikára előre tudta volna, hogy katasztrófa éri majd a szerelvényt.
Aztán itt van az a levél is, amit megtaláltak a helyszínen. Amiben nem is burkoltan valaki – mivel aláírás nem volt rajta – egyértelműen a kommunistákra irányítja a figyelmet. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az akkori államberendezkedésre az egyik legnagyobb kockázatot a marxista nézeteket valló, alulról építkező csoportok jelentették, amelyek ellen pont a rejtőzködésük miatt volt nehéz fellépni, miközben ők bőszen terjesztették a nézeteiket. Így viszont egy olyan cselekménnyel sikerült összekapcsolni őket, ami a társadalom jóérzésű tagjaiban egyértelműen visszatetszést kelt. Az akkori sajtó nem is tétlenkedett, nagyon hamar és nagyon egyértelműen kezdték gyártani futószalagszerűen a cikkeket a kommunista szervezkedésekről, mintha csak egy előre eltervezett stratégiát hajtanának végre.
Mindezek miatt néhányan úgy gondolják, hogy a terrorcselekményt valójában nem Matuska találta ki és szervezte meg, hanem egyenesen Gömbös Gyula, az akkori hadügyminiszter, akit Horthy bízott meg ezzel.
Ennek viszont ellentmond Matuska vallomása, aki elismerte, hogy ő volt az ötletgazda és szervező egyedül. Az ő esetében az a furcsaság, hogy szakértők szerint egy ilyen bomba összeállítása és elhelyezése a sínen csak nagyon nehezen lehetséges úgy, hogy az ember egyedül csinálja, tehát, ha igaz is, hogy Matuska áll a biatorbágyi robbantás mögött, nem valószínű, hogy egyedül tette.
A biatorbágyi híd manapság
Mindenesetre szólnak arról is beszámolók, hogy Matuskát látták a helyszínen, miután a vonat már a mélybe zuhant és elindult a mentés. Sőt, saját magát az egyik túlélőnek adta ki. Ha ez igaz, az ilyesfajta cselekedet semmiképp sem egy tiszta elméjű emberre vall.
A biatorbágyi merényletet tehát papíron az akkori bíróság már felgöngyölítette, viszont így is úgy vonul be a magyar történelembe, mint egy olyan eset, ahol a teljes igazságra soha nem fogunk rájönni.
