Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Milák Kristóf a budapesti úszó vk-n tér vissza

2023. október 2. 13:57 // Forrás: MTI
Az október 20. és 22. között sorra kerülő budapesti világkupán tér vissza Milák Kristóf olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, de fő versenyszámában még nem áll rajtkőre.

"Kétszáz pillangón még nem fog úszni a budapesti világkupán, 50 és 100 méter pillangón, illetve 50, 100 és 200 méter gyorson fog, a tervek szerint. Nagyjából ez úgy néz ki, hogy 50 méteren nem árt, ha erős és gyors vagy, de erre még nem áll készen, valamint 100 és 200 méterhez pedig nem árt, ha állóképes vagy, és még ez sem áll készen, úgyhogy ezt egy felmérő tesztversenynek fogjuk fel" - mondta hétfőn az M1 aktuális csatorna megkeresésére Virth Balázs, a 23 éves magyar úszó edzője.    

Szerinte a februári, dohai világbajnokságra a versenyzők nagy része felkészülésként tekint, így történik majd Milák esetében is, aki mindössze egy edzőtáboron lesz túl, a tervek szerint azonban addigra már utol kell érnie magát. Kiemelte, hogy a BHSE sportolója nem lesz csúcsformában, de rajtkőre áll, és amennyiben úgy dönt a nemzetközi szövetség, hogy megrendezi az Európa-bajnokságot, akkor a kontinensviadalon is részt vesznek.

Milák június közepén jelentette be, hogy nem indul a fukuokai világbajnokságon. Akkor azt mondta, sem fizikálisan, sem mentálisan nincs olyan állapotban, hogy ott legyen a világ legjobbjai között. Az edzéseket szeptember elején kezdte újra.

"Még két vonalon futnak az események, mivel a többiek előrébb tartanak a felkészülésben, ezért bár együtt edzenek sok feladatot még külön végeznek" - folytatta Virth Balázs, aki a 800 méteres gyorsúszásban olimpiai bronzérmes, 200 méter pillangón vb-győztes Kapás Boglárkáról elárulta, hogy mindegyik világkupán részt fog venni. Márton Richárd Európa-bajnokkal és Zombori Gábor junior világbajnokkal utaznak szerdán Berlinbe, majd Athénba és végül a fővárosi vk-n is elindulnak.

vehir.hu
további cikkek
Szokolai László 18 éves tanítványa nyerte a nyíltvízi válogatót úszás Szokolai László 18 éves tanítványa nyerte a nyíltvízi válogatót Nagy Nándor (Balaton ÚK Veszprém) és Mihályvári-Farkas Viktória nyerte a nyíltvízi Európa-bajnokság válogatóját a győri Aqua Sportközpontban. 2024. december 18. 14:29 Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Rasovszky Kristóf Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  2024. december 19. 22:50 Jövőre is lesz Balaton-átevezés Balaton-átevezés Jövőre is lesz Balaton-átevezés Jövőre július 12-én rendezik meg az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a Hervis Balaton-átevezést, amelynek központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrand lesz. Nevezni február elsejétől lehet. 2024. december 17. 11:17 Szokolai Lászlót is beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába úszás Szokolai Lászlót is beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába Cseh Lászlót, Sors Tamást, Szokolai Lászlót és Bárány Istvánt iktatták be hétfőn a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába a hazai sportági szövetség (MÚSZ) évzáró gáláján. 2024. december 17. 8:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.