Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Áder János a Pannon Egyetemen tart előadást október végén

2023. október 18. 21:41 // Forrás: Nyitókép: MTI
Október 31-én startol a Green UP című fenntarthatósági programsorozat a Pannon Egyetemen, amelynek egyből a nyitónapján a volt köztársasági elnök, Áder János érkezik Veszprémbe.

Alig pár év alatt a Pannon Egyetem az országos figyelem középpontjába került kiváltképp a fenntarthatósággal kapcsolatos programjain keresztül. Ebben viszont nem csak annak van szerepe, hogy az egyetem oktatási és tudományos portfóliójában is megjelenik a XXI. század egyik legégetőbb kérdésköre, hanem egyfajta harmadik misszióként Veszprémben az egyetemen ez az irányvonal beépült a napi működésbe is, a beruházásaikba, a megoldásaikba, függetlenül attól, hogy mindez műszaki, vagy humán területen történt.

Dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora szerint ennek a törekvésüknek pozitív hozadékaként a beiskolázásban is sikeresebbek voltak, tehát a fiatal generáció körében elképzelhető, hogy az is szempont volt, amikor Veszprémet és a Pannon Egyetemet választották, hogy ebben az intézményben a szavakon túl valós cselekedetek is történnek a fenntarthatóság erősítése érdekében.

Erről a rektor szerdán délelőtt beszélt a Pannon köztérben, ahol bejelentették, hogy novemberben, amit egyébként a tudomány hónapjaként tartanak számon egy nagyszabású rendezvénysorozattal készülnek Green UP néven.

Az esemény, mint sok másik ilyen az egyetem által pár éve életre hívott Fenntarthatósági Kompetencia Központ szervezésében valósulhat meg. Ez az intézmény az intézményen belül azt a célt hivatott erősíteni, hogy különböző projekteken keresztül bemutassa a Pannon Egyetem tudományos eredményeit, amelyek a fenntartható életmóddal kapcsolatban születtek, másfelől pedig interaktív jelleggel bevonjon minél több civil szereplőt is ezekbe.

Dr. Gelencsér András elmondta, az elmúlt években több tízezer embert tudtak személyesen megszólítani a programjaikon keresztül, de, ha belevesszük ebbe a körbe azt az elérést, ami az online térben történt, akkor már hétszámjegyű tömegről beszélhetünk.

A Green UP ebbe a sorba kapcsolódik be, szimbolikusan a tudomány hónapjában, viszont azt megelőzően még október 31-én egy nagyszabású fenntarthatósági napot szerveznek az egyetemen.

Erről Takácsné Ferenczik Brigitta, a Fenntarthatósági Kompetencia Központ igazgatója beszélt részletesen a sajtótájékoztatón.

Október utolsó napján az egyetem aulájában felsorakoztatják az összes olyan interaktív játékukat, amelyek mindegyike a fenntarthatósággal kapcsolatos gyakorlati megoldások köré szerveződik, ráadásul generációkat átívelően, az egészen kicsi gyermekektől az idősebb korosztályig. Szerveznek például fenntarthatósági kalandtúrát, ahol a hétköznapi életből vett tíz példán keresztül mutatnak be különböző megoldásokat és tudnivalókat, de például a korábbi események egyik legnépszerűbb játéka is itt lesz, amikor egy evezőpadon kell energiát termelni, szemléltetve, hogy mennyi erő kell ahhoz, hogy például egy egyszerű WC-papír gurigát előállítsanak egy üzemben.

A nyitórendezvény egyik kiemelt programja lesz, amikor Áder János, Magyarország korábbi köztársasági elnöke tart majd előadást a konferenciateremben. A volt államfő már hivatali idejében is kiemelt prioritásként kezelte a fenntarthatósággal és környezetvédelemmel kapcsolatos témákat, ráadásul sokszor tabudöntögető módon tette ezt, mint amikor a klímacsúcson nekiszegezte a világ vezetőinek a valóságot, miszerint 26 éve mondják, hogy a24. órában vagyunk, ideje lenni a tettek mezejére lépni. Most Veszprémben is ez a téma lesz előadásának középpontjában.

A Green UP programjai ezután egész novemberben folytatódnak az egyetemen, a szervezők célja pedig az, hogy a civil szférát, a gazdasági szereplőket és a szakpolitikát is megszólítsák.

balint_1080x1080
balint_1080x1080
balint_1080x1080
Hajas Bálint
szalai csaba
szalai csaba
szalai csaba
Szalai Csaba
további cikkek
E98A5687
E98A5687
E98A5687
Méhek a panelházak között - elindult Veszprémben is a városi méhészet Veszprém egyik legszorgosabban dolgozó társaságát nem messze a belvárostól, a Kálvin János park sarkában kell keresni. Az ő feladatuk, hogy amint kitavaszodik elkezdjék összegyűjteni a növényekről a virágport, amiből elkészítik a város mézét. A városi méhészet immáron Veszprémben is elindult, de hogy mennyire alkalmas egy ilyen környezet a méheknek, milyen méz készül az itteni virágporból és mikor kóstolhatják meg a veszprémiek a saját városuk mézét, arra is fény derült, amikor meglátogattuk a park melletti két kaptárt. 2025. május 31. 15:29
DA406332 V k
DA406332 V k
DA406332 V k
Június végén ismét felállítják Magyarország leghosszabb piknikasztalát a Veszprémvölgyben Az EKF alatt hívták életre, aztán nagyon hamar az egyik legkedveltebb rendezvénye lett Veszprémnek. Talán, mert amilyen egyszerű, annyira sok embert tud megszólítani és a Veszprémvölgybe csalogatni június végén. A Hosszúasztal piknik közel másfél kilométeres asztalát nemsokára megterítik, hogy mi kerül rá, az pedig csak a veszprémieken múlik. 2025. május 28. 13:27
komposzt-14
komposzt-14
komposzt-14
Európában is híre ment a veszprémi Szent Margit Katolikus Óvodának „Tátva maradt a szájuk.” – Így foglalta össze röviden a projekt hazai koordinátora azoknak a külföldi hulladékgazdálkodással foglalkozó szakembereknek a reakcióját a Szent Margit Katolikus Óvoda környezettudatosságra nevelő megoldásainak megismerése után, akik két napot töltöttek Veszprémben, hogy megismerjék és kicseréljék egymás jó tapasztalatait a hulladékgazdálkodás, azon belül is szerves hulladék hatékony felhasználása kapcsán. A határokon átívelő kezdeményezésnek nem ez volt az első állomása Veszprémben és valószínűleg nem is az utolsó. 2025. május 22. 21:14

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.